• Legutóbbi regénye, az Elvásik a török félhold fiktív történelmi játék, a millenniumi török hódoltság rémtörténete. Íróként miért nyúl
szívesen a magyar–török témához? Mi a véleménye, a török hódoltság időszaka valóban rémtörténet volt a magyarság számára?
Szeretem a török nyelvet, az embereket, a kultúrát, mindig is delejesen vonzott a Kelet varázsa és a származás ősi misztériuma. Ami a kérdés másik részét illeti, a török hódoltság időszakában kivérzett az ország, kivérzett a magyarság az állandó csatározások közben… Ezt tudomásul kell vennünk, és erre emlékeznünk kell. Semmi nem írhatja felül a történelmi valóságot, mert akkor az őseinket köpnénk szembe. Mi erre az időszakra rémtörténetként emlékezünk, a törökök meg másképpen látják. A mi önismeretünk számít, a mi önképünk fontos.
Viszont mindez nem azt jelenti, hogy egy történelmi időszak miatt ma ne lehetnénk barátok a törökökkel. Történelmi sérelmek alapján nem érdemes politizálni, de a múltat nem szabad átoperálni. Ha a két nép rokonszenvvel tekint egymásra, annak csak örvendek, mert kevés barátunk van a világon, és mint az említett regényben humorosan írom: „Török–magyar két jó barát, együtt pörköli kávéját.”
•Hogy látja, a magyarok számára milyen manapság is tapasztalható pozitív lenyomatai vannak a török időknek a kávépörkölésen kívül?
Azért akadnak, például jó, hogy vannak pompás török fürdőink, ahol kiengedhetjük magunkból a gőzt. A közvélekedéssel ellentétben török/türk eredetű szavainkat még Ázsiából hoztuk magunkkal, a hódoltság időszaka néhány kölcsönszón kívül nem hagyott nyomot a nyelvünkben.
•Amikor felkérést kapott a török–magyar kulturális év kapcsán, hogy írjon egy novellát, mennyi időt vett igénybe a felkészülés, a témaválasztás és az írás folyamata?
Szeretek és sokat szoktam olvasni a régi magyarok hitvilágáról, ezáltal a dél-szibériai török népek hitvilágáról is, úgyhogy a novellaírás nagyszerű alkalmat adott arra, hogy még jobban utánanézzek pár hiedelemnek és népmesei elem eredetének. Elképesztően sok közös vonást fedezhetünk fel a mi és az ősi türk hiedelemvilág között, gondoljunk csak a Fehérlófia történetére is, amely azon a tájon Kögüdey Mergen néven ismert, és Somfai Kara Dávid kutatásaiból kiderült, hogy az őssámán mítoszát regéli el. A novellámban megkíséreltem fokozatosan, árnyalatról árnyalatra lebontani a valóságot, és átemelni a történetet egy mesebeli szférába, hogy a végén teljesen meseszerűvé alakuljon. Ez nem mágikus realizmus, hanem realista mese.
• Gondolja, hogy a mai rohanó, sokszor felületes világban felnőttként is szükségünk van mesékre?
Ezerszer inkább mesehősökre van szükségünk, mint influenszerekre! Az influenszerek öncélúak, ragyogó álarcot viselnek, viszont belül üresek, a nihilizmus hadseregében menetelnek. Lelketlen lélekrablók – pont ilyeneket gyűrnek és győznek le a mesehősök. Nagy Olga néprajztudós írta, hogy a mesékben a hős jelenti azt a „lelki egyensúlyt”, amely nélkül az ember nem élhet. Tehát a mesehős a másokért való életet és a másokért való harc vállalását, az önfeláldozást jelképezi.
Felnőttként ugyanúgy élvezem a meséket, mint régen, bár olyan naiv átszellemültséggel már képtelen vagyok végigélni őket, mint boldogult úrfi-
koromban. Inkább az nyűgöz le, hogy több ezer éves távol-keleti motívumokat fedezek fel a magyar mesékben. A lényeg örök.
•Az Ön meséje mit tanít, milyen tanulsággal szolgál az olvasóknak?
Arra tanít, hogy „őseink erősebbek minden halálnál”. Tiszteljük meg őket azzal, hogy bátran és szenvedélyesen élünk. És bízzunk benne, hogy majd mi is ősökké válunk.
•Tervez török témában további novellákat, regényeket írni?
Tervezek! Ada Kaleh szigete – amely szerepel az Elvásik a török félhold című regényemben is – kiapadhatatlan forrása a képzeletnek; no meg a kedvenc virágom a törökszegfű, elbűvöl e szó zenéje, amikor hallom, már érzem az illatát, és elősejlenek a képzetek, emlékek, melyek hozzá társulnak… lehet, hogy valamikor írok róla egy történetet. Ám jelenleg a Fekete hegyek című regényemet tervezem, amely őszinte és szókimondó könyv lesz, rengeteg tabutémáról írok majd eléggé profán módon benne. Elsősorban a legjobb barátom, Talabér Ádám elvesztéséről szól, arról, hogy mit kezdhetünk a gyásszal egy istentelen korban. A történetben elutazom Tuvába és az Orhon folyó környékére is, a törökség őshazájába, hátha ott ismét megtalálom Ádám lelkét.
