Vacsora
Száraz arcomat törlöm bús kezemmel,
Júlia sétál hómezőkön,
hajnalban vártak vermet ásni,
már csillagos a délután,
elválnak csizma és a csizmanyom,
Júlia vár egy tál levessel,
és fákon túl, a hét határ.
Spirálba hívó hüllő
Amikor ismét egyedül maradtam,
ijesztően természetesnek tűnt,
féltem, ez örök állapot, magamban
soroltam a társas imákat, ült
még pár ember a padon, görbe háttal,
kulcsolt kezekkel, és álltukban is
csoszogó cipőkben, merengve, láttam
a magány kérdőjeleit, hamis
pontjait, csak őket hagyják, ha késik
a válasz, akkor bevégeztetett,
majd spirálba hívó görbületekben
bízni megint, hogy kíváncsiak mégis,
mit aratott az ember, mit vetett,
dőreség, vagy mégsem? Kígyó kezemben.
