„Megmaradásunk nem magától értetődő, ezért tenni kellett és tennünk kell, a jog eszközeivel, a kultúra vívmányaival, a tudomány eredményeivel” – hangsúlyozta Sulyok Tamás köztársasági elnök a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából adományozott Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint Magyar Érdemrend-kitüntetések átadásán csütörtökön az Országházban.

Kossuth-díjasok

Kossuth-nagydíjat kapott:

EÖTVÖS PÉTER Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Kossuth-díjas zeneszerző, karmester, zenepedagógus, a különféle hangszeres műfajok mellett az operairodalmat is kiemelkedő alkotásokkal gazdagító művészete, a magyar klasszikus zene nemzetközi rangját növelő és a kortárs zene tolmácsolása terén is példaadó karmesteri tevékenysége, korszakos jelentőségű életműve elismeréseként.

Kossuth-díjat kapott:

  • BRETZ GÁBOR Liszt Ferenc-díjas operaénekes, érdemes művész, a Magyar Állami Operaház magánénekese, a nemzetközi operaéletben is nagyra értékelt és koncerténekesként is kiemelkedően sikeres énekművészete, könnyed karakterformálásai és stílusgazdag előadásmódja, a magyar klasszikus zeneművészet jó hírét erősítő és nemes hagyományait folytató előadó-művészete elismeréseként;
  • CAKÓ FERENC grafikusművész, animációsfilm-rendező, kiváló és érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a magyar kultúrát páratlan homokanimációs-filmjeivel és egyedülálló színházi élményt nyújtó előadásaival gazdagító művészete elismeréseként;
  • LESLIE MANDOKI zenész, zenei producer, a Mandoki Soulmates és a Red Rock Stúdiók alapítója, tulajdonos-vezetője, a rock, pop, jazz és fúziós jazz műfajában egyaránt professzionális és évtizedek óta nagy népszerűségnek örvendő előadásai elismeréseként;
  • SALAMIN FERENC Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a hagyomány továbbélését szolgáló organikus-regionális építészet remekeit kiérlelő tervezőmunkája elismeréseként;
  • SZŐCS MIKLÓS TUI Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, az autonóm szobrászat, az alkalmazott játéktárgykészítés és a bútorművészet határterületein mozgó, a legnemesebb fafajták rendhagyó megmunkálásával létrehozott, mély spiritualitást tükröző alkotásai elismeréseként;
  • TAKÁCS-NAGY GÁBOR Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, karmester, érdemes művész, a magyar klasszikus zenét több évtizedes inspiratív előadó- és kamaraművészi tevékenysége mellett elsőrangú karmesteri munkájával is gazdagító művészete elismeréseként;
  • TOLCSVAY LÁSZLÓ Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, előadóművész, a Tolcsvay Trio társalapítója, a hatvanas évek beatgenerációjának kimagasló egyéniségeként, a Tolcsvay Trio és a Fonográf együttesek tagjaként, illetve a Magyar Mise, a Mária evangéliuma és a Nemzeti dal zeneszerzőjeként a magyar zenekultúrát egyedülállóan formáló és gazdagító előadóművészi munkája elismeréseként;
  • TRILL ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, kiváló és érdemes művész, drámai és komikus karaktereket egyaránt példaadó hitelességgel megjelenítő szerepformálásai, kiemelkedően sikeres darabokban nyújtott felejthetetlen alakításai és értékes filmszínészi tevékenysége elismeréseként;
  • VASHEGYI GYÖRGY Liszt Ferenc-díjas karmester, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, volt elnöke, nemzetközileg is jelentős karmesteri tevékenysége, különösen a régizene műfajának hazai tolmácsolásában egyedülálló művészi munkája, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar alapító vezetőjeként végzett értékteremtő tevékenysége, valamint a művészeti közéletben végzett meghatározó munkája elismeréseként;
  • VISKY ANDRÁS József Attila-díjas író, dramaturg, értékes dramaturgi tevékenysége és írásművészete, különösen a diktatúra megaláztatásai közepette a hitben megélt szeretet erejét, a megingathatatlan emberi tartás és a magyar identitás megőrzését például állító remekműve, a Kitelepítés című regénye elismeréseként;
  • ZS. VINCZE ZSUZSANNA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, érdemes művész, a magyar néptáncművészet autentikus színpadi megfogalmazása és formanyelvének megőrzése iránt elhivatott, több évtizedes koreográfusi és jelmeztervezői munkája elismeréseként.

Megosztott Kossuth-díjat kapott:

  • HEIGL LÁSZLÓ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,
  • HEINCZINGER MIKLÓS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,
  • PUSZTAI GÁBOR Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes tagja,
  • TÓBISZ TINELLI TAMÁS Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,
  • TÖRÖK MÁTÉ Liszt Ferenc-díjas előadóművész, a Misztrál együttes alapító tagja,

a magyar és külföldi költők verseinek magas színvonalú és eredeti hangzásvilágú megzenésítésével a magyar zenei kultúrát gazdagító, értékes és sokoldalú művészi tevékenységük elismeréseként.

Széchenyi-díjasok

Széchenyi-díjat kapott:

  • BIHARI MIHÁLY jogász, a politikatudomány doktora, professor emeritus, az Alkotmánybíróság volt elnöke, a magyar politológia-oktatás megalapozásában vállalt kiemelkedő szerepe, valamint jelentős tudományos, oktatói és oktatásszervezői tevékenysége elismeréseként;
  • HERMANN RÓBERT történész, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár, a nemzetközi történelemtudományt is gazdagító tudományos pályája, több évtizede példaadó szakmai megalapozottsággal és magas színvonalon végzett kutatói és oktatói tevékenysége elismeréseként;
  • JÓZSA JÁNOS BALÁZS vízépítő mérnök, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, rector emeritus, egyetemi tanár, a víztudomány területén elért, nemzetközileg is jelentős kutatási eredményei, valamint kiemelkedő oktatás- és tudományszervezői munkája, illetve a kutatói utánpótlás nevelésében folytatott iskolateremtő tevékenysége elismeréseként;
  • KORINEK LÁSZLÓ DEZSŐ kriminológus, rendészettudós, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus, a rendészettudomány területén meghatározó jelentőségű szakmai munkája, példaadó oktatói és oktatásszervezői, illetve sokrétű társadalmi tevékenysége elismeréseként;
  • MADAS EDIT irodalom- és művelődéstörténész, medievista, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, nyugalmazott egyetemi tanár, a kódexek történeti vizsgálata és katalogizálása, a korai magyar írásbeliség és a latinitás története terén is meghatározó eredményei, a szentek és a szentség hírében elhunytak élete mellett a prédikációirodalom terén is kiemelkedő kutatásai elismeréseként;
  • PÁVAI ISTVÁN Martin György- és Szabolcsi Bence-díjas népzenekutató, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja, a magyar hangszeres népzene kutatása terén végzett kiemelkedő munkája, a hagyományos népi kultúra megismertetését is szolgáló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként;
  • SIMON ISTVÁN biofizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, kutató professor emeritus, a fehérjetudomány terén végzett, világszinten is nagyra értékelt kutatói tevékenysége, iskolateremtő oktatói és tudományos közéleti tevékenysége elismeréseként;
  • SZABÓ GÁBOR fizikus, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, rector és professor emeritus, iskolateremtő lézerfizikai kutatásai, valamint a magyar felsőoktatás nemzetközi kapcsolatainak kiépítése és a tudományos együttműködések kialakítása terén is meghatározó tevékenysége elismeréseként;
  • TÍMÁR JÓZSEF patológus, az orvostudomány doktora, nyugalmazott egyetemi tanár, értékes tudományos pályafutása, különösen a daganatok áttétképzésének molekuláris alapjait feltáró kutatásai és az azokra alapozott új terápiák kifejlesztése terén egyedülálló szakmai tevékenysége elismeréseként;
  • ZRÍNYI MIKLÓS vegyész, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, professor emeritus, értékes tudományos pályafutása, a mágneses nanorészecskék által irányítható gélrendszerek tudományágának megteremtése, a polimergélek kutatásában elért eredményei, széles körű nemzetközi együttműködések kialakításával végzett kutatói, egyetemi oktatói és szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként.

Borítókép: Résztvevők a Kossuth- és Széchenyi-díjak, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseinek ünnepélyes átadásán, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a Parlament kupolacsarnokában 2024. március 14-én. Elöl középen Sulyok Tamás köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés elnöke (b-j).
MTI/Máthé Zoltán