– A tévésorozatokban az újraélesztés mindig kicsit misztikusan jelenik meg, a focipályán meg mintha pofonegyszerű lenne. A mentőből kiszállva milyen?
– Van a köztudatban egy-két dolog, amit rosszul tudnak, ezért nagy örömmel konstatálom, hogy egyszerűsödnek a folyamatok,
ma már nincs úgy túlmisztifikálva az újraélesztés, mint annak idején. Nem igaz például, hogy csak szakember végezheti,
és hogy szigorú protokollok szerint kell eljárni. „Felhasználóbaráttá” vált a javasolt gyakorlat, így tényleg mindenki számára könnyen elsajátítható és érthető. Ennek pozitív hozadéka, hogy ma már el merik kezdeni az emberek az újraélesztést. Sokszor tényleg ez az egyetlen esélye a betegeknek a túlélésre.
– A 112 diszpécserétől remélhetünk segítséget, amíg várjuk a mentőt?
– Igen, ez elvárás a kollégákkal szemben. Amikor a mentésirányító fogad egy hívást, és sejthető, hogy életet veszélyeztető állapot áll fönn, akkor szigorúan elő van írva, hogy mit kell a laikussal közölni, mit kell vele megcsináltatni. A szülésvezetéstől kezdve az újraélesztésen keresztül a légúti idegentest problémáig mindennek megvan a telefonon vezényelhető protokollja. Kérdés, van-e fogadó fél a túloldalon, mert olyan tapasztalatunk is volt, hogy egy leendő édesapa hívott segítséget a szülő feleségéhez, a kolléga próbálta instruálni, de amikor kiértünk, összeesve találtuk a vajúdó anyuka előtt, merthogy nem bírta a látványt…
– Hazánkban évente huszonötezren halnak meg hirtelen szívhalálban. Rajtuk főleg rátermett laikusok tudnának segíteni?
– A legtöbb hirtelen bekövetkezett szívhalál hátterében olyan szívritmuszavar áll, ami nagyon gyorsan végzetessé válik.
A légzés-keringés leállásától számított öt perc áll rendelkezésre, hogy megkezdődjön az újraélesztés. Ennyi idő alatt nem ér ki a mentő,
de ha van a közelben valaki, aki el meri kezdeni az újraélesztést, akkor onnantól kezdve már nincs nehéz dolga: csak a mellkast kell nyomogatni, és ezzel nyert ügye van a betegnek és a beavatkozónak is.
– Lélegeztetni nem is kell?
– A 2021 márciusától érvényben lévő protokoll kifejezetten a mellkas nyomására helyezi a hangsúlyt, a lélegeztetést nem is javasolja a laikusok részére. Tévhit, hogyha nem lélegeztetjük a beteget, akkor nem érünk el semmit, hiszen a mellkas felengedése következtében keletkezik annyi szívóhatás a tüdőben, hogy némi oxigénhez jut a beteg, és a szöveteknek is van annyi oxigéntartaléka, ami biztosítja a túlélését addig, amíg a szakellátó megérkezik, és megkezdi a lélegeztetést.
– Mennyi ideig tarthat az újraélesztés?
– A kulcsmomentum, hogy meginduljon, onnantól kezdve már nincs meghatározva a felső időkorlát. Laikusként senkinek sem tiszte eldönteni, hogy meddig érdemes csinálni, ezt majd a szakember megmondja.
Volt olyan újraélesztésem, ami négy órán keresztül tartott, és sikerrel végződött.
A reményt nem adjuk fel addig, amíg a legapróbb jelét is látjuk annak, hogy a keringés visszatérhet.
– Lehet újraélesztéssel bajt csinálni?
– Sokszor halljuk az aggodalmat, hogy törnek a bordák, a szegycsont, baj lesz belőle. Mindenkit megnyugtatok, hogy
semmi tragédia nem fog történni a beteggel, és ha mégis, akkor a csonttörés négy-hat hét alatt gyönyörűen gyógyul, de ahhoz életben kell maradni.
Majd összerakja a traumatológus, vagy szépen magától meggyógyul. Viszont ha ebbéli félelmünkben késlekedünk, akkor gyorsan bekövetkezik a legrosszabb.
– Abból sem lehet probléma, ha valaki más okból esik össze, én meg nekilátok lelkesen újraéleszteni?
– Ilyesmi nagyon ritkán fordul elő, mert az újraélesztés megítélése a légzés vizsgálata alapján történik, és azért az egész jól felfedezhető, hogy valaki vesz-e levegőt vagy sem. De ha kétséges, akkor az az irányelv, hogy mindenképpen el kell kezdeni az újraélesztést, és majd kiderül, hogy szükséges volt-e. Ha mégis volt szívműködése, és emellett kezdtük meg a mellkas nyomását, akkor sem tudjuk megállítani ezzel a szívét, legfeljebb feleslegesen fáradtunk.
– Ma már sok helyen vannak utcán, intézményekben defibrillátorok. Mit kezdjünk velük?
– Ezek a közösségi defibrillátorok okoskészülékek, gondolkodó és irányító funkcióval is rendelkeznek. Magyarán,
hogyha egy ilyen készüléket bekapcsolunk, utasításokat fog adni, és csak ezeket kell követni.
Újraélesztésnél az lenne a jó, ha minél hamarabb bevetnénk ezeket. Optimális esetben egy ember elkezdi az újraélesztést, másvalaki meg elszalad a készülékért, és amint megérkezik vele, azonnal üzembe is helyezi.
– Mi fog történni?
– Nagyon egyszerű: rajzok is vannak, hogy mit kell csinálni, illetve mondani is fogja a gép. Megvizsgáltuk a beteget, és kiderült, hogy nem vesz levegőt. Szabaddá tettük a mellkasát, és megkezdtük a mellkas nyomását. Ekkor föl kell ragasztani két elektródát a beteg mellkasára a rajz szerint. A készülék azonnal analizálni fogja a beteg szívműködését, ami öt-tíz másodpercig tart, és vagy azt fogja mondani, hogy „sokk javasolt”, ebben az esetben meg kell nyomni a villogó, piros sokk gombot, és utána – ha szükséges – folytatni az újraélesztést, vagy ha „sokk nem javasolt”, akkor más dolgunk nincs, mint folyamatosan végezni a mellkasnyomásokat, amíg a gép mást nem mond.
– Nem kell vasalószerű fémlapokkal küzdeni és potmétereket állítgatni?
– Ilyen készülék is létezik, manuális defibrillátornak hívjuk, de ezt a mentőben használjuk, mert ott mi döntjük el, hogy mennyi energiát adunk le. Ez a verzió a szakemberek kezébe való.
A laikusoknak szánt automata, közösségi defibrillátort ennél sokkal egyszerűbb használni, és nem lehet vele bajt okozni.
– Gyakori elsősegélynyújtási helyzet a fulladás. Ilyenkor mi a teendő?
– Biztosan mindenkinek volt olyan élménye, amikor a gyereke félrenyelt valamit, és a legközelebbi hozzátartozó a lábánál fogva fölkapta, és elkezdte rázni. Valóban létezett ilyen műfogás (Schulz-féle lóbálásnak hívták), de mára tiltólistára került. Könnyű belátni, hogy ha egy pici gyereket a lábánál fogva lógatunk, a nagy méretű fej miatt a nyaki gerinc sérülhet. Sokkal egyszerűbb a megoldása a légúti problémáknak: amennyiben a személy köhögéssel nem tudta eltávolítani az idegen testet, akkor segíthet a hátra, a lapockák közé mért jó erős, határozott ütés, lehetőleg a köhögés ritmusában.
– És ha ez nem segít?
– Ezt ötször ismételhetjük, ha nem segít, akkor a beteg háta mögül átölelve, a gyomorszájra gyakorolunk egy határozott, erőteljes, befelé, felfelé irányuló, rántó mozdulatot. Ezt is ötször lehet megismételni. Ha ez sem segít, akkor felváltva alkalmazzuk az öt hátba ütést, öt hasi lökést. Ha semmi sem segít, és már eszméletlenné vált a beteg, akkor azonnal el kell kezdeni az újraélesztését, amit addig folytatunk, amíg a mentő meg nem érkezik, vagy ki nem mozdul az idegen test.
– Vízből történő mentésnél is ez az eljárás?
– Aki fuldoklik, kétségbeesetten küzd az életéért, könnyen veszélybe sodorja azt is, aki megpróbálja megmenteni. Ilyen életmentő beavatkozásra az vállalkozzon, aki fizikálisan olyan helyzetben van, hogy meg tudja menteni a másikat.
Még az Országos Mentőszolgálat szakemberei sincsenek felhatalmazva, kiképezve vízből mentésre.
Egyébként a kimentés után a beteg ugyanolyan ellátást igényel, mint az összes többi klinikai halott vagy eszméletlen beteg.
– Van más, laikus segítségét igénylő, gyakori vészhelyzet?
– Az egyik leggyakoribb a görcsrohamként emlegetett rosszullét, amelynek oka felnőttek esetében általában epilepszia. A téveszméket itt is érdemes eloszlatni, mert emlegetik, hogy a rángatózó betegnek húzzuk ki a nyelvét, vagy tegyünk a fogsora közé valamit. Fölösleges és tilos a nyelv manipulálása, amit viszont mindenképpen meg kell tenni, az a koponya sérülésének megelőzése. Akár kezünkkel, akár vastag ruhával, pokróccal próbáljuk megvédeni a beteg fejét a sérülésektől. Általában ezek a görcsrohamok spontán megszűnnek, nem igényelnek komolyabb beavatkozást.
– Rohamkocsis kiszállásnál milyen gyakran találkozik talpraesett laikusokkal?
– Szerencsére egyre gyakrabban.
Főleg a fiatalok körében egyre többen nagyon belevalók, határozottak, tudják, hogy mit lehet és mit kell csinálni ilyen esetekben.
Elég tudatosak is, nem félnek odaállni, és azt mondani, hogy márpedig tessék arrébb menni, mert én tudok segíteni. Ez részben annak köszönhető, hogy a jogosítvány megszerzése kapcsán kötelező az elsősegély-tanfolyam, illetve -vizsga, és a kétezres évek óta elég szigorúan veszik ezeket a követelményeket.
– Tanítványai között van, aki volt már ilyen helyzetben?
– Többen is. Azok a diákok például, akik még nem hivatásszerűen űzik ezt a szakmát, beszámolnak arról, hogy akár a családban, akár szűkebb környezetükben tudnak és mernek is segíteni. A hivatástudat mellett
éppen az vezérli egészségügyi pályára a tanulókat, hogy szeretnének segíteni, bár sajnos egyre kevesebben választják ezt a hivatást.
– Mi a tapasztalata, hogyan élik meg a hétköznapi emberek, ha váratlanul életmentési szituációba csöppennek?
– Mindenképpen jó érzéssel, büszkeséggel tölti el őket, hogy életet mentettek, tudtak segíteni valakin. Fontos a mentők részéről is, hogy megerősítsék a laikust abban, hogy igenis jól járt el, helyesen tette, amit tett. Én mindig megköszönöm, és meg is dicsérem a mentésben részt vevőket! Azt gondolom, lényeges a pozitív megerősítés, mert ez adja a bátorságot és az erőt – nekik és környezetüknek – ahhoz, hogy legközelebb is merjenek segíteni.
