Ezt tekinti az utolsó könyvének?
Lényegében igen, hiszen a kilencvenedik évemben járok. A Teremtő képzelet két év alatt született. Nem hiszem, hogy még egyszer képes lennék ilyen kemény munkát elvégezni. Cikkeket biztosan fogok írni, és előadásokat is tartok majd, de nagy összegzésre, végső tisztázásra már nem vállalkozom. Régen napi tíz-tizenkét órát is dolgoztam, ezzel a könyvvel négy-öt óránál többet már nem tudtam foglalkozni. Óriási vállalkozás volt, hiszen az utóbbi húsz-harminc évben megjelent, többségükben angol nyelvű szakirodalmat, mintegy kétszáz publikációt is el kellett olvasnom, hogy elvégezhessem az összehasonlításokat, és levonhassam a megfelelő következtetéseket a témában.
Hogyan lehet elképzelni azt a végtelennek tűnő, sok millió évnyi időt, amely alatt végbement az emberré válás evolúciós folyamata?
Meg kell tanulni. Annak, hogy ne években, hetekben, napokban gondolkozzunk, megvannak a kapaszkodói. A különböző archeológiai vagy paleontológiai leletek segítenek eligazodni az évmilliókban, például nyomon követhető az ember agytérfogatának változása. A Homo nemzetség őse, az Australopithecusok a csimpánzokkal nagyjából azonos viselkedésű fajok voltak, és négymillió évig nem változott a koponyaméretük, majd amikor néhány százezer év alatt megduplázódott, létrejött a Homo erectus, a felegyenesedett ember, azaz a Homo sapiens elődje.
A kérdés az, miért változott meg drasztikusan a koponya mérete ötszázról ezerkétszáz köbcentiméterre,
s hogy milyen viselkedés indukálta a folyamatot. A válaszok megadásában segít a humánetológia. Könyvem első fele az első, archaikus emberi közösségek kialakulásáról szól. Ezek a sérülékeny és gyenge lények képesek voltak magas szinten kommunikálni egymással, s hatékonyan együttműködni, ami az életben maradásukhoz elengedhetetlen volt.
Sok millió év alatt ment végbe az emberré válás evolúciós folyamata – karikatúra a meg nem értett Charles Darwinról (Wikipedia)
Miként lehet eligazodni ebben a folyamatban? Mi alapján lehet kijelölni a fejlődés szakaszait? És jöhet-e még a jövőben bennünket váltó emberi közösség?
Természettudóst a jövőre vonatkozóan nem lehet kérdezni, mert nincs rá válasza. Gondolja csak el,
a száz évvel ezelőtti kollégák sem tudtak volna megnevezni sok mindent, ami a jelenünkben történik, hogy csak az atombombát, az űrhajózást és az informatikát említsem.
Millió évre előre látni képtelenség, még húsz évre sem mernék jósolni. A tudomány dolga felderíteni a múltat és abból a jelent megérteni. Erre számos példát hozok fel a könyvem második felében, korunk megannyi társadalmi-gazdasági problémáját, az emberek viselkedését – például a valódi és fals információk populációkra gyakorolt hatását, a vezetők és vezetettek viszonyát –, amit csak az evolúciós múlt segítségével lehet megérteni.
Homo erectus; arcrekonstruktió: John Gurche, fotó: Tim Evanson (Smithonian National Museum)
Mi az emberi faj fennmaradásának titka? Magas szintű kommunikáció? Hatékony együttműködés? Széthúzás helyett összetartás?
Az evolúciós múlt felderítése révén abban biztosak lehetünk, hogy
az ember közösségekben szeret élni.
Szinte kritika nélkül elfogad vezetőket, akik azonban nem tehetnek meg bármit, mert ami nincs a vezetettek elméjében elraktározva, azzal nem manipulálhatnak. Mindazonáltal egy csomó dolgot elérhetnek, amivel a vezetettek jelentős része egyetért. Ez lehet szempont ahhoz, hogy milyen jövőt lehet elképzelni. Sajnos az emberek úgy viselkednek, mintha egyszemélyes közösségek lennének. Hajlandók ugyan egyezkedni, de nem fogadnak el erkölcsi és ideológiai irányítást.
A vallásoknak azért is volt mindig fontos szerepük, mert azok által nagy tömegeknek lehetett megszabni a mozgásterét, a viselkedését.
A tízparancsolat tiltásai például nagyban meghatározzák a populáció magatartását, ellenben ha a korlátok eltűnnek, és mindenki azt csinál, amit akar, akkor nincs szabályozás, kiszámíthatatlanná válik az emberek reakciója.
Belegondolni is szörnyű, mire lenne képes a Föld nyolcmilliárdos lakossága, ha például az interneten keresztül olyan eszméket fogadna el a vezetőktől, amelyek végzetes katasztrófát is okozhatnának. Megváltozott a közösségek szerkezete – valódi közösségek helyett egyszemélyes közösségek lettek –, aminek az lehet a következménye, hogy elkerülhetetlenné válnak a katasztrófák. Azt gondolom, a tragédiák fordíthatnak is a helyzeten, mert az emberek csak akkor hajlandók változtatni a felfogásukon, az életmódjukon, amikor már valóban megtörtént a baj.
Összenőtt a bolygónk... (Pixabay)
Könyvében sorra veszi a fenyegető kulturális „megszaladásokat”, köztük a kiszámíthatatlanságot, a populációrobbanást, a klímaválságot, a kapitalista kultúra válságát stb. Vissza kellene fogni magunkat?
Sokan nem tudják, mennyire összenőtt a bolygónk. Harminc évvel ezelőtt közgazdász egyetemi hallgatóim nyírségi terepgyakorlatuk során megkérdezték a családokat, honnan származnak az élelmiszereik. Megdöbbenve hozták a választ:
még a petrezselymet is a boltból veszik, holott a kertjüket felverte a gaz.
Az ugyancsak nonszensz, hogy a falvakban virágüzleteket nyitottak, tehát az emberek inkább pénzt adnak az üvegházi virágért, mintsem otthon bajlódnának vele. Régen nem lehetett januárban paradicsomot kapni, meg kellett vele várni a nyarat, most meg ott vannak a szupermarketek polcain a messziről behozott, egyenízű zöldségek-gyümölcsök. Ezek az igazi változások, amelyek észrevétlenül elterjedtek. De beszélhetnék a gazdasági, ipari globalizációról is; az együttműködések behálózzák a világot, amire a legnagyobb veszélyt, a konfliktusok forrását a politika, a háború jelenti.
Mi a helyzet a túlnépesedéssel és a klímaválsággal?
Ezen folyamatoknál az a legfontosabb kérdés, hogy mennyi idő alatt állhat helyre az egyensúlyuk. A kicsit is gazdagabb országokban már megállt a túlnépesedés, és leginkább csak az afrikai kontinensen nő olyan mértékben a születések száma, hogy az komolyabb emelkedést jelent. A világ ideális népességszáma vita tárgyát képezi, vannak, akik másfél-kétmilliárd alsó határt látnának ideálisnak. Ebben az esetben ehhez kellene igazítani a bioszférát, vagyis az lenne a kívánatos, ha annak jelentős részét visszaadnánk a természetnek. A tudósok előbb negyven százalékot javasoltak, később már csak harmincat. Ebből az arányból arra következtethetünk, hogy
a bioszféra hetven százaléka már elpusztult. A helyét elfoglaló mezőgazdaság rendkívül labilis, a szárazságtól vagy a vírusoktól egyik napról a másikra a fél bolygónk tönkremehet.
Nos, akkor lesznek igazi éhínségek!
Erdőirtás külszíni szénbánya létesítése érdekében Borneón (Wikipedia, fotó Andrew Taylor/WDM)
Egy tíz évvel ezelőtti tanulmányban olvastam, hogy az újabb eredmények birtokában 2050-ig lehet annyi élelmet termelni, amennyi nyolc-tízmilliárdnyi embert ellát. Pont annyit tudnak előállítani, egy morzsányival sem többet. Amíg egyensúly van, addig ez működik, de ha hirtelen még jobban felerősödik a klímaváltozás, vagy új vírus jelenik meg, és ezek végzetes károkat okoznak a növénytermesztésben, akkor az élelemhiány miatt összeomlik a rendszer. Erre fel kellene készülni, de akik tehetnének valamit, azok nem is beszélnek róla.
Elébe kellene menni a változásoknak, évtizedekre előre tervezni,
de még a közvetlen jövőre sincsenek elképzelések.
Professzor úr 1990-es években az ELTE Etológia Tanszékén végzett kutyaetológiai vizsgálatainak megállapításai világviszonylatban is figyelmet keltettek. Ennek tükrében mondhatjuk, hogy a kutya a korai emberi evolúció modellje?
Az ősfarkas ugyanolyan családi közösségekben élt, mint az ember. Amikor a két faj egymásra talált, nem ellenségek lettek, hanem a farkasok a domesztikáció során az ember által irányított ökológiai fülkébe kerültek. Vagyis csak az az egyed jutott szaporodási előnyhöz, amelyik képes volt alkalmazkodni az emberhez. Az ötvenezer évnyi háziasítás során zajló erős szelekció végén megjelent a kutya, amelynek őse a mai farkasokhoz hasonló faj volt, csakhogy huszonhét génben különbözik tőle. Nemrég újabb eredményt publikáltak a tanszék kutatói: az embernél ismert hiperszocialitás – egy komplikált szindrómának része – mindenféle defektussal jár, egyik tünete azonban a rendkívüli barátságosság, amit egy gén mutációja okoz. Ugyanazt a gént a kutyában is megtalálták, méghozzá defektusok nélkül, viszont megmaradt náluk a hiperszocialitás, a feltűnő emberszeretet. Tehát nemcsak viselkedésünkben, hanem genetikánkban is hasonlítunk egymáshoz.
Nem véletlenül szokta mondani, hogy a kutyák „szőrös gyerekek”, és eljön az idő, amikor beszélni is fognak…
Sokan csak nevetnek ezen a kijelentésemen, közben nem veszik észre, hogy a kutyatartók állandóan beszélnek a kutyájukhoz. Azt is az etológiai tanszéken mutatták ki, hogy a kutya nemcsak az intonációt, hanem a szavakat is érti, merthogy ehhez az agya ugyanazon területeit használja, mint az ember. Vagyis a kutya életében, gondolkodásában a szavaknak is van jelentősége, csak még nem annyira, mint a nyelvet beszélő embernél, aki
a szavak rendszerében komplex módon képes alkotni például a tudományban, az irodalomban
stb. Az emberi nyelv kialakulásában épp az a legizgalmasabb kérdés, hogyan keletkeztek az első szavak, és hogyan fejlődtek nyelvvé a szavak, a hangok, a mutogatások, az érintések. A kutyánál is elindult ez a folyamat, már ért bizonyos szavakat és gondolkodik bizonyos szavakon.
Csányi Vilmos: A mesterséges intelligencia gondolkodni nem tud, és érzelmet sosem fog kifejezni (fotó: Borzák Tibor)
Teremtő képzelet című könyvében több fejezetet szentel a címben jelzett témának. Egyértelmű a végkövetkeztetés: az ősi közösségeknél a „képzeletrobbanás” és a nyelv volt a fejlődés motorja. Mennyire új kutatási terület a kreativitás evolúciója?
Tizenöt-húsz éve többen is foglalkoznak a képzelettel, főleg az irodalmi és a művészettel kapcsolatos képzeletről elmélkednek. Azt csak egy-két kutató feltételezi, hogy a képzeletnek van evolúciós jelentősége is, ám ezt a gondolatot nem illesztették be a törzsfejlődés elméleti rendszerébe. Sokan tartanak attól, hogy a képzeletet „kinyírja” a mesterséges intelligencia. Ne felejtsük el, hogy ez olyan „műszer”, amelybe több könyvtárnyi információt töltöttek be, és abból csipegethetünk. Az egyéni képzeletet nem lehet megátlagolni, nem lehet a maga meg az én képzeletemet összerakni, hogy abból még jobb dolgok szülessenek, de százezer vagy millió ember képzeletét sem lehet bedobni a közösbe korlátlan felhasználásra. Az ember attól kreatív, hogy visszagondol élete előző szakaszaira,
élményeket, érzelmeket idéz fel magában, és ezekből hozza létre a képzelet újabb és újabb formáit. Erre nem képes a mesterséges intelligencia.
Mondhat egy adott témáról értelmes mondatokat, de gondolkodni nem tud, és érzelmet sosem fog kifejezni.
Abban is biztos vagyok, hogy az emberi intelligencia nem általános intelligencia, mivel az az evolúció révén fejlődött ki, és arra szolgál, hogy az ember a saját ökológiai rendszerében, a társadalomban megéljen. Egyébként sem észszerű, hogy valaki minden területen jártas legyen. Persze, lehet generálni ilyet is, de az sem helyettesítheti az emberi intelligenciát.
Végül engedjen meg egy személyes kérdést. Hogyan éli a mindennapjait?
Visszaköltöztem a fővárosba. Ennyi évesen gondot okozott balatonalmádi házunk kertjének gondozása, és autót sem vezetek már. Ahogy az elején említettem, több könyvet sem szándékozom írni. És végtelenül sajnálom, hogy Janka kutyánk sincs már velünk, szeptember elején örökre elaludt. Úgy látszik, ez az időszak a búcsúzásé volt.
