szél markolja az ablakpárkányt
ami túllóg az éjszakán
szíveden a szám
átrendezni ajkunkon a csókok áramvonalát
a világosság csontja még
nem kötött meg mélyedés marad
a cinegeléptek után megszorongatni
a fűcsomók nyakát minden szó egy harapás
az ég ugyanaz napsugárnyi láng
a reggel mosolyán
majd égetni kezd a bőr
mintha sivatagokat határolnál.
Egy különös olvasói levél ez a híres szerb konceptualista művész kapcsán. A befogadás és reflexió aspektusai, költeményekké válva. És ami Balassinál már lehetetlen, az egy kortársnál megvalósulhat. A magyarórák klasszikus, szállóigévé vált kérdésére sorozatunkban maga az alkotó felel. Persze csak azután, hogy az olvasó is gondolt valamit, ami semmivel sem kevésbé fontos...
Február utolsó napján, abban a csalóka, mégis reménykeltő napfényben, amely már a tavasz ígéretét hordozza, különös ünnepre gyűltek össze a kortárs irodalom képviselői a budapesti BAB Galériában.
Régi Kolozsvár, de sokan emlékeznek még azokra az időkre. Itt, a legvidámabb barakkban persze el sem tudtuk képzelni, milyen volt a Conducator uralma alatti Erdély. Mára pedig már történelem.