Sohasem térhet vissza ugyanaz, éppen úgy,
ami már egyszer elmúlt.

Babits Mihály: Bergson filozófiája, 1910

 

Babits a bergsoni teremtő idő bölcseletét magyarázza Bergson filozófiája című, 1910-ben, a Nyugatban megjelent esszéjének elején: „A mi időnk teremt, újat alkot minden pillanatban. Ez azért van, mert minden pillanatunkban benn van – tudtunkkal vagy anélkül – egész múltunk, sőt őseink egész múltja. A múlt nem halt meg, hanem hat reánk; él testünkben, lelkünkben; egész valónk az egész múlt eredője; minden jelen pillanat magában foglalja az egész múltat és valamit ad hozzá. Eszerint minden jelen pillanat lényegileg különbözik az összes megelőzőktől, mert egyik sem foglalhatott magában annyit, mint emez és sohasem térhet vissza ugyanaz, éppen úgy, ami már egyszer elmúlt.”

S bár a mottó kiemelése szerint –: sohasem térhet vissza ugyanaz, éppen úgy, ami már egyszer elmúlt –, azért felidézni azt, ami elmúlt, talán mégsem érdektelen.

A száznegyven esztendeje született Babits Mihály költészetét, életpályáját méltató számtalan megemlékezést aligha érdemes növelni egy szokványos írással. Érdekesebbnek tűnhet a talán kevésbé ismert, tréfás és bensőséges eseményeknek rendhagyó fölidézése: mi történt a száznegyven évvel ezelőtti napokban a szekszárdi Babits-házban.

1883. november 26-án, Szekszárdon a Szent László (ma Babits Mihály) utca 13. számú, L alakú ház földszinti hálószobájában este hét órára született meg idősb Babits Mihály királyi törvényszéki bíró és Kelemen Auróra első gyermeke: Mihály László Ákos.

„Életem egy kis vidéki városban kezdődött, a múlt század nyolcvanas éveinek elején (…). Anyám aznap, amelynek estéjén megszülettem, mustos tököt evett, ezt nagyon megkívánta, s utána hosszú levelet írt egy barátnőjének. Meg kell itt vallanom, hogy este születtem, nem pedig hajnalra, mint ahogy egy fiatalkori versemben (Anyám nevére) írtam, lelkiismeretlenül, tisztán a rím és mérték kedvéért. (…) A levél olyan gyönyörű lett, hogy anyám azonnal föl is olvasta apámnak, s később szentül meg volt győződve, hogy költői pályámat ennek a levélnek kell tulajdonítani. Akinek születése előtt pár órával az édesanyja ilyen levelet fogalmaz, abból nyilván csak költő lehet.”

Idősb Babits Mihályné Kelemen Auróra Török Sophie-nak – Babitscsal való házasságkötésük után pár nappal – ugyanezt a történetet, némi kiegészítéssel mesélte el: „…délben eljött a bábaasszony, azt mondta, körülbelül még két hónapig tart az idő… estefelé kezdtem rosszul érezni magam… az udvari szobában vacsoráztunk, a Cenci nagyanyival s testvérével, az Ujfalussy tántikával… én nagyon megkívántam a mustostököt s jó sokat ettem belőle… még mondták is, hogy bajom lesz… de hát félóra múlva, esti hét órára már meg is született a Misi… – Misi születésének hírére – mesélte tovább Anyika – Apikátok szaladva jött át a ház udvari részéből s olyan büszke volt a fiára, hogy mindjárt fel is vitte az emeletre, hogy megmutassa őt a Cenci nagyanyinak… aztán, ahogy jött vissza, lefelé a lépcsőn… valahogy megbotlott s leejtette a gyereket! Anyi arca most is csupa döbbenet, ahogy a nagy ijedtséget elmeséli. De hát szerencsére semmi baj se lett, mert a pólya megvédte a kis újszülött fejecskéjét.”

Babits Szabó Lőrincnek már saját, későbbi emlékeként beszéli el az esetet (ami így hihetőbbnek tűnik): „Első hat esztendőmről roppant kevés emlékem van. Ami van, nem tudom, hogy én emlékszem-e rá, vagy anyámék mesélték. Az apám egyszer lejött velem az emeleti lépcsőn, és elesett, és én is megütöttem magamat, és ő is. Ez valami nagy tragédia lehetett, mert jól emlékszem rá.”

Török Sophie Kelemen Aurórától arról is tudomást szerzett: „[hogy Babits] anyjának a melle meggyűlt, hogy operálni kellett, [az újszülött Babitsot ezért] egy bölcskei parasztasszony szoptatta. Ez lehetett bölcsességének másik oka.”

A csecsemőhalandóság gyakorisága miatt, a szokásoknak megfelelően, a keresztelési anyakönyv tanúsága szerint pár nappal később, november 29-én a római katolikus templomban az újszülött Babitsot Mihály László Ákos névre keresztelték. Régi hagyomány az apai családban, hogy az elsőszülött fiút Mihálynak nevezik – egy nagynéni emlékezete szerint Babits kiskorában büszkén sorolta végig: „A dédapám is Babits Mihály, a nagyapám is Babits Mihály, én is, és a fiam is Babits Mihály lesz!” A Kelemen családban is többen viselték ezt a nevet, köztük éppen keresztapja, Kelemen Mihály pécsi honvéd főtörzsorvos. A László nevet a keresztelést végző rokon, Kelemen László kurdi plébános (később pécsi kanonok), az Ákost pedig anyai nagyanyja, Raácz Innocencia (Cenci) Ákos nevű fia iránti tiszteletből kapta (aki igen korán, 1888-ban hunyt el). A keresztanya Babits Erzsébet, édesapja testvérhúga volt.

Babits 1920 őszén így beszélte el Szabó Lőrincnek, amit a családi hagyomány dédapjáról megőrzött: „Az apám családjáról legrégibb adat a dédapám, akit szintén Babits Mihálynak hívtak. Az ő korában hozták át a Babitsok nemességét Tolnába. Ezt az adatot a szekszárdi levéltárból tudom; nyilvánvaló, hogy a család Somogyból ment át. Dédapám Tolna vármegye főfizikusa volt, ami annyit jelentett, hogy főorvos. Rendkívül kemény ember hírében állt. Arcképe a falamon lóg. Ő volt a megalapítója a szekszárdi közkórháznak. (…) Deákos műveltségű ember lehetett.”

A hatalmas levelezésgyűjtemény ezekből a napokból kettőt őriz: az egyik Onczay Géza szekszárdi áldozópap névjegye, melyen idősb Babits Mihálynak gratulált fia születésekor: „Az örvendetes családi esemény alkalmából szerencsekívánataim. Éljen a kis Miska!”

A barát Posztóczky Kálmán szintén névjegyen fejezte ki jókívánságait: „Atyai örömödhöz őszinte szívből kívánok szerencsét.”