Szerző:

Az anarchokapitalizmus magával ragadta Argentínát

A libertariánus jobboldali Javier Milei győzelmével ért véget a vasárnapi argentin elnökválasztás második fordulója, ami drasztikus változások sorát indíthatja el az eddig peronista vezetésű Argentínában.

Miért éppen Sümeg?

Rövidke, mindennapos sétám ebben az időtlen városkában. Már negyvennégy éve élünk itt – képzelhetik! Vég nélkül szőhetném fonalát… Sümeg a világ közepe. Bárhol járok a világban, újra ide térek vissza, haza. Ehhez a helyhez igazítok mindent.

A dolgok végső esszenciája

Eredetileg villamosmérnök végzettségű, majd mérnökként a távközlésben dolgozó Csízy László gyermekkorától foglalkozik képzőművészettel is. Lantos Ferenc tanítványaként és néhány esetben alkotótársaként vallja, hogy a tudomány és a művészet alkotási folyamatában sok a közös.

Sunak, az önvezető

A mesterséges intelligencia itt van a nyukonkon, de a szabályozása nélkülözhetetlen és korántsem egyszerű.

Ide süllyedt volna a világ?

A palesztin szabadságot éltetik zsidó- és Izrael-
ellenes jelszavakkal Nyugat-szerte, különösen az egyetemeken, Londonban több százezres tüntésen, mintha nem Izrael megsemmisítését hirdetné
a Hamász, a Hezbollah, Irán.

Egy goromba tábornokhoz – Petőfi Sándor verse

A Petőfi bicentenárium alkalmából minden hétfőn egy-egy költeményével emlékezünk nagy forradalmár költőnkre. Ebben a versben az önérzetében sértett hadfi perel felettesével, intve őt, hogy ott az ellenség, azzal gorombáskodjék, ne pedig vele...

Meddig bírjuk energiával?

Akár akarunk, akár nem, szükséges, hogy beszéljünk az energiáról. Hiszen mindannyiunkat érinti. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban látható ENERGIA: újraelosztás és mértéktartás című kiállítás is mindennapi erőforrásaink fontosságára hívja fel a figyelmet. 

Gyűjtés helyett ajándékozás

Megszentelt gazdaságtan – Pénz, ajándék és közösség az átalakulás világában című kötetében Charles Eisenstein a mai pénzközpontú gazdasággal szemben a környezeti korlátokkal számoló, társadalmi igazságosságra épülő, állandó állapotú gazdaság létrehozását szorgalmazza.

Csend – Király László versei

A székelyföldi, sóváradi születésű, Kossuth-díjas erdélyi magyar költő idén 80 éves. E két versével köszöntjük őt.

Sóváradtól Kolozsvárig a nyolcvanéves Király Lászlóval

A sóváradi ház udvarán ülünk, az ősz már kopogtat a kert végében. A nagy diófa komolyan bólogat, mintha megerősíteni kívánná mindazt, amiről Laci bácsi mesél. Ideidézi tanító édesapját, majd édesanyját, aki egykor orosz katonákkal nézett farkasszemet, miközben csecsemőjét a karjában tartotta.

Karmester, művészettörténész, építész Wagnerről

Miért szól úgy a Parsifal a Müpában, ahogy sehol másutt? Hogyan épült zenekari árok a hangversenyteremben? Milyen koncepcióval indult a Budapesti Wagner-napok sorozata? – erről is szó esett a Fischer Ádámmal rendezett szalonbeszélgetésen a BMC-ben.