szél markolja az ablakpárkányt
ami túllóg az éjszakán
szíveden a szám
átrendezni ajkunkon a csókok áramvonalát
a világosság csontja még
nem kötött meg mélyedés marad
a cinegeléptek után megszorongatni
a fűcsomók nyakát minden szó egy harapás
az ég ugyanaz napsugárnyi láng
a reggel mosolyán
majd égetni kezd a bőr
mintha sivatagokat határolnál.