A Kerkai Jenő által létrehozott, félmilliós tagságot mobilizáló KALOT (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyletek Országos Testülete) a leglátványosabb, de nem az egyetlen társadalmi válaszkísérlet volt a századelő egyre nyilvánvalóbb szociális egyenlőtlenségeire. Az előd életét kutató jezsuita, Koronkai Zoltán,
Kerkai máig ható példájából azt a szemléletet tartja kiemelésre érdemesnek, amely nem „bunkermagyarságot” kívánt építeni, hanem nyitott akart maradni,
s önmagán túlmutató hivatást szeretett volna nyitni. Kerkai útkeresése és sikerei kapcsán felvetődik a ma is aktuális kérdés: hogyan szolgálható, hogyan mozdítható elő a közjó?
Ez az igény a legkülönbözőbb társadalmi rétegeket megszólítva mozgalmak sorát hívta életre, miközben a szociális kérdés, mint közpolitikai jelenség tárgya és terepe a klasszikus liberalizmus korában nem létezett – kezdte az időszak szociális mozgalmainak és szociálpolitikai kontextusainak bemutatását Gyáni Gábor történész, emeritus professzor. Ez a helyzet változott meg a XX. század elején, majd még határozottabban a két háború között, azzal az eszmetörténeti diskurzussal, amit a színre lépő társadalmi mozgalmak indítottak.
Nemcsak bizonyos társadalmi kérdések nyilvános megvitatását tűzték ki célul, hanem a megoldások érdekében keresték a gyakorlati cselekvés lehetőségét is.
Tevékenységükkel párhuzamosan – attól nem függetlenül – a Horthy-kori államhatalom is érdeklődni kezdett az aktív szociálpolitika iránt, ami az állami beavatkozások egyre sűrűsödő gyakorlatában nyilvánult meg. Ezeket az állami intézkedéseket megjeleníti a történetírás, miközben jóval kevésbé dokumentáltak a szociális gondoskodás alulról kezdeményezett mozgalmai. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a kezdeményezések a századfordulótól kezdve ne éreztették volna hatásukat a magyar és európai társadalmakban.
A szociális mozgalmak színes palettája
A korszak szociális mozgalmai olyan civil társadalmi öntevékenységek – mai szóhasználatban NGO-k –, amelyek saját eszmerendszert és legalább alkalmi ideológiai igazolást dolgoztak ki, hogy megindokolják
a társadalmi kérdések tudatos átpolitizálásának sürgetését és a gyakorlati ténykedést. A kormányzat liberális államfelfogása felől tekintve ez ugyanis egyáltalán nem volt magától értetődő.
Mivel ekkor már a társadalom struktúráját nemcsak az osztályszerű tagolódás elve szabta meg, hanem ettől független közösségek is megjelentek, a mozgalmak szellemisége szükségszerűen összefonódott a megegyezésen alapuló korporativizmus ideájával és működésével. Magyarországon ráadásul még az osztálytársadalom sem teljesedett ki ebben az időszakban, ezért még inkább adott volt a közeg a korporációk megjelenésére, ami azonban nem a piaci-kontraktív viszonylatokhoz hasonlóan spontán módon, hanem tudatos szervezés eredményeként indult meg.
Jól igazolja ezt a munkások önszerveződéséből kialakuló szociáldemokrata vonulat, amely egyszerre és elválaszthatatlanul tekinthető pártosodásnak és szociális mozgalomnak. A szakszervezeti és politikai jellegű munkásmozgalom kiteljesedése a két háború közötti korszakra tehető. A szociáldemokrácia által szervezett érdekvédelem mellett azonban megjelentek a világnézeti paletta másik oldalán álló vallásfelekezeti és egyházi szociális mozgalmak is, amelyek közül a katolikus indíttatásúak jutottak a legmesszebb. Ezeket a XIII. Leó pápa által kiadott Rerum novarum kezdetű (1891) és a XI. Piusz által jegyzett Quadragesimo anno enciklika (1931) inspirálta.
A katolikus kezdeményezések sorába illeszkedik a Kerkai által létrehozott KALOT is, olyannyira, hogy az általa képviselt eszmék az egész kereszténydemokrata mozgalom motorjának tekinthetők. Említést érdemel még az 1930-as évektől fontos karitatív tevékenységet kifejtő Actio Catholica (magyarul Katolikus Akció).
Ugyanekkor protestáns felekezeti kötődésű karitatív eszmei mozgalmak is megjelentek, bár kevésbé voltak jelentősek, de – ma még nem ismert okok miatt, különösen a református indíttatásúak – közelebbi kapcsolatot tudtak teremteni a hasonló irányultságú világi mozgalmakkal és a népi írók által képviselt tendenciákkal. Feltételezhető, hogy a szegény sorsú parasztgyerekek felkarolása folytán a református gimnáziumok – például a sárospataki kollégium – hatása játszhatott közre ennek a közeledésnek a kialakulásában.
Ebben az időszakban a népi szociográfiai tevékenységhez kötődő Cseresnyés Otthon, illetve a leventemozgalom keretében zajló akciók a leghatékonyabbak. Alig számontartott tény, hogy a népi írói és szociográfus kör nemcsak szóban, de tettekben is igyekezett bekapcsolódni a szociális gondoskodásba. Szeged környékén indult meg az a tanyai settlementmozgalom, amely a paraszti élet szociológiai és szociográfiai megismerését a legmagasabb szellemi szintre emelte, miközben inspirációt és a társadalmi elköteleződés lehetőségét kínálták a szegedi egyetemi értelmiségnek.
A legégetőbb társadalmi problémák
A szociális mozgalmak által érzékelt problémákat a földkérdésbe sűrítve szokás emlegetni, de a földhiány mellett foglalkoztatta még őket többek között a nők helyzete vagy a kisebbségi létbe szorult magyarság – mindenekelőtt
az anyagi szempontból különösen aggasztó helyzetben lévő székelyek és kárpátaljai magyarok – életének szociális kérdései is.
A korszak szociális mozgalmai ezeket a problémákat konferenciák és ankétok szervezésével beszédtémává tették mindaddig, amíg az elszakított területek egy részének visszatérésével a kisebbségi kérdés ki nem került az anyaországi gondolkodás homlokteréből.
A nők helyzetének kérdése elsősorban a szűk körű mozgalomként működő Feministák Egyesülete révén került előtérbe, különösen városokban és nagyvárosokban. Hatóereje azonban nem terjedt túl a középosztály keretein, annak is főképp a zsidó kötődésű szegmensében váltott ki érezhető visszhangot.
A nők választójogának kivívása mellett célul tűzték ki a teljes női egyenjogúság és szociális egyenrangúság elérését, jelentősen túllépve az angol szüfrazsettmozgalmak kizárólag politikai céljain.
A felvidéki rutén kérdést egyetlen aktivista, Egán Ede emelte a közbeszéd szintjére, akinek halála után a mozgalom gyorsan el is enyészett. Ugyanekkor szélesebb aktivistaréteget szólított meg a tény, hogy a szintén súlyos szociális problémákkal sújtott Székelyföld mintegy félmilliós lakosságának nagyjából húsz százaléka elvándorolt, elsősorban a királyi Romániába. De még a kiürülő Székelyföld problémája sem érte el a regnáló liberális kormányzat ingerküszöbét, ezért voltak fontosak a szociálisan érzékenyebb értelmiség által a témában megszervezett rendezvények, fórumok.
Az elsődlegesen a társadalom anyagi egyenlőtlenségének kárvallottjait felkaroló mozgalmak mellett voltak kezdeményezések más szociális kérdések felmutatására is. A hajdan jobb körülmények között élő, de
fokozatosan deklasszálódó társadalmi csoportok közül a kis- és középbirtokos családok problémáit leginkább az Országos Magyar Gazdasági Egyesület (OMGE)
szervezésében működő agrárius mozgalom karolta fel. A tisztviselők trianoni menekültekkel összefonódó válsága nem szociális, inkább politikai jellegű mozgalmakat szült.
Végezetül meg kell említeni a valódi szociális üzenetek megfogalmazása helyett szociális demagógiát hirdető, s ezzel nem lebecsülendő népszerűséget szerző szélsőjobboldali szervezeteket, amelyek a harmincas évek második felében a nyilaskeresztes pártba integrálódtak. Ezek közül kiemelhető a tiszántúli fókuszú
kaszáskeresztes mozgalom, amely a napszámosok tömegeinek felemelését ígérve pár éves működése alatt széles agrárproletár rétegeket szólított zászlaja alá.
Ebből a rövid áttekintésből is kitetszhet, hogy a XX. század első felének szociális mozgalmai igen sokrétűek voltak, mind az általuk mobilizált társadalmi csoportok, mind pedig a mögöttük megbújó politikai orientáció és értékrend tekintetében – zárta a korszakot átfogó értekezését az akadémikus.
Nyitókép: Tanyasi iskola Cegléd-Gerjetelepen 1926-ban (Fortepan, adományozó: Kádár István)
