Beköszöntőjében Kásler Miklós korábbi miniszter, onkológus professzor „méltányos és tényszerű megítélést” remél a sokak által régen várt könyv nyomán, Hubay György országgyűlési képviselő (Fidesz) pedig azt hangsúlyozza, hogy „Csurkának mennyi mindenben igaza volt”.

Borvendég Zsuzsanna történész Csurka III/III-as ügynöki ténykedését tárja fel. Nem titkolt célja, hogy a levéltári anyagok, visszaemlékezések alapján „mérlegelje és tisztázza” azt. Hosszan mutatja be azt a módszert, amelyet a Kádár János és Aczél György által vezetett nomenklatúra alkalmazott az értelmiséggel szemben. A „varázstalanított világban”, vagyis 1989 előtt mindenkinek legyen bűne, mindenki legyen megfogható. Csurkát az 1956-os forradalmi szerepvállalása szolgáltatta ki a rendszernek. Meghurcolása, internálása, családjával való zsarolása az újonnan kialakuló pártállammal való együttműködésre kényszerítette. Szabadulni akart a „kistarcsai rémálomból”. 1957-ben a Raszkolnyikov ügynöknevet választotta magának. Borvendég is felhívja a figyelmet, hogy ügynök és ügynök között számos különbség van. 1964-ben már kizárták az ügynökök sorából, az addig sem jelentő „Raszkolnyikov”-ot. Borvendég azonban sorra veszi azokat is, akik jelentettek Csurkáról. A hetvenes évekbeli sikerei mellett az életvitele, sarkos kijelentései miatt is (újra) titkosszolgálati célponttá vált a lovizó, kártyázó, bohém drámaíró. Zsoké néven szerepelt innentől az állambiztonsági jelentésekben. Az 1973-as antiszemita, antikommunista kijelentései miatt elhíresült „szigligeti eset” pedig csak elmélyítette az ellenszenvet a rendszernek addig sem túl kedves, szabadszájú alkotó irányában. A Püskihez, Csoórihoz, Csengeyhez, Durayhoz és a népiekhez való csatlakozása alapvetően meghatározta későbbi politikai pályafutását.

Csurka-Biblia címmel Vasvári Erika, az egykori Havi Magyar Fórum főszerkesztője állította össze az író teljes bibliográfiáját. A szerző véleménye szerint Csurka írói tevékenysége vetekszik a legtöbbet publikáló írókéval. Négyszázötven szépirodalmi alkotás mellett háromezer közéleti-politika írás jelzi munkásságának nagyságát. Szabó Dezső, Németh László, Móricz Zsigmond életművéhez méri Csurkáét. Az 1956-os Tűzugratástól a 2011-es Két drámáig veszi sorra színdarabjait. Azok sikereit, elhallgatásait és színpadra viteleit is. A politikai szerepvállalástól, a kilencvenes évektől inkább volt közíró, de szépírói pályafutása sohasem szűnt meg, drámákat a haláláig írt. Vasvári számos csurkai jóslatot, a migráció, az orosz–ukrán háború, az energiaválság, Soros, a föld kérdésével összefüggő szöveget idéz tőle a „fórumos” időkből. Csurka történelmi narratíváit elsősorban a kommün, a zsidó háttérhatalom és a kommunista-liberális konteók határozták meg. Vasvári szerint „az igazság szabaddá tesz ” (Jn 8,32) bibliai gondolata határozta meg Csurka életét, aki a Szabó Dezső-i és Németh László-i „magyar igazság” stafétáját vitte tovább.

Pozsgai Zsolt Játék az egész! című tanulmányában Csurka drámaírói pályáját foglalja össze. A magyar dráma harmadik nagy korszakának idejére esett Csurka karrierjének csúcsa. A Kádár-korszakot szinte teljesen lefedő 1960–1990 időszakban az író ünnepelt sztár volt. Mozogni persze csak a 3T szorításában mozoghatott: a támogatott, a tűrt és a tiltott kategóriába is bekerült. Az 1962-es Ki lesz a bálanya? című darab nemcsak a sikert, hanem a tipikus csurkai művészi utat is kijelölte. A gulyáskommunizmust finoman, mégis élesen bíráló színpadi műveivel gyorsan közönségkedvenccé vált. A kikacsintások, a legvidámabb szocialista barakk (kispolgári) életmódjának visszáságaira tűpontosan rámutató író Pozsgai szerint ekkor vált végérvényesen profétává is. Az aczéli kultúrpolitika számára fontos volt a tehetségek fel- és kiemelése, de kihasználása is. Csurka megkerülhetetlenné vált. A szerző elemzi, a korszak és az utóéletük szempontjából is kontextusba helyezi a főbb drámákat (Szájhős, Döglött aknák, Az idő vasfoga, Deficit, Eredeti helyszín, Nagytakarítás, Versenynap, Házmestersirató, Majális, A hatodik koporsó). Az egykori, hatalmas közönségsikereket ma nem játssza senki, fiatal rendezők nem ássák elő. Újrafelfedezésük várat magára.

Az első Csurka-kötet szerzője, Domonkos László író tisztázza, hogy a drámaíró nem békési, vidéki létformából, hanem nagyváradi és budapesti, városi közegből származott. Ám kálvinista családja valóban a Viharsarokból eredt, ahol Féja szerint lázadó, táltos nép élt. E kettős identitástudat jellemezte Csurkát. Az apai örökség, az 1956-os forradalom terhe is meghatározta szemléletmódját. Kezdetben, a Ferencvárosban az egykori szabadságharcos, egyébként zsidó származású Angyal István lakásában tengődött feleségével, miközben a Kádár-rendszer útvesztőiben bolyongott. Domonkos Az esztéta című életrajzi írásra támaszkodva vázolja fel az életmű ismert és kevésbé ismert szakaszait. Kitér az antiszemitizmus és antikommunizmus Csurkával szemben felhozott vádjának és a bohém életmódjának hátterére is.

Zárug Péter Farkas politológus az 1992. augusztus 20-án, Néhány gondolat a rendszerváltozás két esztendeje és az MDF új programja kapcsán címmel megjelent dolgozat elemzésével kívánt megemlékezni az egykori pártalapítóról és pártelnökről. A hozzá fűződő személyes és politikai kapcsolatáról is vall, néha órai pontossággal. A „Csurka-meditáció” atombombaként hatott az akkori közéletben. Nemzetközi figyelmet is kapott, hisz a vezető kormánypárt, az MDF alelnöke hívta benne tetemre a már súlyosan beteg Antall József miniszterelnököt. Szélsőségesen fogalmazott, és hosszú időre meghatározta a közbeszédet. Zárug szerint két világlátás csapott ekkor össze a jobboldalon. Az elmaradt forradalom; a valódi rendszerváltás; a csak a párteliteknek jó paktumpolitika, a kompromisszumkereső kormányzás, az SZDSZ bírálata a mai napig hívószavai a nemzeti radikális oldalnak. A „kommunista-liberális folyamatosság”, a „zsidóság hegemón helyzete”, a jobboldali „árulás”, a „New York-i és tel-avivi összekötők”  emlegetése miatt Csurka marginalizálódott, és megkapta a „náci” és „fasiszta” stigmát. Tekintettel a mai közbeszédre Zárug részben felmenti Csurkát. Ám ő is súlyos hibának tartja a „genetikai romlás” és a „magyar élettér” kifejezéseket is használó szöveget. Érdekes (újra)olvasni az időlegesen egységfrontba került Bencsik András, Debreczeni József és Kövér László rosszalló kritikáit. Világpolitikai meglátásai alapján Csurkát Zárug inkább Huntington, semmint Fukuyama hívének mondaná. Stabil, zárt, de tervszerűen működő Kínát és Japánt, európai birodalomroncsokat, Nyugatot irányító Washingtont látott. A hazai viszonyok között a reklámok, filmek révén mesterségesen megemelt komfortigénytől kifáradt, önkizsákmányolt embereket észlelt. Zárug helyesen látja, hogy Csurka politikai ténykedését lehet heroizálni és mélyen elítélni, de harminc év távlatából végre átfogó tartalmi vizsgálat alá kellene vonni, mert mint írja is: „Jelen tanulmány – vállaltan – ennek csak részlegesen tett eleget.”

A több mint kétszázoldalas könyv kísérletnek tekinthető. Megpróbálja Csurka teljes életművét egy kötetben összefoglalni. Számos átfedés van az írások között, sok az ismétlődés, főként az irodalmi munkásság ecsetelésében. A több hiánypótló tanulmányt tartalmazó kötetnek sikerült ugyan jónéhány kérdést tisztáznia, de a nagy szembenézéssel adós maradt. Ennek talán egy harmadik Csurka-kötetet tehet majd eleget, mely vagy áttekinti a teljes irodalmi munkásságot, vagy a MIÉP történetét dolgozza fel a kezdetektől a parlamentbe jutáson át  a 2002-es bukásig és a megsemmisülésig.

Zárug Péter Farkas (szerk.): Csurka István – Néhány tanulmány egy életpálya megértéséhez. L’'Harmattan – Salkaházi Sára Miskolc Program Alapítvány, Budapest, 2023, 212 lap

A szerző történész, az Erőszakkutató Intézet munkatársa