Most miért telefonozol? És kivel telefonozol? A szeretődnek írogatsz? Én hülye, még elhoztalak színházba! Most ez se jó, a kultúrprogram? Vittelek volna Balira? Tavaly meg az se volt jó. Neked semmi nem tetszik! Anyám is megmondta, hogy ne álljak veled össze, hallgatnom kellett volna rá! Íme, a gyerekeim apja meg az ő monológja. És ez egy átlagos szombat este. 

Nem vagyunk házasok, de hat éve együtt élünk. Tegnap jöttünk meg vidékről, a két gyerek, az apjuk, Kari meg én. Öt napig hallgattam: Ha kiderítem, hogy ki a szeretőd, biztosan kinyírom, veled együtt. De előtte a két fiút elperelem tőled, jó, ha a temetésedre elengedem őket. De akkor is csak azért, hogy köpjenek egyet a sírodra. Mert milyen anya az ilyen, hogy nyaralás közben is a szeretőjével telefonozik? Mert neki írogatsz, ugye? 

Nincs szeretőm, próbáltam meggyőzni Karit. Szerinted olyan hülye lennék, hogy akkor írogatnék neki, amikor látod? Ennyire ostobának tartasz? Lilivel csetelünk. Randizott, arról mesél éppen. A fiúkat egyébként sem adom, ha el akarsz hagyni, menj egyedül, a gyerekek maradnak!, mondtam, és dühömben úgy bevágtam az ajtót, hogy kitörött belőle azüveg. Kari tajtékzott: Nem elég, hogy miattad kellett wellnessezni, mert nekem és a fiúknak a sarki játszótér meg a tévé is jó lett volna, de még az idegbajodért is én fizetek?! Mert te miből fizetnéd ki? Abból a szaros százötvenezerből, amit az óvodában keresel? Kajára sem lenne elég, ha én nem tartanálak el! 

Visszafordultam: Mennyi lehet egy ilyen üveg? Húszezer?!, ordítottam a képébe, és két darab tízezrest vágtam elé a padlóra. Jó érzés volt – amikor kiléptem a szobából, egészen megszédültem a mámortól. 

Miközben a játszóház felé tartottam, ahol a fiaim múlatták az időt, arra gondoltam, Balira is reagálnom kellett volna. Tavaly tényleg voltunk ott. Kari gazdag keresztanyjától kapta az utazást a negyvenedik születésnapjára. A bulin mindenki minket irigyelt, hogy milyen jó lesz nekünk. Persze én kitálaltam, miután ittam pár pohárral, hogy annyi pénzünk sincs, amiből a csomagjaimat feladhatnám Balira, szóval Kari egyedül utazik. Erre a keresztanyja számon kért mindkettőnket, hogy mire herdáljuk el a fizetésünket, miért nem teszünk félre? Szerencsére az este folyamán sikerült magát kedvesre innia, így másnap vett nekem is egy repülőjegyet, sőt kijelentette, hogy arra a tíz napra bevállalja a fiúkat. 

Ígéretesen indult a nyaralás, még szexeltünk is, volt, hogy naponta kétszer. Strandoltunk, lebarnultunk és viszonylag keveset emlegettük egymás kedves édesanyját. Mindaddig, amíg Karira rá nem tört ismét a féltékenység. A „ne telefonozzál, kinek telefonozol, mutasd meg, kinek írogatsz” napok után a nem szólunk egymáshoz napok következtek. Mondjuk ez engem nem zavart, végre tudtam olvasni, viszont Kari egyre dühösebb lett attól, hogy jól érzem magam. Folyton mustrált, aztán csak nem állta meg, hogy be ne szóljon a bikinimre, ami szerinte kisebb, mint egy sztriptíztáncos fellépő ruhája. Amikor megkérdeztem tőle, honnan ez a tájékozottság a témában, még dühösebb lett, a hátralévő két napban ott keserítette meg az életemet, ahol tudta. A repülőúton csak akkor szólt hozzám, amikor bejelentette, hogy a fiúkat pár napra átviszi az anyjához, és addig nem láthatom őket, amíg nem szakítok a szeretőmmel. Ismét hiába mondtam neki, hogy nincs senkim. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a kisebbik gyerek skarlátos lett, mire hazaértünk, ezért az anyósom nem vállalta őket, retteg a betegségektől. Mire mindketten kiheverték a fertőzést, Kari elfelejtette a szerető dolgot, igaz, addigra újabb hülyeséget talált ki. 

Az „önmegvalósítás kurválkodás” sztori következett. A barátnőm ugyanis kiagyalta, hogy mindketten hagyjuk ott az óvodát, és alapítsunk rendezvényszervező céget. A gyerekbulik jól fizetnek, mondta, s nekünk, óvónőknek a kisujjunkban van a szórakoztatás. Kari ismét kiakadt, amikor megemlítettem: kölcsönkérhetnénk a keresztanyjától, hogy beindíthassuk a céget. Ekkor mondta először örökbecsű megállapítását, miszerint az önmegvalósítás egyenlő a kurválkodással. Mi jön még ezután? Házhoz mentek rendelésre? Masszíroztok itt meg ott? Vagy már most is csináljátok, csak számla nélkül? A feje úgy bevörösödött a dühtől, hogy azt hittem, agyvérzést kap. Az utóbbi időben magas a vérnyomása, az orvos eltiltotta mindentől, ami idegességet okoz. 

A múltkor elalvás előtt arra gondoltam, csak egy kicsit kellene rájátszanom, egy cseppecskét kellene túlfeszíteni a húrt, örökre elmúlna ez a kicseszett rémálom, aminek jelenleg azért nem tudok véget vetni, mert százötvenezer forintból tényleg nem tudnám eltartani a fiúkat.

Miközben a vacsorára szánt tejbegrízt kavargatva elmélkedem mindezen, Kari megint belém köt. Ez lesz a vacsora?, kérdezi, és látom, már megint dagad a feje. Közben a padlón felejtett legóemberkébe is belerúg. Mi a bajod a tejbegrízzel?, érdeklődöm. Nem férfinak való, mondja, csinálj nekem valami rendes kaját! Nem az anyád vagyok, vágok vissza, akit egy életen át pattogtattatok az apáddal! Ha nem tetszik a tejbegríz, keress magadnak mást! Anyámat és apámat ne vedd a szádra!, üvölt. A gyerekek rémülten futnak ki a szobájukból, a kisebbik belekapaszkodik a lábamba, a nagyobbik leül az összetörött legóemberke mellé, és elsírja magát. Elég legyen ebből a hisztiből, mondja Kari, gyerünk vacsorázni! Nem vagytok ti kiscsajok, vagy igen? Asztalhoz ülünk, senki nem eszik, csak Kari, aki tüntetőleg kolbászt és szalonnát vett elő a hűtőből. A gyerekeket is próbálja rábeszélni.

Amikor nem kérnek, megint kiakad. Mi van, már ti sem esztek húst, mint anyátok? Ja, mert vegának lenni olyan trendi, gúnyolódik. Mondom én, hogy kiscsajok vagytok, röhög. Na, jó, mondom, gyerünk a kádba, reggel ovi mindenkinek. A fiúk felpattannak az asztaltól, egy perc múlva a nagy kádban lubickolnak. Kari nem állja meg, hogy be ne jöjjön utánunk. Ma apa fürdet titeket, mosolyog. A fiúk persze örülnek a szokatlan kegynek. Oké, mondom, addig én elpakolok, a mesénél találkozunk.

Mosogatólé folyik a kezemről, teljesen kiszárad tőle a bőröm. Ezt is százszor elmondtam már Karinak, kértem, vegyünk egy mosogatógépet, azzal spórolhatnánk, és több időm jutna a gyerekekre. Erre persze a szokásos dumájával állt elő: lopom én a pénzt, mit képzelsz? Majd ha őnagysága megkeresi magának a rávalót, megveheti. Vagy tudod mit, szólj a szeretődnek, az biztosan szívesen megveszi egy jó numeráért cserébe. Nincs szeretőm, értsd már meg, te szerencsétlen!, feleltem, de ügyet sem vetett rá.

Elzárom a vizet, hallom a kattanásokat, Kari fotókat készít a fürdőszobában. Ez meg mi a fene? Bemegyek. Ugye nem a Facebookra akarod feltenni a fiúkat?, kérdezem tőle.  Vagánykodni akarsz, hogy milyen jó apa vagy? Azzal már elkéstél. Kari egy szót sem szól, ami szokatlan. Megfogja a nagyobbik gyerek kezét, és rámutat egy csúnya, nagy zúzódásra. Ezt te csináltad?, kezd ordítani. Vered a gyerekeket a hátam mögött? Szegények úgy félnek, hogy be sem merik vallani. De ennek most véget vetek, megyek reggel a gyámhatósághoz, elvetetem tőled mindkettőt. Itt vannak a fotók, le sem tudod tagadni, hogy mit csináltál. Milyen anya vagy te? 

Hiába tiltakozom, hogy nem én voltam, biztosan az oviban szerezte a sérülést, mert ez ott szokványos, meg sem hallgat. Kiviharzik a fürdőszobából. Miközben a fiúkat kiveszem a kádból, hallom, hogy Kari telefonál. Holnap reggel nyolc óra?, kérdez vissza. Ott leszek. Ez tényleg felhívott valakit. Istenem, még a végén elperli a fiúkat, pedig én nem bántottam őket. Pizsamába bújtatom a gyerekeket, ágyba dugom őket. Gyorsan elalszik mindkettő, a mese feléhez sem érek. Elfáradtak az utazástól.

Kimegyek a konyhába, a pulton felbontott sör, Kari a tévét bámulja a másik szobában. Kivételesen nem balhézik.

Én sem szólok hozzá. Előveszem a gyógyszeres dobozt, azon gondolkodom, mit tegyek a sörébe, amivel megakadályozhatom, hogy holnap nyolcra odaérjen a megbeszélésére. Az altató jó megoldás lenne, de mi van, ha véletlenül túladagolom? Nem akarok börtönbe kerülni. Csak időt szeretnék nyerni, hogy kitaláljam a következő lépést. Hashajtó!, villan be hirtelen. Előveszek négy kapszulát, feltöröm, a finom barna port a sörbe keverem. Megkóstolom, szinte semmit nem érezni. Jó cucc, ettől holnap délelőtt biztosan nem tud majd felállni a vécéről. Közben lesz időm kitalálni, mit csináljak, hogyan szerezzek pénzt az önálló élethez, merre meneküljünk a fiúkkal Kari elől.

Miközben keverek még egyet a hashajtós sörön, azért fohászkodom, a Jóisten küldjön nekem egy olyan társat, aki szereti és elfogadja a gyerekeimet, akivel elmehetek akár a világ végére is, hogy ott lelógathassuk a lábunkat a semmibe, és kézen fogva beszélgethessünk a semmiről a mindenségünkben.