A remény, hogy egy mindennél hatalmasabb megrázkódtatás elhozza az író (és az emberiség) számára a napot, amikor igazán „őszinték” lehetnek, mert már csak a tőszavakkal írnak és rebegnek… Hiú remény.
Márai Sándor
1
Nyitás tízkor, de tizenegy előtt nincs vendég. Ne is legyen.
Csak az öreg, de ő nem számít vendégnek. Számított.
Ő olyan, mint egy kedves nagybácsi. Volt. Olyan volt.
Azt mondta, köszöni, ha vele tartanak, amíg elfogyasztja a késői reggelijét. Ha megtisztelik.
Méltóságteljesen evett és ivott. Elegánsan.
A kávé után megkérdezte, hogy mi történt velük tegnap óta, de velük nem történik semmi tegnap óta, egész nap dolgoznak, zárásra, zárás után kicsit berúgnak.
Ádám csak a saját nevében beszél. És nem mindig. Sokszor, de nem mindig.
Inkább hagyják.
Hagyják.
Nagyon jó volt az öreggel beszélgetni.
Hogy mindig jó legyen, elosztották egymás közt a dolgokat.
A kávét Ádám főzi, mert az valahogy finomabb.
A péksüti meg Éváé, mert neki ránézésre megvan, rögtön tudja, melyik a friss, hogyan a jó.
Lili is rendes lány, nincs vele baj, jól helyettesít, amikor kell.
Ádám akar majd egy saját sörözőt vagy vendéglőt, és ahhoz nem elég a pénz, kell a szakértelem meg a tapasztalat, a gyakorlat.
Évának nincsenek ilyen álmai, ő csak szívesen dolgozik, és majd boldogan szül gyereket az igazinak.
Lili is jól bírja a munkát, de azt sose mondta, mit akar az élettől.
Az Ana meg a főnök.
A főnök az Ana, a tulaj nővére, és a főnök az a főnök.
Amikor Ádám az asztalra teszi a kávét, akkor Éva is ott van a péksütivel, és akkor leülnek, egyik balra, másik jobbra.
Nem illik vendéghez ülni, de megnyugtató volt hallgatni a ropogtatását és a kortyolgatását.
A végén megtörölte a száját, és sóhajtott egy szépet.
Mosolygott és hátradőlt.
Megkérdezte, mi történt velük, ők meg csak vigyorogtak, mert velük nem történik semmi. Ivott egy korty kávét, és azt mondta, jó. Akkor hát jól van, ezt mondta, és mindig mosolygott. Mesélt egy történetet és folyamatosan mosolygott. A szomorú vagy szörnyű történetek közben is mosolygott. Ők meg vigyorogtak a másnaposságtól.
Ádám a saját nevében mondja, hogy vigyorgott.
Nem, hanem csak ő volt másnapos.
Nem, Ádám aznapos, Éva másnapos.
Ádám az ágyban is iszik. Szeret ágyban inni.
Az borzasztó fogmosás után.
Az alkohol fertőtlenít.
Ez baromság.
De jó baromság.
Aztán reggel büdös a szája meg a bőre.
Azért rá szokott mászni Éva.
Mert nincs más.
És az Ádám miatt van, hogy nincs más? Tőle függ?
Nem. De ebből elég.
2
Tehát az öreg mindig mosolygott.
Igen, ma is mosolygott.
Nyilván. A mindigben benne van a ma is.
Hű, de okos Ádám! Éva arra gondolt, hogy ez egy különleges nap volt, ezért lehet, hogy az öreg is más volt, csak nem vették észre.
Minden ugyanolyan volt, mint máskor. Ez nem különleges nap volt, ez egy teljesen átlagos nap lett volna, ha nincs az a rohadt fasz.
Ne beszéljen már ilyen rondán Ádám.
Ádám mindig így beszél.
Éva nem is szereti, ha így beszél Ádám.
Mindenki így beszél. Ez egy ilyen szakma.
Ez nem igaz. És így akar majd Ádám beszélni a saját vendéglőjében is?
Ádám a vendégekkel soha nem beszél így.
Akkor most se. Soha, senkivel.
Ugyan már, ne legyen már Éva ilyen finomka.
De Éva ilyen finomka akar lenni. És nagyon szeretné, ha Ádám a kedvéért nem beszélne így.
Nagyon?
Nagyon-nagyon.
Na, ez mindjárt más, Ádám ígéri, mindenkivel úgy fog beszélni Éva jelenlétében, mintha vendégekkel beszélgetne.
Éva hálásan köszöni. Tényleg.
Ádám örül, hogy Éva örül.
Most akkor viszont Éva azt szeretné tudni, hogy végül is mi történt.
De hát mindketten ott voltak, látták, hallották.
Igen, ott voltak, együtt voltak, de Éva, ha megölik, akkor se tudná értelmesen elmondani, hogy mi történt valójában. Nem emlékszik mindenre, és amire emlékszik, azt meg nem érti. Ugye érti Ádám?
Ádám érti, de szerinte nem is kell annyira érteniük, csak pontosan fel kell idézni mindazt, ami történt, amit láttak és hallottak, vagy nem láttak és nem hallottak, amit csináltak vagy nem csináltak.
Éva érti, és szerinte is az a legjobb, ha kezdik elölről.
Ádám egyetért.
3
Éva látta már korábban ezt az embert.
Ádám kétszer vagy háromszor is a kirakatüvegen keresztül, az utcán. Azért is emlékszik rá, mert nagy, narancssárga keretes napszemüvege volt.
Szemüvege. Éva nem emlékszik sötét lencsékre.
Napszemüvege, sötét lencsékkel.
Nem, nem, szemüvege. Éva először azt látta meg, mert amúgy semmi érdekes nem volt azon a férfin, se a feje, se a teste, se az öltözködése, semmi jellemző, semmi emlékezetes, nem is tudná leírni a külsejét.
Ádám bunkónak is tartotta, mert nem vette le a napszemüvegét, amikor az öreggel beszélt.
Mert nem napszemüveg volt, hanem rendes szemüveg.
Na, jól van akkor, mindegy, mert egyébként Ádám a hangját sem ismerné fel, annyira semmilyen volt, pedig többször is hallotta beszélni, alig hagyta szóhoz jutni az öreget.
Aki a világ legkedvesebb embere volt.
Igen, az volt, ehhez képest ez a díszfasz meg úgy beszélt vele, hogy ha Ádámmal beszélt volna így, már biztosan rég lefejelte volna.
Hát, Éva nem fogalmazna ilyen durván, de az tény, hogy hasonlított az egyik rokonára, az is nagyon okosnak hitte magát, és mindig igaza volt, mindent meg tudott magyarázni, egy idő után nem is ment hozzá senki, nem lehetett kibírni sokáig. Egyedül is halt meg, és nem is találtak rá, csak pár nap múlva, mert még telefonon se hívták, senkit nem érdekelt, él-e, hal-e, de végül Éva megsajnálta, hogy az ilyen szerencsétlenek ennyire egyedül halnak meg.
Ádámot nem érdekli Éva hülye rokona, viszont az öreg gyilkosát megnézné a lámpavason, az biztos.
Ádámnak nem szabadna ilyet mondania.
De Ádám mond ilyet, mert ezt gondolja, és ha ezt gondolja, akkor ki is mondja. Ha tudta volna, ha tudta volna!
De az ilyet nem lehet tudni Éva szerint, még az se érezték, hogy lenne valami a levegőben.
Ezt már megbeszélték, nem volt semmi a levegőben.
/Fotó: Fortepan/Magyar Rendőr/
4
Ádám az asztalokat meg a székeket igazgatta, amikor az az ember azt mondta az öregnek, hogy elege lett a kudarcokból, az állandó visszautasításokból, hogy soha senki egy tisztességes mondatot nem volt képes mondani neki, és ha biztatták is, csak azzal, hogy írjon, küldjön később, mást, újat, az majd hátha, de soha, persze, soha nem közölték.
Éva is valami hasonlót hallott, az az ember nagyon kivolt, olyan idegesen beszélt, mint aki fel akar robbanni. Az öreg persze próbálta nyugtatni, még azt mondta neki, nem ő az első a történelemben, akit a kora nem ért meg, sovány vigasz, de van, akinek ez a sorsa.
Jól emlékszik Ádám arra is, amikor a férfi azt mondta, elhatározta, hogy nem ír többet, egyetlen sort se ír soha többé, hanem csak olvasni fog, elolvas mindent, amit csak tud, és ő lesz az Olvasóember. Ilyen hülyeséget, hogy Olvasóember, mint valami fos szuperhős, szánalmas hülye.
Kivételesen Éva vitte ki az újabb kör kávét, és akkor látta, hogy a férfi egy papírt lobogtatva magyarázott valami olyasmit, hogy egy listát írt azokról az írókról, akik szerinte blöffölnek és hazudnak, és nem az igazságot keresik, hanem csak megélhetésből firkálják az újabb és újabb könyveket, egyszer gyerekkönyvet, aztán családregényt, aztán meg mindenféle divatos témákról írnak mindenhova.
Ádámnak a Hollywood szó ütötte meg a fülét kirakatpakolás közben, hogy mindenki éppen úgy hazudik, mint a hollywoodi filmipar, nem az a lényeg, hogy mondjanak valamit vagy jó kérdéseket tegyenek fel, hanem csak a pénz és a pozíció.
Éva hallotta azt is, hogy az írók és a költők többsége mind áruló.
És ekkor vette elő a pisztolyt.
Nem, dehogyis, az később volt.
Már miért lett volna később?
Mert később volt, Éva pontosan emlékszik. Ekkor még csak azt a listás papírt lobogtatta az ember, és mondta közben, ki mikor és hogyan halt meg, nagyon furcsa volt.
Tényleg, Ádám meg is lepődött, amikor azt hallotta, hogy a férfit sose fogják elkapni, mert olyan, mint a kaméleon, ez legalább megmaradt az íróságból.
Bizony, ezt mondta, és hogy a közvéleményt vagy a rendőrséget amúgy se érdekli, ha egy-két író meghal, nem is olvassák őket.
Eh, Ádám kikészült, elég szar, hogy nem érti a saját mondatait, amik nem is a saját mondatai, megy kávét főzni.
Éva előre is köszöni, már épp kérni akarta Ádámot egy jó kávéra, nagyon fárasztó ez a pontos visszaemlékezés.
5
Éva nem is gondolta volna, hogy ennyi mindenre emlékszik.
Ádám is minél többet beszél a dologról, annál több jut az eszébe. Pedig nem sok verset olvasott életében, és könyvet is ritkán szokott.
Éva most megfogadja, hogy sokkal többet fog olvasni.
Ezt Ádám is megfogadja, már csak az öreg miatt is. Meg hogy mégiscsak komoly dolog ez az irodalom, ha ölnek is érte.
Borzalmasnak tartja Éva, hogy ez velük megtörténhetett, és hogy pont egy ilyen drága bácsit kellett... kellett...
Vigasztalja Ádám Évát, hogy ne sírjon, nyugodjon meg, most erősnek kell lenniük, minden részlet számít, hogy mielőbb elkapják a rohadékot.
Jól van Éva, köszöni, érti, igen, folytatja is azzal, amikor a férfi azt mondta, hogy a remekmű nélkül, vagyis a remekmű megírása nélkül, mert nem lehet az összes mondata tökéletes és igaz, az egésznek semmi értelme, inkább nem ír.
Ádám ekkor hallotta az öreget először hosszan beszélni, kedvesen mosolyogva, naná, azt mondta, hogy akkor minden írót, nem csak írót, hanem minden alkotóembert le kellene lőni, mint egy kutyát, hiszen a tökéletlen ember hogy is alkothatna tökéleteset, ha már a tökéletes Istennek se sikerült.
Éva szerint ez nagyon izgalmas gondolat, még sosem vizsgálta ebből a szempontból a teremtést.
Vigyázzon Éva, lassan úgy beszél, hogy a vendégek nem fogják érteni.
A vendégek nem hülyék.
De a vendégek nem hülye mondatokat akarnak hallani, hanem egyszerűen rendelni. Milyen lenne, ha arra a kérdésre, hogy van-e gluténmentes sörük, Ádám úgy válaszolna, hogy természetesen rendelkeznek gluténmentes sörrel?
Jó, ez Éva szerint is hülyeség, de nem is erre gondolt, Ádám megint félremagyaráz.
Ádám nem magyaráz félre semmit, csak kekeckedni akart egy kicsit ebben a nagy komolykodásban.
Ez nem komolykodás, itt gyilkosság történt, és Éva még mindig nem tudja elhinni, nem érti az egészet. Neki azt tanították, hogy olvasson minél többet, mert annál okosabb lesz, annál jobban ki tudja fejezni magát, és akkor itt van ez a gonosz ember, aki azt mondja, hogy profi olvasó, egész nap csak olvas, mindent elolvas, de nem jobb ember lesz belőle, hanem egy sorozatgyilkos, aki istennek képzeli magát, és eldönti, kinek van joga élni. Hogy lehet olyan érzéketlen, hogy semmi hatással nincs a lelkére, amit olvas?
Hűha, ha lenne Ádámnak kalapja, most levenné, mielőtt leesik a döbbenettől, olyan szépen beszélt Éva, hogy semmit nem tud mondani, és nem is akar.
/Fotó: Fortepan/Bojár Sándor/
6
Ádám Örvény vagy Örmény Józsefre is emlékszik, hogy ezt a nevet kérdezte az öreg.
Örkény. És nem József, hanem István. Örkény István.
Tényleg, igen, köszöni Ádám, már emlékszik. És valami balladát is mondott.
Ballada a költészet hatalmáról. Azt kérdezte az öreg a férfitól, hogy olvasta-e.
És? Olvasta?
Azt Éva nem hallotta, csak azt látta, hogy az öreg szomorúan mosolyogva ingatja a fejét.
Mert akkor került elő a pisztoly!
Igen, igen, akkor, bár először csak azt a fémes csillanást látta, később értette meg, hogy az egy pisztoly.
Ádám látta, de nem hitte el. Leblokkolt, férfiasan bevallja. Érti már, mit jelent, hogy megfagyott ereiben a vér.
Az öreg elővett a táskájából egy köteg papírt, az asztalra tette, és kedvesen a férfira mosolygott.
Micsoda iróniája a sorsnak, hogy ma találkoztak, mondta aztán az öreg, épp az éjszaka fejezte be a férfi kéziratát, és a késői reggelije után akart itt, ebben a hangulatos kávézóban levelet írni neki, hogy mennyire lenyűgözőnek tartja, az olvasás minden pillanatát élvezte, ez a szöveg messze megelőzi korát, írója egy zseni, és az öreg az összes díját odaadná, ha írni tudott volna valaha is egy ennyire különleges, egyedülálló könyvet.
Éva remegett, ahogy a férfi kiabálni kezdett, hogy ezt csak azért mondja az öreg, mert félti a szaros életét, pedig valaha az öreg volt neki az etalon, a tökéletes író, de aztán rájött, megértette, hogy az egész életműve egy jól felépített fikció, egy hazugság, soha nem érdekelte az igazság!
Ádámnak tetszett az öreg válasza, hogy az élete során állt néhányszor fegyvercsővel szemben és elég öreg is már, úgyhogy semmi jelentősége a pisztolynak. Egyébként is azon gondolkodik egy ideje, hogy nem ír többé, átadja a helyét a fiataloknak, az ilyeneknek, mint ez a férfi.
A férfi elbizonytalanodott, ezt Éva határozottan érezte.
Ádám is.
Akkor az öreg sajnálta a férfit, mert lehet, hogy ez rajta mégsem segít, mert annyival megelőzi a korát, annyira nem értik, hogy úgysem fogják elfogadni, pláne szeretni, amit csinál.
Ekkor lőtt.
Igen.
Aztán felpattant, és kirohant.
Éva csak állt.
Ádám se bírt mozdulni.
Aztán Éva az öreghez rohant.
Ádám telefonált a rendőrségnek.
Ennyi.
Ennyi.
/Indulókép: Fortepan/UVATERV/
