Úgy metsszük a szőlőt, hogy az éppen az elképzelésünknek megfelelő termést hozzon, s ezáltal a legideálisabb teste legyen majd a bornak. Ezzel az agrárius tervezéssel szerényen részt veszünk az együtt teremtés csodájában, a megtestesülés misztériumában.
Nincs nagyobb misztérium a kozmoszban, mint a megtestesülés. Mélyen a tudatunkban állandóan ott borzong az a kérdés, miért kellett az anyagi univerzumnak, benne a testnek létrejönnie, és végül szakrális ráadásul az Igének is testté lennie. Továbbá, filozófusok hascsikarásos kérdése, hogy a test vajon a lélek börtöne vagy kiteljesedésének hordozórakétája, ami egyszer majd leválik, hogy a lélek magasabbra emelkedjen, határtalanul.
Ez az állandó fanyar tudat, ami bennünk tobzódik, vajon mit akar ettől az árva, esendő testtől? Nem akarja elhinni, hogy ez a korai egyházatyák szerint bűnös emberi test még mindig az anyagi világ eddig meg nem fejtett legnagyobb csodája. Ez a földi testiség, ami hol növénnyé, hol állattá, hol emberré formálódik, virágzik és gyümölcsöt hoz. Ezt a virulást fürkészve úgy érezzük, hogy az emberi test a kozmosz, a mi univerzumunk egyetlen és igazi temploma, az a hely, amelyben az anyagi világban megjelenhet az isteni, mert valójában ezért teremtetett. Innen sejthetjük, hogy a templomokban csak akkor van jelen Isten, ha az ember is ott van. Főleg akkor, ha a teremtés jelentőségét együtt ápolók gyülekezete az Eucharisztiában egyházzá lényegíti az ünneplő közösséget. Értették ezt a nagy kultúrák, amelyekben maga a templomépület az emberi test stilizált formája. Erre utalt Szent Pál, mikor azt kérdezte: Nem értitek, hogy az Élő Isten templomai vagytok? Ennek a tételnek az ereje Jézusnak abból a kijelentéséből ered, hogy hiába romboljátok le ezt a templomot, én három nap alatt felépítem azt. Magyarázatként az evangélista hozzáfűzi, hogy Jézus az ő testének templomára gondolt. Vagy – tehetjük hozzá – valami létezéslényegre, amit az egyszerűbb érthetőség miatt – de nem véletlenül –, a test szimbolikájával fejezett ki.
Kultúránkban az emberi test mint szimbólum és a templom mint szimbólum tükörszimmetrikusak egymásra. Az emberi tudat ebben a tükörszimmetriában magasabb tudati, szellemi világokat képes megismerni. Ez a bennünk élő örök pap képessége és állandó gyakorlata, és ez a munkálkodás képes megteremteni a különben sokszor drámai földi létben a szelíd emberi méltóságot. Az együtt teremtés méltóságát itt, a hegyen is, ahol hol metszünk, hol szüretelünk, és karácsonykor már új borral koccintunk az ő megtestesülésének dicsőséges emlékezetére.
Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán (Copilot)
