Miközben számtalan ország világszerte egyre több pénzt költ az innovációra és kutatás-fejlesztésre, aközben mégis úgy tűnik, hogy néhány évtizede az igazi technológiai áttörések szinte egyetlen szektorra korlátozódnak, ez pedig a számítógépes szoftverfejlesztés és az adattechnológia. Sok szektorban viszont inkább csak beszélnek az innovációról, de lényegi fejlődést nem nagyon látni. Mi a magyarázata ennek az ellentmondásnak? Jonathan Barnett a Dél-Kaliforniai Egyetem jogászprofesszora tavaly megjelent, The Big Steal: Ideology, Interest, and the Undoing of Intellectual Property (’A nagy lenyúlás: ideológia érdek, és a szellemi tulajdon felszámolása’) című könyvében amellett érvel, hogy ezért a helyzetért elsősorban az a folyamat felelős, amely az elmúlt évtizedekben a szellemi tulajdonjogok fokozatos gyengülését eredményezte.
Bonyolult egyensúlyozás
A szabadalmi és szellemi tulajdonjogok stabil rendszere elengedhetetlen a technológiai innovációra épülő szabadpiaci rendszer megfelelő működéséhez. Egyrészt alapvetően szükség van ezekre a jogokra, mivel a licenc- vagy copyrightdíjak nemcsak ösztönzik az új termékek létrehozását vagy innovatív ötletek kidolgozását, hanem ezek biztosítják a befektetett munka megtérülését is. Másrészt viszont a túl erős szabadalmi és szellemi tulajdonjogok monopolizálhatnak bizonyos gazdasági szegmenseket, elfojtva ezzel a piaci versenyt. Az államnak e bonyolult rendszer egyensúlyát biztosítani, ahol a jól meghatározott és jól érvényesíthető jogok nem gátolják a technológiai versenybe való belépést.
A ki nem mondott konszenzus
Jonathan Barnett szerint a kétezres évek közepe óta a jogalkotás és a szabályozó hatóságok, legalábbis az Egyesült Államokban, feltűnő következetességgel gyengítették a szellemi tulajdonjogokat. A jogsértések miatt indított perek esetében a Legfelsőbb Bíróság szinte egyöntetűen a jogsértőknek kedvez, az alsóbb szintű bíróságok pedig még azokban az esetekben sem hoznak elmarasztaló ítéletet, ahol a peres fél bizonyította a jogosulatlan felhasználást. A Kongresszus pedig többnyire nem foglalkozik a tartalomgyártók panaszaival, hogy a nagy techkonszernek megsértik a szerzői jogokat. Mintha a szabályzó hatóságok és a törvényhozás részéről ki nem mondott konszenzus létezne ezzel kapcsolatban, miszerint a gazdaságnak és a társadalomnak alapvetően jók a gyenge szellemi és szabadalmi tulajdonjogok. Barnett szerint azonban egyáltalán nem magától értetődő, hogy miért alakult így a helyzet, és számos tényezőt megemlít, amelyek hozzájárulhattak e nézetek elterjedéséhez.
Monopólium
Barnett úgy gondolja, hogy létezik egy meg nem kérdőjelezett és széles körben osztott akadémiai álláspont a modern piacgazdaságról, amely szerint a szellemi és szabadalmi jogok birtokosai lényegében monopóliummal rendelkeznek, amely a piacon óhatatlanul magasabb fogyasztói árakhoz vezet, és megnehezíti a versenytársak megjelenését. Vagyis az ésszerű gazdaságpolitika az, hogy megszüntetjük a feltalálók „ésszerűtlen” profitját, és biztosítjuk mindenkinek az új technológiákhoz való hozzáférést . Ehhez társul az információs hálózatok által megteremtett új lehetőségeknek a pátosza, miszerint az információhoz való hozzáférésnek szabadnak kell lennie, mert ez erősíti a demokráciát, és lényegi eleme az információs gazdaság fejlődésének. A kétezertízes évektől aztán olyan tartalomszolgáltató cégek tarolták le a piacot, mint például a Napster, amely a felhasználóinak gyakorlatilag ingyenessé tette a zenei tartalmakhoz való hozzáférést (azóta egyébként már átállt az előfizetős modellre). Az ekkoriban megerősödő technológiai óriáscégek is alapvetően a gyenge szellemi tulajdonjogok mellett szálltak síkra. A történet ezen elemét – teszi hozzá Barnett – hajlamosak kissé megszépíteni, mivel itt már a hideg üzleti számítás sokkal nagyobb szerepet játszott, mint a „szabad információ” szlogenje. Ma már a legnagyobb techcégek a legnagyobb tartalomszolgáltató cégek is egyben, vagyis aggregátoroknak lehet őket tekinteni: a termelési értékláncnak nem a tetején helyezkednek el, hanem a közepén. Az aggregátoroknak pedig az a célja, hogy azokat a termékeket, amelyekre szükségük van, minél olcsóbban tudják beszerezni, mivel így olcsóbb szolgáltatást képesek nyújtani a felhasználóknak, s növelni a profitrátát. Az aggregátor számára bevett módja annak, hogy olcsóbban vásároljon termékeket, ha alkudozik az árakról – ám ha elég nagy a cég, akkor a játékszabályokat is képes lehet megváltoztatni.
Techerő
Barnett úgy véli, hogy a legnagyobb technológiai cégek esetében ma éppen ez jellemző. Vagyis a felszínen persze érthető a bírósági vagy törvényhozói gyakorlat, hiszen melyik bíró szeretné betiltani a Google Booksot, amely platform rengeteg irodalmi anyagot tesz mindenki számára hozzáférhetővé, vagy éppen támogatni a szabadalmak védelmét a gyógyszeriparban, amikor az olcsó és elérhető gyógyszer össztársadalmi érdek? Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ma már ezek a nagy technológiai cégek a háttérben komolyan lobbiznak a tulajdonjogok gyengítése érdekében. Ez a lobbierő kulminált például 2012-ben, amikor a Wikipédia, a Google és más techcégek valóságos felhasználói forradalmat indítottak egy törvényjavaslattal szemben, amely jogorvoslatra adott volna lehetőséget olyan digitális szolgáltatások ellen, amelyek megsértik a szerzői jogokat. A tervezetet gyorsan visszavonták. De itt van a Youtube példája is. A Youtube videómegosztón a minél több tartalom feltöltése a modell sikerének a kulcsa. A platform ellen már a kezdetektől szerzői jogi perek indultak, miközben az alapítók a felhasználókat tulajdonképpen arra bátorították, hogy olyan tartalmakat töltsenek fel, amelyek szellemi tulajdont képeznek. A jogsértés, amit ezzel elkövetnek nem igazán érdekelte őket. Amikor a Google megvette a Youtube-ot, akkor ebből a szempontból nagy kockázatot vállalt. Mostanra már látszik, hogy bejött a húzás, hiszen az 1998-as szerzői jogi törvény (Digital Millennium Copyright Act) kimondja, hogy ezek a platformok nem követnek el jogsértést, ha nem ők töltik fel a tartalmat. A sértettnek kell bizonyítania, hogy a tartalom feltöltése jogsértően történt, és a platform csupán a tartalom eltávolítására kötelezhető. Ami így eleve kilátástalanná tette a küzdelmet: 2025-ig a Google-hez több százmillió eltávolítási kérelem futott be.
Barnett amellett érvel, hogy miközben az említett konszenzus van érvényben a szellemi tulajdonjogok gyengítésének áldásos hatásairól, addig érdemes kritikusabbnak lenni és megvizsgálni az üzleti érveket, megnézni, hogy hosszú távon a nagy techcégek magánérdekei vajon egybevágnak-e a közérdekkel.
Vannak olyan gazdasági ágazatok, ahol nyilvánvalóan szükségünk van erős szabadalmi jogokra. Ilyen például a biotechnológiai vagy a gyógyszeripar. Ezeken a területeken a kutatás-fejlesztés olyannyira forrásigényes, hogy minden ilyen tevékenységet folytató vállalat csődbe menne, ha nem védenék az új termékeket a szabadalmi jogok.
Az értékesítési láncolat eltérő pontjai
A technológiai szektor Barnett szerint ennél összetettebb képet mutat. A Microsoftnál például a Windows operációs rendszerhez a bemutatásától kezdve csak licencdíjak ellenében lehet hozzájutni. A Google ugyanakkor a saját Android operációs rendszerét nyílt forráskódúvá tette, vagyis szabadon hozzáférhető. Itt azonban nagyon fontos megjegyezni – mondja Barnett –, hogy a Google azért tehette ezt meg, mert az üzleti modelljében visszacsempészte a szellemi tulajdonjogokat és a felhasználási korlátozásokat, csak éppen az értékesítési láncolat másik pontján. Vagyis az Android üzleti modellje sem mentes a hozzáférési korlátozásoktól, egyszerűen csak megváltoztatja a hozzáférés szabályozásának helyét a Google termék- és szolgáltatás portfóliójában. A szolgáltatás egyes részei ingyenesen elérhetők a felhasználók számára, míg mások csak előfizetés ellenében. Míg például az Android operációs rendszer ingyenes a gyártók számára, aközben a Google megköveteli, hogy a gyártók alapértelmezett megjelenést vagy felhasználást biztosítsanak bizonyos Google-alkalmazásoknak.
Kezdetben a tartalommegosztó szolgáltatások ingyenessége mellett is pontosan azzal érveltek, hogy a tartalom létrehozójának, vagyis a „termék” tulajdonosának profitja nem fog eltűnni, hanem az üzleti lánc másik pontján realizálódik. Zenemegosztás esetén például az ismertséghez köthető reklámbevételekből, adományokból vagy közösségi finanszírozásból. Ám ahogyan az most már jól ismert, a zeneipar éppen azért tudott kilábalni az ingyenes tartalommegosztók által okozott hullámvölgyből, mert az újabb online platformokon bevezették az előfizetéses rendszert, vagyis megszüntették a szerzői tartalmak teljesen ingyenes elérhetőségét.
MI jogdíjak nélkül
A probléma az MI-fejlesztések esetében is nagyon aktuális, hiszen a nagy nyelvi modellek betanításakor jellemzően a szerzői jogdíjak megfizetése nélkül használnak fel szövekeget, miközben maga a cég a saját termékét jelentős összegekért értékesíti a piacon. Az MI-fejlesztőknek nyilvánvalóan az az érdeke, hogy gyengék legyenek a szerzői jogok, pontosabban, ha rajtuk múlna a dolog, akkor minden szerzői jogot eltörölnének. Rövid távon ez természetesen jó a felhasználóknak, mert olcsóbban jutnak hozzá ezeknek a cégeknek a szolgáltatásaihoz. Hosszú távon azonban – hangzik Barnett jóslata – ez a rendszer senkinek sem lesz jó. Nem azért, mert el fog tűnni a tartalom, hanem azért mert a tartalmak egyre inkább alacsony költségű tartalmak lesznek, másodlagos, ismétlődő anyagok, ami kihatással lesz az MI használhatóságára is.
A szellemi tulajdonjog erősödésének és gyengülésének előzményei
Barnett végeredményben azt állítja, hogy bármily kevéssé kézenfekvő is, de az erős és kikényszeríthető szellemi tulajdon és szabadalmi jogok nem elfojtják a versenyt, hanem éppen a technológiai verseny elengedhetetlen feltételei. A kutatás fejlesztésbe, illetve az új szellemi termék előállításába sok erőforrást fektető start-upoknak, kutatóknak, szerzőknek ugyanis csak úgy éri meg az innováció, ha ebből közvetlenül profitálhatnak. Barnett szerint mindez egyáltalán nem ad-hoc állítás, hanem gazdaság-, illetve jogtörténeti vizsgálódások is igazolják. A hetvenes évek elején, ahogy az űrverseny mérséklődött, és miután megszűnt a bőséges kormányzati pénz a technológiai szektorban, olyan jogi környezet jött létre, ahol nem támogatták az erős szellemi tulajdonjogokat, aminek következtében csökkent a kis innovatív cégek száma, és a kutatás-fejlesztés a nagy integrált cégekhez került át. A nyolcvanas években viszont, amikor újra fontosak lettek a szellemi tulajdon és szabadalmi jogok, rögtön megélénkült a verseny, egészen a 2000-es évek közepéig, amíg el nem kezdődött az a tendencia, amelyet ma is megfigyelhetünk.
Szisztematikus torzulás
Összességében Barnett szerint nem az a probléma, hogy ne költenének sokat az innovációra és a fejlesztésre, hanem inkább az a probléma, hogy a nem érvényesíthető szabadalmi és szellemi tulajdonjogok miatt az egész rendszer óhatatlanul el fog torzulni. Ráadásul igen kiszámítható és szisztematikus módon fog, mert a befektetni olyan fejlesztésekbe fognak, amelyeket könnyen és gyorsan lehet monetizálni, vagy ahol az előállítási költségek nagyon alacsonyak, és egyre inkább kivonják a tőkét azokból a technológiákból, amelyek fejlesztéséhez hosszabb idő kell, viszont könnyebb másolni őket.
A szerzői jogok, a szellemi tulajdonjogok, illetve a szabadalmi jogok rendszere nagyon összetett jogi-gazdasági közeget alkot. Jonathan Barnett szerint a jelenlegi gazdasági környezetben bizonyos gazdasági politikai érdekcsoportok egyre kevésbé méltányolják ezeket a jogokat, ami hosszú távon hátráltatja az igazi technológiai innovációt. Ezért szerinte a tulajdonjogok szigorú védelméhez hasonlóan kellene a szellemi tulajdonjogokat is megerősíteni. Arról hogy ez a gyakorlatban hogyan nézne ki, nem árul el sok részletet. Az mindenesetre biztos, hogy a közeljövőben ez meghatározó kérdése lesz a verseny- és gazdasági jog szabályozásának. Idei hír például, hogy az Open AI, a Chat GPT nevű nagy nyelvi modellt fejlesztő cég, amely szerzők ezreinek a szövegeivel tanította a mesterséges intelligenciáját, s amelyet szerzők százai és kiadók perelnek a szerzői jogok megsértése miatt, azért vádolja és fenyegeti perrel a DeepSeek nevű kínai céget, mert az a gyanú szerint a saját, nagyságrendekkel olcsóbb modelljét a Chat GPT segítségével fejlesztette, megsértve ezzel a nemzetközi szabadalmi jogokat.
A szerző filozófus, közíró
Lásd még az ECIPE (European Centre for International Political Economy) beszélgetését Jonathan Barnett-tel itt, illetve saját írását a Cato Institute honlapján itt.
Nyitókép: A MISTRAL AI által generált kép Barnett könyvcíméhez
