Una est et verax summae virtutis imago:
Vivere cum possis, non timuisse mori.
Egyetlen s hiteles képmása a teljes erénynek:
Jóllehet élhetnél, halni se félj sohasem.
(Suhai Pál fordítása)
A mottó latin epigrammáját a költő saját kezűleg másolta be Jacob Schrenck híres emberek képmásait és életrajzait tartalmazó 1601-es könyvének margójára, dédapja képe alá – valószínűleg 1647 után. A költemény a szigeti hőshöz szól ugyan, de a költő életfilozófiáját összegző önmegszólító versnek is tekinthető. A halhatatlanságot biztosító hírnév, melynek az erényes cselekedet az alapja, Zrínyinek mindvégig hitvallása maradt, de gondolata már a Szigeti veszedelemben is feltűnik (például a Farkasicsot dédapja szavaival elparentáló gyászbeszédben). Politikai és hadtudományi műveiben, elmélkedéseiben, leveleiben szintén visszatér e gondolat a szerencsét korrigáló (vagy a fátummal szembeszálló) virtus követelményeként. Az előbbire a példát a Vitéz hadnagy szolgáltatja: „Nincsen a szerencsének a mi munkánkban annyi hatalma és annyi plenipotenciája [teljhatalma], hogy az eszes embereknek és értelmeseknek semmi része benne ne maradjon. […] Azért, noha a szerencse csinálhat belőlünk szegényeket és gazdagokat, urakat és polgárokat, mindazonáltal bennünk áll minden üdőben, hogy mutathassuk az mi lelkünkből származott jókat bővebben, hogysem azokat a szerencse osztogatja” (Tanúságok, 31.). Máskor, mint azt az Ismeretlennek Csáktornyáról 1663. május 2. és 15. között írt levele is bizonyítja, „ultro” (önként) provokálta a Végzetet.
Ez a sztoikus meggyőződésből fakadó hit nemcsak a költőt és prózaírót jellemezte, Zrínyi politikusi és hadvezéri pályájának is az alapját képezte. Ezzel magyarázhatjuk, hogy bár egész élete „nagyszabású kudarcok sorozata” (Szerb Antal), egyetlen pillanatra sem engedett az otium, a restség csábításának, ő is, mint eposzának hőse, tetteivel szolgálta Istent és hazáját, ráadásul európai távlatokban.
Az 1. képen a költő-politikus egyéniségét oly megkapóan ábrázoló 1664-es metszet (Gerard Bouttats műve) látható,
1. Zrínyi Miklós mellképe, Jan Thomas festménye alapján Gerard Bouttats
2. Zrínyi Péter képmása, Giacomo Piccini rézmetszete a Szigeti veszedelem horvát kiadásához
Az Adriai tengernek syrenaia groff Zrini Miklos 1651-es bécsi magyar nyelvű kiadását hamarosan az 1660-as horvát nyelvű velencei kiadás követte – Zrínyi Péternek az eredetihez hasonlóan kettős nemzeti kötődésű, de „harciasabb” felfogású, átpolitizáltabb fordításában. A következő képek (3., 4.) Georgius Subarich 1651-es bécsi, illetve Giacomo Piccini 1660-as velencei címlapmetszetét mutatják.
3. Adriai tengernek Syrenaia Gfroff Zrini Miklos.
Georgius Subarich (Juraj Šubarić) rézmetszete
4. Adrianszkoga mora Syrena Groff Zrinszki Petar.
Giacomo Piccini rézmetszete
(Ez utóbbinak külön érdekessége, hogy a kép felső sarkába a metszet részjeleneteként a Subarich-féle változatot is belekomponálta a mester – mintegy utalással a két költő összetartozására.) A kor felfogása szerint mindkét metszet allegorikus alkotás, mint ahogy legközelebbi mintájuké, Vittorio Siri olasz történetíró és hírlapi vállalkozó könyvének címlapképe is. Az Adriai tengernek syrenaia díszcímlapképét (hogy most már csak erről essék szó) a tengerből kiemelkedő két tengeri nimfa a csábítás: a hiúság és a gyönyör (s ha a kötet tematikájára gondolunk, a szerelmi költészet) megtestesítői, a hajóban utazó és távolba tekintő páncélos vitéz pedig (aki több nagy költőelőd példája nyomán s a vitorla felirata szerint is szirén) a csábításokat magában leküzdő és rajta felülemelkedő hősé. (Egyszerre a költő és a dédapa dicsőségét megörökítő figura alakjában.) A vitorlarúd köré tekeredő szalagon Zrínyi Miklós jelmondatát lobogtatja a szél: Sors bona nihil aliud = Jó szerencse, semmi más.
Zrínyi Péter horvát Syrena-fordításának címlapképén a kísértők tengerből kiemelkedő mitikus-allegorikus lények, s mind az öten (!) a hatalom és a győzelem jelvényeivel, jogarral, kulccsal, koronákkal, korall- és pálmaággal csábítanak, a hajó is ágyúkkal fölszerelt naszád, fölötte a lobogó harcias jelszava: Vincere aut mori = Győzni, vagy meghalni. (A kép jobb felső sarkában a magyar Syrena békésebb és költőibb együttese.)
A Zrínyi fivérek Velencével fennálló kapcsolatai nem merültek ki e könyv megjelentetésével. Mind a tengermelléki, mind a Mura-vidéki birtokok komoly kereskedelmi kapcsolatban álltak e várossal, sőt, a hatvanas években fegyveres szövetség is létesült közöttük. Zrínyi Miklós először 1636-os itáliai tanulmányútján jutott el ide. A tanulmányait lezáró, akkor szokásos peregrináció során többek között Rómában is megfordult. Útja alkalmával a megváltás eszméjét hangsúlyozó VIII. Orbán pápa (1623–1644) is fogadta, az a VIII. Orbán, akinek franciabarát politikája a harmincéves háború utolsó, francia szakaszában a Habsburgokat nehéz helyzetbe hozta, s akinek francia kapcsolatai évtizedekkel később Zrínyi számára is útmutatásul szolgálhattak.
Az 5. kép a törökök által ostromolt Zrínyi-Újvárat mutatja,
5. Zrínyi-Újvár 1664-es török ostroma (ismeretlen német mester rézkarca)
az erődítményt, melyet a költő 1661-ben saját költségén kezdett építtetni a védelmi vonal megerősítésére. Felépítésére a szerencsétlenül alakuló erdélyi események szolgáltattak okot. II. Rákóczi György balul végződő lengyelországi hadjáratát követően Köprülü Mehmed nagyvezér tatár hadak kíséretében Erdélyre támadt (1658), feldúlta az országot, majd Barcsai Ákost ültette a fejedelmi székbe. Rákóczi György 1659-es visszatérését újabb tatár és török támadás követte, melynek során 1660-ban török kézre került a stratégiai fontosságú Várad is. Az esemény nagy felháborodást keltett Magyarországon, a király végre kénytelen volt Erdélybe segítséget küldeni. Montecuccoli 1661-es hadjárata azonban eredménytelenül végződött, Kemény János megsegítése helyett zsoldosai a lakosságot fosztogatták. Ráadásul a beavatkozás miatt most már magyarországi török támadástól is tartani kellett. Erre Köprülü Ahmed vezetésével 1663-ban került sor. A királyi hadvezetést meglepte a török felvonulás iránya: szinte tétlenül nézte Érsekújvár elfoglalását. Csak Zrínyi ért el sikereket téli hadjáratával (melyben a törökellenes Rajnai Liga katonái is részt vettek már), s melynek legdicsőbb tette a török utánpótlási vonalat biztosító eszéki Dráva-híd felégetése volt 1664 februárjában (6. kép). Ezt követően Kanizsa ostromát is megkísérelte, de a „meglepetés” az engedély késlekedése, a hiányos felszerelés, a parancsnokok nézeteltérései s a várvédők szívós ellenállása miatt elmaradt: a török segédcsapatok megérkezésének veszélye miatt az ostromot abba kellett hagyni. Most már Zrínyi-Újvár került szorongatott helyzetbe. Az új fővezér, Montecuccoli kénytelen volt a várat föladni, melyet a törökök elfoglaltak és földig romboltak. Zrínyi mindezt saját kudarcaként élte meg. Amilyen jól indult számára az 1664-es év, olyan rosszul folytatódott. (S még nem is volt vége.)
6. Az eszéki Dráva-híd felgyújtása, XVII. századi ismeretlen olasz mester rézmetszete
Zrínyi riválisa ezekben az években az olasz származású császári hadvezér, Raimondo Montecuccoli volt. Amikor az 1661–1662. évi erdélyi történések tragikus következményei (Kemény János erdélyi fejedelem veresége és halála) nyilvánvalóvá váltak, s ezekért az 1662-es országgyűlésen a rendek Montecuccolit tették felelőssé, a hadvezér névtelen memorandumban próbálta magát védeni, s ebben a magyarokat hibáztatta. A válasz nem maradt el, Zrínyi szintén névtelen röpiratában („Anti-Montecuccoli”-jában) szellemesen-ironikusan cáfolta ellenfele állításait, sőt, ezek visszautasításával a további háború útjából is igyekezett az akadályokat elhárítani (a fölmerülő aggályokat eloszlatni). A két hadvezér (7., 8. kép)
7. Zrínyi Miklós lovas képmása, Jacob Sandrart műve, rézmetszet és rézkarc
8. Raimondo Montecuccoli a szentgotthárdi csatában, Gerard Bouttats rézmetszete
vitájában, a közöttük mutatkozó hadászati és politikai nézeteltéréseken kívül, két személyiségtípus ütközetét is látnunk kell: Montecuccoli mindvégig racionális, vele szemben Zrínyi erkölcsileg is elkötelezett (ha úgy tetszik: mártíriumos) beállítottságáét. Elmélet és gyakorlat egymáshoz való viszonyának furcsa paradoxona, hogy miközben konkrét eseményekben kétszer is élesen szembekerültek egymással, mindketten a kora újkori hadtudomány azonos rendjébe illeszkedő, csak ezen belül szembenálló karakterek voltak.
A téli hadjárat sikerei európai hírnevet szereztek Zrínyinek, aki a király mellett működő Titkos Tanács tagjaként is igyekezett az uralkodót a törökellenes háború vállalására bírni (1664 nyarán, a regensburgi birodalmi gyűlés idején egy neki címzett memorandummal is). Később a királyhoz intézett elkeseredett hangú emlékiratában összegezte az év tanulságait, főleg pedig Kanizsa és Zrínyi-Újvár szomorú tapasztalatait. Az események politikai konzekvenciáinak a levonására, egy esetleges francia szövetség kiépítésére, illetve egy közép-európai konföderáció tervének megvalósítására Zrínyinek már nem volt módja. Az 1664. november 18-i tragikus vadászbaleset (9. kép) minden folytatást megakadályozott. Nevét már csak a naeniák (10. kép) gyászdalai visszhangozták.
9. Zrínyi Miklós vadászbalesete, ismeretlen német mester 1664-es rézkarca
10. Zrínyi Miklós halálára írt naenia (gyászdal) címoldala
