„Ez egy ciszterci család.” Édesapám szinte minden évben volt érettségi elnök valamelyik középiskolában, így meglehetős tapasztalata volt a tanító szerzetesrendekről is. Egy-egy vidéki gimnázium vendégeként, mint mesélte, a ciszterciek között mindig családias közösségben érezte magát.S most megnyílik előttem egy szép kivitelű album a dallasi ciszterci családról, Az amerikai Zircről. Öt beszélgetés tárja fel öt magyar-amerikai ciszterci hivatás történetét. Közülük Farkasfalvy Dénes emeritus apát és Lackner Béda már eltávozott az élők sorából, de mondanivalójuk fontos része a „család” történetének. A szerző nagy érdeme, hogy a szomorú, veszélyes időkben is jövőbe vetett hittel építkező magyar szerzetestanárok életét színes riportokban mutatja be.

Mint egykori ciszterci diák, hálás szeretettel idézhettem fel az odakint szobrászművésszé lett Szödényi Demjén, a remek előadó Simon Lambert, a bohém zenész Ferenczy Csaba és a nagyszerű cserkészpedagógus, a tizenkét nyelven beszélő Csizmazia Placid színes egyéniségét. Sokan lesznek, akik hozzám hasonlóan emlékezhetnek.

A kötet hazai kiegészítője Halász Tibor Nivárd, ifjú ciszterci diplomamunkája a magyar ciszterciek 1945 utáni külföldi tevékenységéről, 1976-ig. Persze van még kutatnivaló. De ez az album akkor is nélkülözhetetlen érték marad.

Szerdahelyi Csongor: Az amerikai Zirc. Iskolaalapító magyar ciszterci szerzetesek Dallasban. A Ciszterci Diák és Cserkészalapítvány, Budapest, 2021. 162 oldal.