Dühösen csapom le a laptopom tetejét, ledobálom a ruháimat, zuhanyozni indulok. A konyhában maradék szendvics. Belekortyolok az asztalon álló boros pohárba. Olcsó lőre, ajándékba kaptam valakitől, csak azért nyitottam ki, mert elfogyott az altatóm. Arra gondoltam, egy pohár bor majd eltompít, talán gyorsabban elalszom. Ha tudtam volna, hogy ennyire rossz, rögtön a lefolyóba öntöm. De ha már kitöltöttem, legalább ezt megiszom. Miközben zuhanyozom, arra gondolok, ki kellett volna törölnöm az üres mailt, hátha vírus, még a végén tönkrevágja a gépemet. Nem állok jól anyagilag, nem tudnék újat venni. Mióta a pasimat, Pétert is én tartom el, csak a legszükségesebb dolgokra költök. Minden hónapban elhatározom, hogy félreteszek egy kis pénzt, de sosem sikerül. Péternek persze esze ágában sincs új munkát keresni. Jól érzi magát nálam, eszik, iszik, van, akivel szexeljen, a kábeltévén száz csatorna van. Neki ennyi pontosan elég. A múltkor csúnyán összevesztünk – pénzt kért tőlem, nem adtam neki. Aztán észrevettem, hogy a pénztárcámból hiányzik tízezer forint. Számonkértem, de tagadta, hogy ő lopta el a pénzt. Piti kis tolvaj, még ma este kiadom az útját.

Szárazra törlöm a testem, újra megnyitom az e-mailt, hogy kitöröljem. Ez meg mi? Megesküdtem volna, hogy üres, most meg ott áll benne egy mondat. „Azért írok, hogy végre kiderüljön az igazság.” Olvasószemüveget veszek fel, újabban szükségem van rá. Eddig csak távolra nem láttam, de néhány hónapja olvasásnál is összefutnak a betűk a szemem előtt. Öregszem, még ha fáj is beismerni. Újra a levélre pillantok, tényleg csak egy mondat az egész: „Azért írok, hogy végre kiderüljön az igazság.” Ennek meg mi értelme? A város egyik legjobb nyomozója vagyok, de ezt most nem értem. Újra elolvasom a levelet, s legnagyobb megdöbbenésemre, amint befejezem az első mondatot, újabb jelenik meg: „Gyilkosság történt. Ne csodálkozz, hogy nem tudod, miről van szó, mások sem hallottak még róla.” Mi a fene ez? Mi ez az egész? Az imént még csak egy mondat volt az e-mailben, most meg három. Újraböngészem a sorokat, s ahogy haladok előre, a mondatok is szaporodnak. Amikor abbahagyom az olvasást, az írás is félbeszakad. Azt hiszem, értem. A mondatok olvasásra szaporodnak. Ilyet még sosem láttam. Ez valami ultramodern fejlesztésű szoftver lehet. De honnan tudja, hogy éppen olvasok, vagy sem? Próbálom átverni a programot, de nem megy. Amikor úgy teszek, mintha betűzném a mondatokat, de csak bámulom a levelet, a sorok nem szaporodnak.  

Nagyanyámtól örököltem egy hintaszéket. Kopott volt, rá se mertem ülni, nehogy szétessen. Aztán a harmincadik születésnapomra anyám megcsináltatta nekem ajándékba. Méregzöld kárpitot tettek rá, nem illik a modern bútoraim közé, de nincs szívem kidobni. S mivel a lakásom kicsi, egyetlen helyiségből áll, kénytelen vagyok a hatalmas bútordarabot a szoba közepén tartani. Bevackolom magam nagyanyám hintaszékébe, ölembe veszem a laptopot. Elhatározom, végigolvasom a levelet. Bár biztos vagyok benne, valaki csak szórakozik velem. Igaz, az is megfordul a fejemben, hogy valamelyik ügyem gyanúsítottja kémkedik utánam. A végére akarok járni ennek az egésznek. Egy korty bor, újra nekikezdek a levélnek:

„Azért írok, hogy kiderüljön az igazság. Gyilkosság történt. Ne csodálkozz, hogy nem tudod, miről van szó, mások sem hallottak még róla. Az a nő tehet mindenről. Ha nem kerül képbe, a pasim nem tér rossz útra. Legalábbis úgy képzelem.”

Egy percre megállok, ringatom magam a székben. Ez egyre érdekesebb. Adott egy nő, aki ezek szerint a saját párját adja fel. De vajon ki lehet az áldozat? Ha ez egy hagyományos e-mail lenne, most biztosan a végére görgetnék, hogy megtudjam, mi történt, de ebben az esetben ezt nem tehetem meg. Hiába szuggerálom a képernyőt, a levél egyelőre nem íródik tovább. Ütögetem az enter gombot, semmi. Pár percnyi próbálkozás után újraolvasom az utolsó mondatot, s ekkor ismét folytatódik a levél.

„Ha nem mászik rá a pasimra, talán ma is élne mindenki. Persze mindig kettőn áll a vásár, ezt is tudjuk. A lényeg, hogy tavaly karácsonykor összeszűrték a levet. A hátam mögött találkozgattak, én semmit nem vettem észre az egészből. Hogy is vettem volna észre, hiszen éjt nappallá téve dolgoztam, miközben ők szórakoztak. A nő egyre nagyobb igényekkel állt elő, a pasim mindent megvett neki. Egy nap a lány bejelentette, hogy terhes, kertes házba akar költözni. Megfenyegette a pasimat, ha nem vesz neki házat, elveteti a babát és elhagyja. Ez a szerencsétlen bedőlt a trükknek, s mivel nem volt pénze, a cégénél sikkasztott. Hamar kiderült, azonnal kirúgták, és eljárást indítottak ellene. Erről én semmit nem tudtam, ugyanis még hónapokig úgy csinált, mint aki bejár a munkahelyére. Mivel külön éltünk, nem tűnt fel, hogy nincs pénze. Amikor végre elmondta, hogy elbocsátották, persze létszámleépítés miatt, arról is meggyőzött, hogy összeköltözzünk. Azt követően én tartottam el.”

Egy pillanatra abbahagyom az olvasást. Kezdem érteni, miért kaptam ezt a levelet. Valaki tudja, hogy én is hasonlóképpen vagyok Péterrel, s biztosan fel akarja nyitni a szememet. Lehet, hogy egy barát írta ezt az e-mailt? Bámulom a fehér monitort, s egyre kuszábbnak érzem ezt a történetet, miközben egyre jobban érdekel, mi lesz a vége, s vajon ki az áldozat. A nő nem lehet, hiszen ő írta a levelet, ezen a ponton a pénzéhes szeretőre tippelek. Az olcsó bortól rosszul érzem magam, fáj a fejem, beveszek egy aszpirint. Beleharapok a hideg pizzába, aztán folytatom az olvasást. Ezúttal minden nehézség nélkül sokasodnak a sorok.

„Veszekedést veszekedés követett. S mivel a szerető nem kapta meg a házat, szakított a pasimmal. A gyereket is elvetette. Erre a pasim olyan dühös lett, hogy egyik este megfojtotta a kádban fürdő szeretőjét. A rendőrök azzal zárták le az ügyet, hogy egy részeg, begyógyszerezett asszony megfulladt egy kád vízben.”

Szimpla történet, gondolom, és magam alá húzom a lábamat a székben. Millió ilyennel találkoztam, nem csoda, ha már a sztori elején kitaláltam, ki lesz az áldozat. Csak azt nem értem, miért kaptam ezt a levelet? Se dátum, se helyszín, se aláírás. Így nehéz lesz elindulni. Talán, ha az IP-címet kiderítjük, akkor közelebb kerülünk a levélíróhoz, aztán kihallgathatjuk tanúként. Kezdek fáradni, ideje kikapcsolnom a gépet. Még egyszer elolvasom az utolsó sort, s legnagyobb meglepetésemre folytatódik a levél.

„Ha azt hiszed, itt vége a történetnek, tévedsz. A pasim napról napra idegesebb lett, úgy érezte, figyelem, hogy előbb-utóbb rájövök, mit tett. Tudta, ha ez bekövetkezik, ő élete végéig börtönbe kerül. Egyik este egyedül voltam otthon, vártam, hogy hazajöjjön a haverjaitól. Részegen érkezett meg, az ajtót rugdosta, ordított, hogy engedjem be, mert nem találja a kulcsát. Miután beeresztettem, számonkértem, miért lopott pénzt a tárcámból, és közöltem vele, köztünk mindennek vége, költözzön el. Könyörögni próbált, mire én a bejárati ajtó elé dobtam egy sárga szemeteszsákot, amibe előzőleg a ruháit raktam. Sírni kezdett. Az ajtóhoz mentem, hogy kinyissam és kitessékeljem. Nem kellett volna hátat fordítanom neki. A következő pillanatban éles fájdalmat éreztem a bordáim között, összeestem. Addig állt a testem felett, amíg elvéreztem.”

A megdöbbenéstől elakad a lélegzetem. Gondolkodni sincs időm, a szoba csendjét ordibálás zavarja meg: Engedj be, nem találom a kulcsomat! A pasim üvöltözik és rugdossa az ajtót. Felállok, hogy kinyissam az ajtót, az előszobában sárga szemeteszsákba botlom, amibe ma reggel Péter ruháit tettem.