Az 1938-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus egyik közismert képe: Eugenio Pacelli bíboros, pápai legátus szálfa alakja Budapest nyolcszögletű terén. Alig több mint egy évvel később – amint az várható volt –, hatvanhárom évesen Péter utódjává választották.
Tizenkilenc év múltán, a létrák magasában már utóda számára festették lakosztályát. A munkások lépéseket hallottak, mire leszóltak: „Vigyázz, lefröcskölünk!” Eszükbe sem jutott, hogy az új pápát, XXIII. Jánost tegezik le. A soha hangosan nem kacagó, arisztokratikus viselkedésű XII. Piusz után hogyan is gondolhatták volna, hogy a pápa egyedül nézi meg, hogyan megy a munka.
XII. Piusz pápaságával bizonyos értelemben az egyháztörténelemnek egy korszaka lezárult. A változások persze már korábban elkezdődtek. X. Piusz sokszor inkább nem ivott vizet, mert kiszolgálása annyi embert mozgatott meg. Az azonban nem jutott eszébe, hogy saját maga menjen a vízcsaphoz.
Pacelli pápa idején talán még nagyobbat változott a világ. Elég arra gondolnunk, hogy nagyapja még XVI. Gergely egyházi államának pénzügyminisztereként szolgált, majd IX. Piusz belügyi államtitkára lett. Apja egyházi ügyekben jártas ügyvéd volt. A család társadalmi helyzetéhez illő módon francia apácák, majd a jezsuiták intézetében nevelték. Kiemelkedő képességeivel nemcsak magas teológiai, egyházjogi végzettségre tett szert, de történelmi és irodalmi tájékozottságra is.
Felfigyelt rá a pápai kúria nagy hatalmú bíborosa, Pietro Gasparri is, és pártfogásába vette. Az első világháború kitörésével – immár nemcsak évszám szerint – megkezdődött a rémségekkel teli és a világot átalakító XX. század.
Pacelli 1917-ben müncheni nuncius lett, s megkezdődött németországi diplomáciai tevékenysége. Nagy szükség volt karitatív akcióira, a hadifoglyok és a lakosság körében egyaránt. Létrehozta a bajor és porosz konkordátumot. 1925-ben a nunciatúra székhelyét Berlinbe tette át. Megismerte a németországi katolicizmus és kultúra tiszteletre méltó értékeit, de a hitleri nemzetiszocializmus és diktatúrája idegen maradt számára, a népirtás még inkább.
Pacelli 1930-ban XI. Piusz államtitkára lett. A neki is felrótt, 1933 júliusában megkötött német konkordátum célja – mint általában a konkordátumoké – az egyház vallási jogainak védelme és biztosítása volt, és nem a hitleri rendszer elismerése. A Reichskonkordatot Hitler sokszor megsértette, amiért a Vatikán harmincnégy diplomáciai jegyzékben tiltakozott.
Az 1939-ben Hitlerrel szövetkező Sztálin a második világháború után XII. Piuszt állítólag „Hitler pápájának” nevezte, miközben a világ zsidóságának vezetői köszönetet mondtak az üldözötteket mentő akcióiért.
Azok a baloldali erők, amelyek a hatvanas évektől lejárató kampányt indítottak ellene, azt soha nem rótták fel a nyugati hatalmaknak, hogy még azt sem tették meg az üldözött zsidóság érdekében, amit megtehettek volna.
Arról sem beszéltek, hogy a lengyel püspökök kifejezetten kérték, a Vatikáni Rádió ne hangoztassa a nemzetiszocialista rémtettek megbélyegzését, mert ilyenkor csak az agressziót fokozzák. Rettenetes példája volt ennek, hogy miután a holland püspökök körlevélben ítélték el a náci terrort, bosszúból százhúsz mentességet élvező zsidó származású egyházi személyt, köztük Edith Steint is elhurcolták.
A német Rolf Hochhuth 1963-ban színpadra állított, A helytartó című drámája világszerte nagy vihart kavart, mert a zsidóüldözésért a katolikus egyházat és személy szerint a pápát tette felelőssé.
XII. Piusz élesen szemben állt az ateista kommunizmussal, és mélyen elítélte a kommunista rendszerek vallásüldözését. Ezért is voltak a kommunista hatalom emberei élenjárók XII. Piusz „feketelistára” helyezésében. Jellemző eset, hogy Lékai László bíboros beiktatásakor a készülő körlevélben az ÁEH-cenzor egy ártatlan kis idézetet sem tűrt meg tőle. Lékai személyesen szedte össze a plébániákon a már szétküldött körleveleket, hogy XII. Piusz neve el se hangozhasson.
Az Oktogonnál és a Hősök terén Budapestet megáldó főpap pápaként 1956-ban három körlevéllel fejezte ki reményét, együttérzését.
