Nagyapja, Goldstein (művésznevén Steinhardt) Géza (1873–1944) magas termetével, karakteres arcával és egyéni hangjával az egyik legismertebb alakja volt a pesti mulatók világának. Hogyan került Budapestre?
Apai nagypapám 1873. augusztus 9-én, a felvidéki Léván született Goldstein Lipót és Hochberger Teodóra gyermekeként. A gimnáziumot nem fejezte be, mert az édesapja betegsége miatt nem tudták fizetni a tandíjat. A fővárosba került, ahol irodai pénztárban dolgozott. Sokat járt színházba, szórakozóhelyekre. Végül beállt színésznek. Ezért használta a művésznevet. (Családi nevét, hogy a dolog még bonyolultabb legyen, 1919-ben Szekeresre magyarosította.) Színiiskolát nem végzett, orfeumokban lépett fel. Hogy mennyire volt ő a dualizmus Hofija, ezt akkori sikerei kellőképpen bizonyítják. A fiatal komikus több színházat is nyitott Pesten, nagy sikerrel, telt házas közönséggel mentek az esték. Rövidesen bérházat építtetett az Alsóerdősor utcában családjának, gyermekei ott születtek.
Steinhardt (Szekeres) Géza
Németül elég jól beszélt, Oroszy Antal és Leitner Henrik pedig akkoriban nyitotta meg a Foliès Caprice szórakozóhelyet, és hamarosan megállapították a tizenhétéves legényről, hogy őstehetség. Dönteni azonban a főrendező döntött. Úgyhogy 1890-ben bemutatkozott Rott Sándornak, az akkori Rostély utcában működő Foliès Caprice főrendezőjének, akinek megtetszett az ifjú örökké vidám arca, és leszerződtetette. Gondolom, a próbák nem okoztak gondot, úgy tűnik, valóban született tehetség volt. 1908-ban saját vállalkozásba kezdett, s megnyitotta a Rákóczi úton a Steinhardt-mulatót.
Filmeket is készített?
Igen. Bukás volt valamennyi. 1915-ben a Dódi karrierjében a főszerepet játszotta, az 1927-es Link és Flinkben szerepelt is, a forgatókönyvet is ő írta, és ő gyártotta is. Az 1929-es Rabmadár forgatókönyve is az ő munkája. Akkoriban Stan és Pan, Charlie Chaplin, Buster Keaton voltak az etalon. A hazai filmek azonban anyagilag nem tudtak velük versenyre kelni. A Film Maraton 2019-es katalógusa írta: „A filmet az ismert komikus Steinhardt Géza gyártotta. Ő hívta haza a Németországban élő Sugár Pált, a Star Filmgyár egykori rendezőjét és ő szerződtette a film főszerepeire az ismert német színészeket. A film bemutatását feltehetőleg az erotikus jelenetei miatt betiltotta a magyar cenzúra, ezek kivágása után végül megkapta előbb a kiviteli engedélyt, majd a film németországi sikere után a magyarországi bemutatást is engedélyezték.”
Steinhardt Géza a lányával, Szekeres Magdával
Steinhardt asszimilálódott zsidó volt. Ez magyarázná a kissé pikírt hangnemét, ha zsidókról beszélt?
Pikírt volt. Igen. Szerintem ezt magam is örököltem. Azt hiszem, ez egyfajta védekező magatartás. Hisz nekünk, akik zsidó származásúak vagyunk – én annak tartom magam, jóllehet két generáció vegyes házassága után születtem –, talán nem róható fel, hogy bármiféle gyűlölködés is volna bennünk, ha esetleg keserű, de mindenképp humoros megjegyzéseket teszünk a zsidó jellemre. Mert sokszor annyira tipikus, hogy talán nem is lehet, nem is érdemes szó nélkül hagyni. Másrészt pedig ezzel az öniróniával talán kihúzzuk a szőnyeget a gyűlölködők lába alól.
Mit tudunk nagyapja családi életéről?
1900. február 11-én, Budapesten, a Terézvárosban vette feleségül Pollák Gizella „népénekesnőt”. Ekkor költözött az Izabella utca 52-be, onnan a szép, új, szecessziós bérházba az Alsóerdősor utca 8-ban. Ezt ma Steinhardt-udvarként ismerjük. 1940-ben a Bimbó utcába költöztek, a Rózsadombra.
Amikor a felesége meghalt, ismét megnősült, a híres fotográfus, Escher Károly húgát, Escher Mária Teréziát vette el. Tőle született 1918-ban lánya, Szekeres Magda. Majd 1921-ben megszületett a fiúk, Szekeres György. Az internetes oldalak egyike sem említi az utóbbit, pedig nekem fontos, hiszen ő volt az édesapám. Voltaképpen természetes is, hogy az internet csak a leánygyermek születéséről tud, hiszen Szekeres Magda szintén színészpályára lépett. Hatalmas tehetségnek tartották, de karrierjét derékba törték a zsidótörvények. A Szekeres testvérek leszármazottai ma is élnek, az unokatestvéremmel nagynénémék (Szekeres Magdáék) Bimbó utcai lakásában, családi ünnepek alkalmával találkoztam. Sokat játszottunk, ám aligha eleget. Emlékeimben őrzöm azt a csodás karácsonyt az ötvenes évekből, amikor először láttam feldíszített karácsonyfát. Különleges, mechanikus, felhúzható, ezüst talpazatban állt. Körbeforgatta a fát és karácsonyi dalocskát csilingelt. Nem tudtam betelni vele. Akkor még a Bimbó utcai házzal szemben dombok voltak, ahol addig szánkózhattunk, építhettünk hóembert, amíg csak bírtuk a hideget, majd átázva, vacogva szaladtunk haza. Apám 1980-ban, a nagynéném 2000-ben hunyt el. Ám Goldstein-Szekeres (Steinhardt) Gézának élnek az unokái, déd- és ükunokái.
A nagyapját állítólag a Dunába lőtték, de egyesek úgy tudták, újabban is többen állítják, hogy a Kapás utcai nyilasházban ölték meg.
A család elmondása szerint feleségével együtt a Dunába lőtték 1944 végén. Megnéztem egy dokumentumfilmet ezekről a kivégzésekről. Lőszerspórolás miatt általában összekötöztek két embert, egy lövést adtak le rájuk, és így, együtt estek a jeges vízbe. A Duna-parti cipőkhöz minden évben követ teszek, mellettük gyertyát gyújtok. Ám valóban hallottam, hogy van más feltételezés is.
Steinhardt lányának, Szekeres Magdának mi lett a sorsa?
Magda néni Alpár József zsidó származású színészhez ment férjhez. A zsidótörvények miatt megtört karrierje 1945 után már nem ívelt fel. Magda néniék jártak hozzánk. Együtt töltöttük a születésnapokat, névnapokat, karácsonyt és szilvesztert is. A színészetről csak emlékképpen beszélgettek. Józsi bácsi testvére, Alpár Gitta fényes karriert futott be énekesnőként először Berlinben, idehaza, majd az Egyesült Államokban.
Alpár Gitta jótékonysági koncerten 1932-ben Berlinben (Bundesarchiv Bild)
Az ön édesapja is megjárta a maga kálváriáját…
Elmondása szerint katonaként egy légitámadás után a légópincéből korán jött ki felderíteni, és egy utolsónak érkező repülőgép géppuskalövedéke megsebesítette az egyik lábát. Amputálni kellett térd alatt. 1945 után, bár mankóval járt, kereskedésből élt. Volt bőven hiánycikk Pesten, ő pedig ezt kihasználva üzletelt. A gyufa hiányát Imco öngyújtóval lehetett pótolni, de a hozzá való tűzkövet utcai árusoktól kellett beszerezni. Tenyérből árulták. Apám a Corvin Áruház előtt kínálta a portékáját. Állítólag egy brit újság lefotózta, és arról írtak, hogy akkora a nyomorúság Magyarországon, hogy a hadirokkantak az utcán koldulnak. A tűzkövek utcai árusításából apám egész jól megélt. A gyártására magyar családok specializálódtak. Így került kapcsolatba harmincötévesen a nála tizenöt évvel fiatalabb Tóth Juliannával, édesanyámmal. Ő is kereskedelemmel foglalkozott, a Hunyadi téri vásárcsarnokban. Édesapám jogosítványt szerzett, és autót is vásárolt – háromkerekű cseh Velorexet. Akkor a rokkantak ezt kedvezménnyel vásárolhatták meg. Így már önállóan tudott vidékre járni, vásározni. Később már Trabantunk, azután Wartburgunk is lett. Akkor már kötöttárut árultunk sátorból. Ötvenéves korában cukorbeteg lett. Megromlott az egészsége. Elhagyta a családot egy másik kapcsolatért. Későn értesültem arról, hogy kórházban van, mire látogatni mentem, elkéstem…
Id. Szekeres György
Bár a népszerű videómegosztó tele van Steinhardt dalaival, emléktáblája nincsen. Mi őrzi a nevét, hogyan állítana emléket neki?
Egy négyemeletes bérház őrzi emlékét. Szerintem budapesti viszonylatban is kiemelkedő szépségű épület az Alsóerdősor utca 8. a VII. kerületben. Úgy tudom, hogy nagypapám 1911-ben kérvényezte a négyemeletes ház építési engedélyét, amelyet meg is kapott. Mesélő ház ez, ráadásul meseszép. Az utolsó pillanatban épült, amikor bevételeiből egy színész befektetésképpen bérházat tudott építtetni. Átélt háborúkat, ostromot, forradalmat és mindent, ami utána jött. Pénztelenséget, a mestermunka teljes hiányát, az érdektelenségről nem is szólva. A lakók új generációja azonban becsüli, szereti a házat, és mindent megtesz a minőségi felújításáért. Így lesz esély az újjászületésre, megvan a szándék, ami kezdetnek biztató. A legfelső szint alatt, a homlokzaton nagy betűkkel van kiírva: STEINHARDT-UDVAR. A betűk eredetileg csillogó aranyszínűek voltak, de a felújításkor a ház burkolatának festése a betűket is elérte. Lefestették ugyan, de domborúságuknak köszönhetően, ha nem annyira feltűnően is, mint aranykorában, nagyon jól olvasható az utcáról nézve is. A filmtörténész Lajta Andor ezzel a címmel írt cikket róla:: Egy színész álma, avagy mesélő, meseszép ház ott, ahol sosem várnád. Kovácsoltvas korlátjai, kapuja, rézberakásos színes ablakai, az utcafront homlokzatát díszítő domborművek mindenkinek feltűnnek. Ez a legszebb és maradandóbb emlék. Budapest egyik ékköve, szerintem nem lehet ennél magasztosabb egy emléktábla sem. A Hungarian Genealogical Tracing Service (Magyar Családfakutató Szolgálat) emlékezett meg róla születése százötvenedik évfordulóján, amiért nagyon hálás vagyok.
Ön mit gondol a kupléiról, a dalairól? Milyennek látja nagyapja művészetét?
Kupléi és dalai a maguk korában, a szórakoztatóiparban sikeresek és meghatározók voltak. A mai igények mások. Az emberek ingerküszöbét olyannyira magasra emelte a mindent megmutató és megmondó média, hogy itt már senkit nem izgat egy kivillanó boka vagy váll, és az akkor még zsargonnak számító stílust mára felváltotta az alpári trágárság. Akkor amit egy mondat sejteni engedett, ma már kertelés nélkül a szemünkbe vágják. Amin akkor nevettek, ma csak megmosolyogtat. De ez semmit sem von le akkori művészi értékéből. Érték ez, ami a saját korában értelmezhető. Százötven éve született és hetvenegy évet élt. Azt hiszem, termékenyebb, tartalmasabb élete nem is lehetett volna. Szórakoztatott, nevettetett elhivatottan, akkor is, ha ő maga a depresszióval kínlódott, szorongott. Amikor egyszer orvoshoz fordult Szekeres néven, a Steinhardt-mulatóba küldték gyógyulni. Ezt le is írta! Ennél nagyobb dicséretet művész nemigen kaphat. Bárcsak ismerhettem volna…
A szerző történész, az Erőszakkutató Intézet munkatársa
A Fodor Gyula tervezte Steinhardt-udvar, Erzsébetváros, Alsóerdősor utca 8.:
A Schneider József-féle kovácsoltvaskapu
