Az elmúlás és az elengedés a központi témája A. Túri Zsuzsa hatodik verseskötetének. A Madárhangon a költő 2016–2021 között született műveit öt versciklusba fűzi.
Komor melankólia jellemzi a költeményeket, a költő erőteljes vizualitással, olykor naturalista ábrázolásmóddal, merész őszinteséggel adja át a halálfélelem, a pusztítás és a pusztulás látványának élményét, valamint az életközép ama válságos szakaszát, amikor az idő múlását a hozzánk közel állók elvesztése, kényszerű elengedése jelzi.
Bátran nyúl a társadalom és a közgondolkodás által korántsem kellő érzékenységgel kezelt jelenségekhez: a gyermekbántalmazás és az elmagányosodás problematikájához.
Transzcendens és profán eklektikus, mégis harmonikusan hullámzó váltakozását követheti végig az olvasó a verseskönyvben. A halál és a gyász mellett az élet értelmének, Istennek keresése is gyakorta visszatér a versciklusokban, azzal a súlyos kérdéssel, vajon a hit szükségszerűen jár-e együtt a kétellyel?
A mélabút időnként a mondókákhoz, a népköltéshez hasonlatos nyelvi játékosság oldja fel, leginkább a nagy elődök előtt tisztelgő művekben (Barbara arab rab; Troppauer sóhaja).
Vallomásos líra A. Túri Zsuzsa kötete, amely számvetésre, tükörbe nézésre készteti az olvasót.
