A birodalmiság gondolata nagyon sokakban negatív érzéseket kelt, és valamiféle elnyomás és egyeduralom rémképét idézi fel. Ennek azonban nem feltétlenül kell így lennie. A világtörténelemben voltak jobb és rosszabb birodalmak, ahogy jobb és rosszabb államok, rendszerek, emberek, struktúrák, intézkedések is, mert a történelem – Szent Ágoston óta tudjuk – nem a tökéletességek színpada. A kereszténység a történelmet és a politikát sérült valóságként jellemzi, törekedhetünk a tökéletességre, de azt itt, ebben a történelemben és ebben a politikai keretben sohasem érhetjük el. A történelem ezért drámai állapot, s akik tagadják drámaiságát, szükségképpen utópista káoszba taszítják azt.

Szellemtörténeti alapozás

Az Amerikai Egyesült Államok nyilvánvalóan birodalom. A jámbor utazó, aki legelőször szembesül New York-Manhattan monumentalitásában is gyönyörű art deco házaival, a sok helyen jelen lévő, erőt sugárzó fegyveres erőkkel, a működő, ugyanakkor kicsi adminisztrációval, és az amerikai emberek végtelenül nyitott és nyugodt kedvességével, nem tud másra gondolni, mint hogy ez a birodalom a világ legfejlettebb szerkezete. Az embert a hatalmasság szépsége veszi körül, a strukturáltság nyugalma, mely mind azt sugallja, hogy az ember politikai létének legmagasabb szintje a birodalmiság.

Birodalmi hagyomány eredménye a Pax Americana, melynek mi is részei vagyunk (még). Bennünket azonban a birodalmiság belső logikája érdekel: mi az a szellemi erő, ami ezt az államot kiemelheti a többi közül és egy világkorszak meghatározójává teheti? Ismétlem, elsősorban a történelemben megvalósuló szellemiségekről szeretnék beszélni, nem pedig történelmi tényekről, eseményekről. Csakis szellemtörténeti, absztrakt elemzés révén juthatunk el olyan kategóriákig, mint a jó és a rossz. Az igazán izgalmas politikai-társadalmi elemzések rendre etikai összegzésekben csúcsosodnak ki, a többi ehhez képest tényfetisiszta gyűjtögetésnek, mellébeszélésnek tűnhet.

Állam mint teljesség

Ahhoz, hogy a birodalmi logikát megértsük, legalább egy kiindulási pontot el kell fogadnunk. Ez pedig az állam természetére vonatkozik. Az állam természetes és önálló társaság, melynek célja a társadalmi jólét feltételeinek biztosítása. Érdekes, hogy míg természetes mivoltát sokan kétségbe vonják, s így a társadalmi szerződés gondolatának támogatói, addig a tökéletességet, azaz a szuverenitást senki nem kérdőjelezi meg. Arisztotelész óta az államról filozófiai szempontból kijelenthetjük, hogy az autarkeia jellemzi. A görög szó önmagában való elégségességet, azaz ilyen értelemben tökéletességet jelent, mert az állam nincs más struktúrának alárendelve, minthogy önmagában bírja céljai elérésére a képességet és eszközöket. Az állam természetes feladata, hogy biztosítsa a közös érdekeket, hogy az eltérő nézetek, akaratok és elképzelések között kijelölje a cselekvés útját, és a közjó ellen vétőkkel kényszerítő és megtorló eszközökkel lépjen fel. A birodalom az állam jellemzőit a legmagasabb szinten képviseli, ha úgy tetszik, a birodalom az állami lét eminens formája az autarkeia szempontjából. Az állam közjót elősegítő folyamatos jelenlétét természetesnek vesszük, a közjót veszélyeztető jelenségek elleni fellépését viszont (amely nyilvánvalóan „kevesebb”) sokszor túlzónak. Úgy látszik, az államrend megvédésében gyakorta „túl sok az állam”. Különösen jellemző ez a birodalomra, s talán ez is az oka annak, hogy félünk a birodalom kifejezéstől is.

Klasszikus államelméleti alaptétel, miszerint az autarkeia eszméjéből eredően az állam saját érdekében cselekszik, hatalmat gyakorol, saját létfenntartásának s virágzásának legerősebb eszmei és erkölcsi alapjait keresi. Az autarkeia a legszorosabb összefüggésben van egy államalakulat önmaga szellemi megindoklásával. Mennél koherensebb egy állam mögötti érvrendszer (mely lehet történelmi, gazdasági, kulturális stb., de leginkább elméleti érv, s mindezek kombinációja), annál önállóbbnak s szabadabbnak gondolunk egy országot.

Nincs mindenható állam

Pusztán azáltal, hogy van, az állam rendezettségéből és észszerűségéből eredően, azonnal alakot ad azoknak a társadalmi jogoknak s kötelességeknek, amelyek a természetjogban csak általánosságban benne foglalt módon vannak jelen. A törvények hozatalában viszont az állam nem korlátlanul szuverén, ha úgy tetszik, nem rendelkezik autarkeiával, nem végső jogforrás, hanem szem előtt kell tartania a minden emberre s közösségre kötelező és minden más jognak alapot szolgáltató természetjogot. A birodalmak azonban nagyon sok esetben, úgy tűnik, mintha saját önös érdekükben, a kívülálló számára értelmetlenül cselekednének. Az értelmetlen (megindoklások és érvelés nélküli) cselekvéssort agresszióként, a mindenható, magát végső jogforrásnak tekintő birodalom aktusaként érzékeljük. A birodalmaknak azonban, szemben a kisebb államokkal, van egyfajta nehézkedésük, dinamikájuk, „külsőleg” nem úgy jelennek meg, mint „belsőleg”. Külsőleg az Egyesült Államok – és ezt a szétesés jelének gondoljuk – primitív, erőből politizáló, gátlástalan, ugyanakkor ideológiailag üres alakulatnak tűnik. Belsőleg azonban nem létezik a „mindenható állam” (ahogy Machiavelli, Hegel és Kant gondolkozik az államról), és Amerika tudja, hogy a politikai valóság irracionalitásának (mely a modernitás politikai filozófiájának vezérelve) eszméje önellentmondás.

A demokraták és a republikánusok közös mozgatója is magán viseli ezt a kettős megjelenést. Ami nagyon sokszor egyszerű demokráciaféltésként jelenik meg – melynek eredőjeként Amerika, függetlenül a pártszínektől, így mondjuk, „exportálja a demokráciát” –, az a belső Amerika számára saját szabadságuk és életformájuk megőrzésének megélése. Kifelé azt látjuk, hogy az Egyesült Államok a világ minden táján – és otthon is – demokráciát akar teremteni, holott csak azt a szabadságot akarják továbbra is élni, ami Amerikát Amerikává tette – és ami számunkra oly vonzó.

A „belső” Amerika számára egyértelmű, hogy a birodalmi identitásnak kell hogy alapja legyen, s ezt leginkább a kiválasztottságtudattal szokták összekapcsolni. A kiválasztottságtudat legkorábbi megnyilvánulása John Winthrop 1630-as prédikációja, amelyben az új kontinensre érkező puritán jogász „fénylő, hegyen épült város”-ként aposztrofálta Amerikát. A metafora a hegyi beszédre utal (Mt 5,14–16). A hegyen épült város az örök Jeruzsálem, az eszkatologikus földi Paradicsom. A kivételességtudat ma az amerikai polgári vallás (civil religion) része, mely birodalmi küldetéstudattal párosul. Ennek a birodalmi tudatnak, egészen a közelmúltig, mindig is vallási-erkölcsi alapja volt. Az alapító atyák közül Jefferson írt az Egyesült Államokról, mint a „szeretet birodalmáról”, mely a szabadságot terjeszti el a világban. Azóta ez kül- és belpolitikai doktrínává vált, melyet sokszor reflektálatlanul használnak, de indíttatásában mélyen keresztény mivolta tagadhatatlan.

Pax Americana és a rend

Az amerikaiak szerint a szeretet teremti meg azt, amelyet ókori előzményei után Pax Americanának nevezünk. A béke Szent Ágoston-i meghatározása szerint a rend nyugalma („pax omnium rerum tranquillitas ordinis”, Isten városáról, XIX. könyv, XIII. fejezet). Ágoston hosszas fejtegetések, a béke jelenségének megannyi hétköznapi megjelenési formája után jut el a politikai, tehát a minden dolgok (omnium rerum) békéjéig. A definícióban található rend szó a dolgok közötti értelmes összefüggés – az igazság – legmagasabb fokát jelenti, mely kizárja a kilengést, a sallangot, az irracionális elemet, és kialakulta azonnal nyugalmat eredményez. Az érvelés visszafelé is érvényes: az állam célja, a béke csakis értelmes berendezkedésen nyugodhat, azaz az állam nem hozhat olyan törvényt, amely a természettörvénnyel (és az isteni törvényekkel) ellenkezik. Magyarán egy vallási, keresztény alapokon nyugvó államban, birodalomban inkább bízhatunk, hogy cselekvései morálisan tisztességesek, végiggondolt érvelés jegyében elindítottak, erőforrásai mozgatásával pedig nem mások leigázására törekszik, hanem a rend megteremtésére. A mindennapok nyelvére lefordítva ez azt jelenti, hogy szívesebben látunk egy amerikai katonát a világ csendőreként posztolni, mint egy kínait vagy brazilt.

Az Egyesült Államoknak keresztény hátterű birodalmi jellegéből fakadt az is, hogy 1917-ben Wilson a háborúba való belépés mellett Amerika morális kötelességével érvelt. Igaz, a háború után a felek nem voltak képesek valódi rendet teremteni, a nyugtalanság, a feszültség, a versailles–trianoni igazságtalanság szükségszerűen vezetett újabb fellángoláshoz.

A második világháborúval Amerika legyőzi a Harmadik Birodalmat, majd pár évtizedre rá a hidegháborúban legyűri a szovjet rendszert. Közben több válságon is sikeresen úrrá lett (például a kubai rakétaválság, a nemzetközi terrorizmus vagy a fegyverkezési verseny), s észre sem vettük, a Pax Americana életünk része lett. Ez a semmihez sem hasonlítható tapasztalat (három – vagy több! – sikeresen megvívott háború pár évtizeden belül) az Egyesült Államok birodalmi identitásának egyik pillérét adta. A XX. század nagy háborúinak megnyerése úgy tűnik, véglegesen megerősítette az amerikai politikai messianizmus és kiválasztottságtudat eszméit. Olyan birodalom áll ma előttünk, amely rendkívül magabiztos, történelmében győzedelmek sorát tudja felmutatni. Ebben az értelemben is páratlan nagyhatalom az Egyesült Államok, de abban is, hogy képes hatalomgyakorlásának a természetét radikálisan megváltoztatni: a fegyvereknél finomabb, ugyanakkor hatásosabb nyomásgyakorló stratégia az amerikai életforma és kultúra közvetítése, legalábbis ahogy az kívülről látszik vagy látszódnia kell.

Ugyanakkor a hosszú győzelmek sora nem halványította el a birodalmi messianizmus másik gyújtópontját, a puritanizmust. Arról, hogy az Egyesült Államok vallásos közegben fogant, és ma is a vallás kontextusában cselekszik, manapság nem szoktak beszélni. Pedig a puritanizmus az amerikai kiválasztottságtudat, a missziós és a tisztaságtudat legfontosabb forrása. Hatása egyrészt megfigyelhető a merev szabálykövetésben, amely Molnár Tamás filozófus szerint az amerikaiak rossz lelkiismeretéből származik. Másrészt a puritanizmus, mint protestáns tradíció, sajátos isteneszmét hordoz, mely véleményem szerint döntő hatással volt az ember világban elfoglalt helyének filozófiai, antropológiai és politikai értelmezésére. A puritanizmus követi a protestantizmus hagyományát abban a tekintetben, hogy elvileg lemond a határozott tanrendszerről, a hittartalmakat misztikusan, nem filozófiai tételek módjára kibonthatónak gondolja. A puritanizmusban az emberi kategóriákon végtelenül túllévő és távolodó Istennel szemben felemelkedik a bűnös, ugyanakkor önálló, magabiztos ember. Ez az emberkép lesz az, amely az új kontinensen páratlan karriert fog befutni, és az amerikai kiválasztottságtudat egyik komponense lesz.

Az Egyesült Államok birodalmi aspirációinak „befelé” gazdag eszmei tartalma van, a hegyen épült ragyogó város „kifelé” erős vár. Korai, nagyon korai hanyatlásról beszélni. Kína s India akkor lehetnek Amerika kihívói, ha túllépve a gazdasági-katonai erők koncentrációján képesek lesznek valódi szellemi, azaz vallási megalapozást inkorporálni. Hogy a kínai univerzalizmus vagy az indiai hinduizmus képes-e globális kultúrát teremteni, nemcsak vallástudományi kérdés, hanem az emberiség jövőjét érintő legfontosabb probléma. Azonban amit most látunk a világban, az puszta utánzás, Amerika utánzása. Az Egyesült Államok viszont, még akkor is, ha a külső világ felé nem ekként jelenik meg, végső célja szerint a keresztény hit lényegét akarja utánozni, Jézus Krisztust, s ez merőben más logikát jelent.

A szerző filozófus, teológus, a Corvinus Egyetem oktatója

Nyitókép: Ahogy az amerikai birodalmiságot az amerikai vicclap, a Puck 1899-ben látta: Samu bácsi móresre tanítja az érdekszférájához újonnan csatlakozott államokat, Fülöp-szogeteket, Puerto Ricót, Hawait és Kubát, mögöttük a jól nevelt államok, oldalt az indián fejjel lefelé tartja a tankönyvet, a fekete az ablakot takarítja