Lehet-e az önmagában Jót valami kitalált, kifontoskodott jóval fokozni? Ez olyan, mintha valaki a mennyországban valami illatosítóval kívánná jobbá tenni a levegőt. A balzsam a siralomvölgyi létezés segédeszköze, finomkodó kábítószere. A rafináció, a hozzáadás varázsszere, és azért kell valamihez valamit hozzáadni, mert az önmagában nem teljes.

És a mi mostani siralomvölgyünk milyen?

Ez a Föld, mint siralomvölgy-elképzelés – amit a gnosztikusok fekete e világi lélekbörtönné stilizáltak – a mai napig nem ereszti fogságából a nyugati szellem legnagyobb gondolkodóit sem. Úgy látszik, ez a szellemi álláspont a mai napig nem kapott olyan kihívást, olyan sokkot, ami ráirányíthatná a figyelmet a teremtés igazi lényegére, főleg annak szépségére, az emberi rossztól független termékeny, világteremtő képességére. Talán az ökológiai kihívás lesz az a haváriaképzet, amely fordulatot hozhat. Fékezi a reményt az a helyzet, hogy az ökológiai problémák érzékelésének elmúlt évszázada után sincsen az újat, mást akarásnak olyan revelációélménye, amely ebben az ügyben áttörné a kapitalista gazdaság profithajszolásának betonfalát.

A világszerte felvázolt klímakatasztrófás elképzelések körül kialakult mindkét oldali szélhámosságok sem segítik a tisztánlátást, az olyan szellemi és társadalmi érdemleges és érvényes mozgások kialakítását, amelyek vezényelni tudnák a földi méretű józanodást és újratervezést.

E mögött a bénultság mögött mély tudati zavarok, magának a tudatnak az önmeghatározás-képtelensége sejlik fel. Ilyenkor születnek meg még nagy elméktől is – mint Heidegger – olyan zavaros gondolatok, hogy a világunkon ebben a szerencsétlen helyzetében már csak egy isten segíthet.

Az emberi hübrisz által fertőzött nagyravágyó elmék ilyenkor képzelik, hogy meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy az ember istenné váljon, ha másképpen nem megy, a technikai civilizáció régi, a hamis mágiát idéző trükkjeivel, a digitális mágia varázslattudásával, amit előszeretettel mesterséges intelligenciának neveznek. Feledve azt, hogy már maga az elnevezés féligazság, mert az, hogy mesterséges, az igaz, az, hogy intelligencia lenne, az hazugság. Az intelligenciát a tudat szerelmes mozgása alkotja valami olyan ma – vagy talán soha – át nem látható szellemi tánccal, aminek ha csak egy rezdülését és akárcsak egy pillanatra megsejti az ember, akkor megírja az Isteni színjátékot, Shakespeare összes műveit, Mozart összes szimfóniáját, és a relativitás elméletének csak a makrokozmosz egy részére érvényes képletét, és egyben kritikáját is a kvantumelméletben, ami a szubatomi világ működését egyszerre megfigyeli és szó szerint szemmel veri, olyan érzékenyen, mint az ördög a feleségét szivárványos esőben.

A tudatnak ehhez a szellemi táncos lényegéhez kellene közelebb kerülni ahhoz, hogy az ökológiai válság kérdésére megfelelő választ adhassunk, megkezdhessük valóságos, a létezésünk lényegéből fakadó válaszok megfogalmazását, és az így törne fel belőlünk, mint egy gyermek születése utáni első kacagása.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot