Tudományt művelni aligha lehet ismeretterjesztés nélkül. Oborni Teréz számos tudományos műve után ismét összefoglaló munkával jelentkezett: a Rubiconban 1996 és 2021 között megjelent tizennyolc tanulmányát válogatta össze; a folyóirat főszerkesztője, Rácz Árpád pedig kötetté szerkesztette őket. Az írások alaposan átdolgozva, lábjegyzetekkel kiegészülve kerültek a kötetbe, amelyben a történész és a laikus olvasó a legújabb szakirodalmat is megtalálja. A könyv címe azonban kissé félrevezető lehet, hiszen a dolgozatok az Erdélyi Fejedelemség történetének XVI. századi vonulatát vizsgálják igazán részletesen. Erdély-kutató számára a XVI. század utolsó harmada másfajta, fejlettebb aranykor, mint a tizenöt éves háború pusztításai után következő Bethlen–Rákóczi-időszak (1613–1657). A tanulmánygyűjteménybe az olvasó minden különösebb előtanulmány nélkül is belevághat, a szerző ugyanis gondosan megmagyarázza az alapvető tudnivalókat, a latin terminus technicusokat.
A bevezetést követően a kötet első nagyobb tematikai egysége az 1526 és 1564 közötti időszakba, Szapolyai I. János magyar király és családja, felesége, Jagelló Izabella és fiuk, János Zsigmond, valamint Fráter György, Habsburg Ferdinánd és a kortársak életébe nyújt betekintést. E fejezetek elsősorban a mohácsi csatát követő évtizedek fejleményeit taglalják, ismertetve a magyar történettudomány legújabb eredményeit is. A főszereplők személyes sorsán keresztül jelenítik meg az Erdélyi Fejedelemség és a Magyar Királyság korabeli viszonyait, kifejtik, hogyan alakul a két, illetve három országrész sorsa a XVI. század közepén, milyen atyafiság köti össze a lengyel királyi családot Szapolyaival, kinek a fejében született meg János király és Izabella házasságának gondolata. Két tanulmány (Erdély sorsa és Erdély dilemmája) vizsgálja az önálló Erdély létrejöttének és fennállásának alapvető kérdéseit: az egyidejű török vazallusság és Habsburg-házi magyar királyok iránti hűség kettős függésében uralkodó fejedelmek „kötéltáncát”, az ország területi kiterjedésének változását, például a Partium sorsát, a Fejedelemség kormányzatának kialakulását.
Történeti hagyományunkban a tetterős uralkodó mintaképének tekintett Bethlen Gáborról az Arte et marte című fejezet ad számot. Bár a nagy fejedelem zsenialitásának titkát máig sem sikerült a történészeknek teljesen megfejteniük, Oborni Teréz marosillyei születésétől követi az életútját, ahogyan az oszmán katonai csapatok jelenlétében Kolozsvárt fejedelemmé választották, a harmincéves háború korának egyik vezető politikusává lett, miközben megteremtette a belső békét a Fejedelemségben.
A tanulmányok következő csoportja a fejedelmi hatalomgyakorlást, az erdélyi állam működésének szintjeit tárja fel. A hivataltörténet vagy a kormányzattörténet ugyan nem tartozik a történettudomány „divatos” témái közé, a Történettudományi Intézet osztályvezetőjének kutatásai azonban azért állítják a kérdéseket a középpontba, mert
ezek adják az Erdélyi Fejedelemség történetének egyfajta esszenciáját, hiszen ha az ország működését nem értjük, akkor vezetőinek, elitjének, lakóinak gondolkodását sem.
Az Erdély: Abszolutizmus vagy rendi centralizmus? című tanulmány a fejedelem és tanácsa, az országgyűlés, a nációk és a rendek kialakulását és működését ismerteti. Több írás foglalkozik az adózás kérdéskörével: a románság, a székelyek és a szászok adófizetésével, illetve azon privilegizált székely falvakkal vagy településekkel (Bereck, Torja, Zágon, a közismert Zetelaka), amelyek mentesültek az adózás alól, de feladatul egyebek között a futárok ellátását, a kénbánya művelését vagy a Moldvából és Havasalföldről vezető utak, ösvények és szorosok őrzését kapták.
A központi kormányzat és pénzügyigazgatás elemzése után a szerző a középszintű közigazgatásnak, vagyis a vármegyéknek és székeknek a középkori alapoktól a kora újkorig, de tulajdonképpen 1867-ig működő rendszerét járja körül. Nemcsak a területi egységeket, hanem a középszintű közigazgatás élén álló, illetve annak munkájában részt vevő tisztségviselőket is megjeleníti, legyen szó a vármegyei főispánról vagy a járást vezető főszolgabíróról, a székely kapitányról, hadnagyról vagy székbíróról, a szász náció székeiről és kerületeiről, valamint a fogarasi román kerületről. Közigazgatás-történeti körútra viszik az olvasót ezek a fejezetek mások mellett Kolozs, Torda, Küküllő, Hunyad és Fehér megyében; Udvarhely-, Csík-, Gyergyó-, Kászon- és Háromszéken, valamint Szeben, Medgyes, Segesvár és más szász székeken, illetve Beszterce és a Barcaság vidékén.
Tanulságos áttekintést ad a Principissa. Fejedelmi feleségek Erdélyben című tanulmány. Az egyik zárófejezet az erdélyi fejedelmek uralkodói címeivel foglalkozik, egyúttal rövid összefoglalást nyújt az uralkodók soráról 1540 és 1711 között, vagyis Szapolyai János Zsigmondtól (választott király/erdélyi fejedelemtől) II. Rákóczi Ferencig. A vallási béke szigete. A reformáció szerepe az erdélyi államszervezésben című dolgozat az Erdélyi Fejedelemség felekezeti viszonyait vizsgálja, különös tekintettel a vallásszabadsággal kapcsolatos legújabb kutatási eredményekre.
Az utolsó, mentalitástörténeti esszében Obroni Teréz a kora újkori utazók leírásait és kalandjait tekinti át, vagyis azt, hogyan látta az erdélyi államot például a Fuggerek faktora (megbízottja) vagy a francia király portai követe, aki menyasszonyt jött ajánlani Báthory István udvarába. Szerencsére ez a házasság kútba esett, hiszen a fejedelem csak így vehette nőül Jagelló Annát, és foglalhatta el a lengyel királyi trónt, miután 1576. május 1-jén a Wawel székesegyházban megkoronázták.
Oborni olvasmányosan, szinte könnyeden írja meg fajsúlyos történeti mondanivalóját. Kötetét számos ábrával, táblázattal, kimagaslóan jól szerkesztett térképekkel és korabeli rajzokkal, metszetekkel teszi még inkább olvasóbaráttá. Haszonnal forgathatják mind-azok, akiket vonz Erdély története, és kíváncsiak a vele kapcsolatos újabb kutatási eredményekre.
A szerző történész, a Debreceni Egyetem oktatója
