•Hogyan jutottak el az integrációs modell kidolgozásáig, és miért érezték úgy, hogy új fogalmakra van szükség a magyar társadalom leírásához?

Máskülönben nem tudtuk volna értelmezni a magyar társadalom egyenlőtlenségi rendszerét, amely nagyon sokat változott a rendszerváltást követően, az ezredforduló után pedig különösen. Amikor elkezdtünk erről beszélgetni, a NER mint rendszer egy- vagy kétéves volt, 2015-re forrta ki magát úgy, hogy elemezhető legyen. Nem volt célunk ezzel foglalkozni, de így alakult.

A kiindulási pont nem is annyira magyar, hanem inkább a nemzetközi irodalomból ismert társadalmi jelenség volt. Olyan folyamatok indultak az 1960-as évektől, amelyek feloldották a foglalkozási kategóriák, elsősorban a munkások meg a nem munkások közötti korábban éles határt, mert egy részük fogyasztásban és kultúrában felemelkedett a középrétegek szintjére. Ráadásul megindult a globalizáció, az ezredforduló elejére megjelent például az internet, ennek összes következményével. Magyarországon a rendszerváltozással elindult nagy társadalmi átalakulással együtt kérdésessé vált, hogy a hagyományos fogalmakat használva megérthető-e, hogy milyen csoportokból áll a magyar társadalom, ezeknek milyen érdekei, értékei vannak.

A szociológiát mindig is foglalkoztatta az egyenlőtlenségek mértéke, oka és ezek csökkentésének lehetősége. Arra azonban kevesebb figyelem, kutatás irányult, hogy a társadalom tagjai miért is működnek együtt, mik azok a hatalmi, gazdasági, társadalmi mechanizmusok, a területi fejlettség különbségei, azok az értékek és kapcsolatok, amelyek együttműködésre késztetik őket egymással. Mi ezt értjük integráción, de mindjárt hozzá kell tennem, korábban a társadalomkutatás ezen a fogalmon elsősorban a szegénység kérdéskörét értette. Az integrációs elemzést kiterjesztettük a teljes társadalomra, hogy jobban megértsük annak szerveződését, integrációját vagy a dezintegrációt.

•Az ilyen kérdésekben a kvantitatív elemzésnek van döntő szava.

Kiválasztottunk nyolc dimenziót, köztük a bizalom, a kapcsolatok megléte, a civil aktivitás, az autonómia megléte, és ebből lett négy kérdőíves felvétel. Az elsőre 2015-ben, a negyedikre tavaly ősszel került sor, szokatlanul nagy (legutoljára négyezer fős) mintán, hosszú, egyórás kérdőívvel. Az első adatfelvételt követően fél évig csak azzal foglalkoztunk, hogyan tudunk olyan integrációs modellt fölállítani, ahol véges számú csoport meglétét tudjuk kimutatni. Hosszú évek után eljutottunk oda, hogy ez a modell legalább annyira alkalmas a magyar társadalom rétegeinek kimutatására, mint bármi más, amit addig a magyar szociológiában használtak. Figyelembe kellett venni, hogy felgyorsulnak a társadalmi folyamatok, a rétegződés sokkal gyorsabban változik, mint az elmúlt korokban.

 

•Hogyan írja le az önök integrációs modellje a NER éveinek társadalmát?

Az adatokból nyilvánvaló volt, hogy nem egy irányba mozdult el a NER-korszak társadalma. 2015-től a Covidig gazdasági csúcskorszakát élte a NER. A fogyasztás jelentősen bővült, még a nagyon elesett néprétegek körében is, ugyanakkor a társadalom egyharmada tartósan a társadalom alján rekedt. Onnan kikerülni egyénileg talán lehetett, de csoportosan nemigen. De például a romák már minden rétegben ott vannak. A legjobban szituált csoportokba sem csak a jól menő, világhírű cigányzenészek jutottak: mindenhol van látható roma jelenlét. A nagy többség az alsó egyharmadban van még mindig, még ha vezettek is utak a társadalom középső rétegeibe.

Már az első időszakban adta magát egy új fogalom bevezetése, éspedig az, hogy a magyar társadalom politikailag integrált. Ez azt jelenti, hogy a NER-korszakban a politikai hatalom a kétharmados többséget felhasználva jelentős mértékben befolyása alá vonta az emberi élet legkülönfélébb területeit, aminek a fő célja pedig a hatalmi stabilitás megőrzése volt. Ez a stabilitásigény egybe-
esett a választók nagy részének az értékeivel is, hiszen a rendszerváltás utáni korszak jelentős rétegek számára nem igazán hozott pozitívumokat, legfeljebb zavart, lecsúszást, a folyamatos alkalmazkodás kényszerét és a kiszolgáltatottság érzését. Ez a biztonságigény a mai napig megvan, oly mértékig, hogy majdnem ugyanazzal az erővel választották ezt az egyik legfontosabb értéknek a Fidesz és a Tisza szavazói is. Ez nyilvánvalóan hasznára volt a hatalom szerkezetének a változatlanságban érdekelt hatalmi elitnek is.

De a második Orbán-korszak nagyon sok mindent dezintegrált is a magyar társadalomban. A dezintegrálás részét képezte az is, ahogy az ellenzékkel politizáltak, azt állandóan védekező helyzetbe szorították, majd leszalámizták. És dezintegrálták az alul lévő egyharmadot is, amelynek távolságát a társadalom egészéhez képest a szociálpolitika stabilizálta, a szociális támogatások jelentős része ugyanis fizetésarányos, akinek több a fizetése, az többet kapott, a lent lévők meg arányosan kevesebbet.

Tehát az integráció egyrészt sikeres volt, mert mindig hozta a kétharmadot. Ennek sok-sok szintje volt: működött hatalmi eszközökkel, a közigazgatás, a gazdaságirányítás, a kultúrpolitika és az identitáspolitika eszközeivel is. Nagy szerepe volt ebben a nemzettudat alakításának, az emlékezetpolitikának és annak is, hogy a helyi identitások nagyon megerősödtek. A települési közösségek, de az egyének, családok is megtalálták a saját múltjukat, hagyományaikat, kibeszélhették a sérelmeiket. Az emberek pedig elviselték a viszonyokat, hiszen nem volt arra módjuk, hogy kifejezzék elégedetlenségüket, mert a társadalom alsó felének, de más nagyobb csoportoknak sem igen volt reprezentációja a magyar politikában. Az ellenzéki pártok, a szakszervezetek, a civilek nem tudták ezt a szerepet betölteni.

A mi kutatásunk a maga összetettségében tudta vagy próbálta elemezni a NER korszakának társadalmát, amelyben egymásnak feszülő folyamatok is érvényesültek, és különösen a 2021-es meg a 2025-ös felvétel között váltak érdekessé. A Fideszre úgy dőlt rá a saját építménye, hogy az általa indított folyamatok túlnőttek a rendszer lehetőségein. Megindult a fogyasztás, és ebből az alsó középosztály bőven kivette a részét, a gépkocsik száma mintegy megkétszereződött 2018-ig. Hirtelen elkezdtek nyaralni járni az alsó középrétegekbe tartozók is. A fogyasztás olyan logikával működik, mint egy felfelé bővülő spirál, amelynek nincs vége, új igényeket szül, és egy idő után beleütközik azokba a korlátokba, amelyeket az emberek az elégtelen politikának tulajdonítottak.

Az első kötet borítója

 

•A lokálisan integrált csoportra utal?

A huszonötezer fő alatti kisebb településeken, vagyis a magyar társadalom több mint felében megjelent egy olyan csoport, amelynek a létét már a 2015-ös felvételben észleltük, és amely integrálta ezeket a kistelepüléseket. Tagjai nem feltétlenül csak a helyi elitből, polgármesterek, vállalkozók, diplomások közül kerülnek ki. Egyikük-másikuk a helyi kulturális életet szervezi, vagy segíti tető alá hozni például az éves vadászbált. Ez mind az integráció része. E csoport vezető szerepet visz a lokalitás integrációjában, a véleményvezéreket is magában foglalja. Formálódása nem feltétlenül 2010-ben kezdődött, hiszen tagjai anyagi és menedzselési tudástőkét is felhalmoztak, vagy olyan családokból jönnek, ahol ez a készség esetleg generációkon keresztül öröklődik. De mégiscsak a NER-korszak az, amikor ez a csoport először igazán megmutatta magát a kistelepüléseken, de a nagyvárosokban is. Valamiféle kliensszerep volt ez, akármit gondoltak is magukról az idetartozók. A 2025-ös felvételnél viszont már tudtuk, hogy ez a csoport szembefordult a Fidesszel. Korábban mindig azt válaszolták, hogy túlnyomórészt Fidesz-szavazók, de tavaly őszre ez megfordult. Ami a Fidesz-korszakban létrejött, az egy idő után sorra beleütközött a rendszer korlátaiba.

 

•Hogyhogy?

Nemcsak a Fidesz szenvedett választási vereséget, hanem az is, amit politikai integrációnak neveztünk, és az állam mindenhatóságába vetett hit is elveszett. A NER egyik korlátja az volt, hogy bármilyen problémára egyetlen válasza volt: központosítás. Márpedig ez minden, csak nem hatékony. Az embereknek ebből is elegük lett, és abból is, hogy az állam beavatkozik mindenbe. Az állam propagandával megtámogatva biztosította a stabilitást, de ezt is megsokallták az emberek. Már csak azért is, mert a „kádári kisemberi” mentalitás életkori okok miatt lassan eltűnik. A fiataloknak, akik végképp nem szeretik, hogy bármilyen hatalom korlátozza az életüket, ha nem is kizárólagos, de fontos szerepük volt a választás kimenetelében. Ez fontosabb lehetett, mint a luxizás. Sokkal többen sérelmezhették azt, hogy az állam torokszorítóan mindenben ott van.

A NER tagadhatatlanul felszámolta a munkanélküliséget, de nem tudta úgy irányítani, hogy abból ne következzen komoly elégedetlenség. Már 2018-ban látható volt, hogy akik a közmunka révén a munkaerőpiacon rendes alkalmazásba kerültek, mégis felemás helyzetben maradtak, mert nemigen zárkóztak fel azokhoz, akik korábban is bent voltak a munkaerőpiacon. A visszaintegrálás megtörtént, ám a stabilan dolgozó középrétegekkel való feszültség nem csökkent. A 2021 utáni problémás időszak szociálpolitikai intézkedései nem tudták enyhíteni, sőt, gyakran inkább fokozták a társadalom szétszakadását.

Jelentős tömegeket följebb emelt a NER-korszak, de nem tette szélesebbé a középréteget, mert hagyta a pedagógusok, az egészségügyi szakdolgozók, egyéb közalkalmazottak és sok mindenki más lecsúszását. Érthetetlen a kormány tétlensége e téren; az ehhez szükséges pénz többszöröse elfolyt másra. Számos ilyen folyamat összeérése hozta azt, hogy a Covid-időszak mentálisan vízválasztó lett, elsősorban, de nem csak a fiataloknál. Hiába folytatódott a reálbérek és a reálfogyasztás növekedése – valószínűleg az üteme nem volt olyan gyors, mint 2015–2020 között sokan megszokták. Vagy hiába nem nagy a munkanélküliek száma, ha öt-hatszázezren vannak a dolgozói szegények.

Tehát bőven megvolt ágyazva a választási eredménynek a magyar társadalmi mozgásokban is. Több volt a sérelem, mint amit valaha gondoltunk. És így, amikor megjelent a Tisza, hatalmas tömegeket tudott magához kapcsolni. Olyan értékeket hirdetett meg, köztük a nemzeti identitást, amelyek harmonizációs lehetőséget kínáltak. Nem kellett a tömegeknek olyan hosszú utat bejárniuk a Fidesztől a Tiszáig, mintha csak liberális vagy baloldali párt lett volna ellenzékben. Akár joggal, akár jogtalanul, a választók elhitték, hogy nem szétforgácsolt politikai erővel, lejáratott emberekkel tele lévő ellenzékkel van a Tisza esetében dolguk. Az említett korlátok miatt pedig már jóval a választások előtt lehetett látni, hogy erodálódik a Fidesz, azóta pedig össze is omlott.

 

•Elemzésükben miért nyúltak a polgárosodás fogalmához?

Amikor látható volt, hogy van gyarapodás a magyar társadalomban, ennek méréséhez megfelelőnek látszott a polgárosodás fogalmának újraalkalmazása. Mindazt megpróbáltuk kifejezni, amit a polgárosodás kérdéséről a rendszerváltás körüli vitákban részt vevő szociológusok, történészek fontosnak tartottak: az autonómia, a vállalkozási készség, a racionális gondolkodás képessége, a polgári életmód vagy a tudatos állampolgári viselkedés dimenzióját. Ezt rengeteg információval lehet mérhetővé tenni. A fogalom ilyetén alkalmazása arra is jó, hogy megvizsgáljuk, milyen irányba mozog egy társadalom, és ennek minőségéről fontos visszajelzést adhat.

A társadalom kétharmada keveset vagy éppen semmit sem ért el a polgárosodás útján. Négy-öt százalékot lehet nagyjából polgárosultnak mondani, huszonötöt pedig polgárosodónak. Ezek a dinamikusan fölfelé mozgó csoportok. Az utóbbiak aránya nem változott semmit 2021 és 2025 között, vagyis ez a folyamat megrekedt. Ez is ott van a hátterében annak, amit a Tisza használni tudott, és amire a Fidesz nem volt már képes megfelelően reagálni. Egyszerre fordult a Fidesz ellen az a csoport, amely azt érezte, hogy megrekedt a polgárosodása, és az is, amely már polgárosodott. Még egyszerűbben, karakteresebben fogalmazva: azok, akik bármilyen értelemben kárvallottjai voltak a NER-nek, eleve kormányellenesek, de a NER csúcskorszakának nyertesei vagy haszonélvezői közül is sokan ellene fordultak, vagy nem támogatták többé.

 

A szerző közíró

Nyitókép: Kovács Mariann, ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont