Vélhetően épp azért, hogy a vásárló, jelen esetben tanácstalan magam bóklászhasson, keresgélhessen, nagy vargabetűket írhasson le, mint egy anabázisban kujtorgó, modern Kürosz az ókori Hellászban. És persze amíg ezt teszi, vegyen észre minden szépet és jót, amit amúgy nem akart megvenni, de így belefut, és ha már ott van… Kosaram tehát félig telt már, holott csak nedves szemüvegtörlő lapokért mentem, ám azokat hiába kerestem. Ami azt illeti, egy kompetens dolgozót is: mintha elpárologtak volna. Na, de tisztában voltam vele, hogy az effajta vadászat nem könnyű, a vásárló legyen önálló, a munkabér meg drága.

Hogy milyen logika szerint rendezik el az áruféleségeket ezeken a helyeken, azon régebben sokat agyaltam, de sosem tudtam rájönni, csak arra, hogy ne is firtassam, hiszen mire kiismerem magam bennük, úgyis megváltoztatják.

Ám most mégis újra eltűnődtem, mikor megláttam végre az ismerős kis dobozokat, amik az áhított szemüvegtörlőimet rejtik. Valamiért egy keskeny, úgy fejmagasságig nyúló áruemelőre kerültek egy hosszú gondola végénél. A karcsú oszlop teljes rakterét azonban nyilván pazarlásnak érezték csak a fránya nedves törlőkre áldozni, így azok megosztották a helyüket egy másik termékkel, egy jól ismert termékkel, ami olyan, hogy az ember vagy tettetetten nemtörődöm áltermészetességgel dobja a kosarába, a többi holmi tetejére, vagy laposan körülpillantva inkább becsúsztatja sebesen valami más alá, és mintha mi sem történt volna, ártatlan képet vágva, gyorsan odébbáll. Igen, a gumi óvszerekre gondolok. Azokkal osztozott: áfonyással, málnással, classiccal és rücskössel. Mindezzel nem is lett volna semmi baj, és a többi ember, láttam, ügyet sem vetett rá.

Én viszont, már több mint félórányi kalandos és időnként reménytelennek tűnő anabázisom után, egy legújabb kori, szemüveges Kürosz, nem mozdultam onnan, hanem elméláztam. Most tényleg: miféle hasonlatosság köti ezeket egybe? A szemüvegtörlő lapokat és a kotonokat? Milyen logika vezérelhette az árufeltöltők vezérét, aki ezt is kitalálta? Milyen bizarr, szürreális asszociáció lehetett, ami egyikről a másikat az elméjébe idézte? Vagy csak én vagyok ilyen hülye, és egyébként teljesen természetes? A verőfényről eszünkbe jut a tengerpart, az autóról az utazás, a mézről a méhecske, a tányérról az ebéd – a szemüvegtörlőről meg a kotongumi?

Ekkor eszembe jutott a közismert dalocska, amit a Rákóczi-induló dallamára szoktak énekelni: „Vak Pali, vak Pali mindent lát…” – és ugye: „Szemüvegen át / lesi a pi…”

Ez az! Megvan! Ezt dudorászhatta az árufeltöltő. És már nyúlt is a kotonokért!

Közben sajnos hangosan elröhögtem magam, amitől többen felém fordultak és bámulni kezdtek. Ezt tehát abbahagytam.

De megkönnyebbülten és elégedetten távoztam a helyszínről a két doboz megtalált szemüvegtörlőmmel. Nem, nem kell szégyenkezzek. És a többi, gondolák közt reménytelenül bolyongónak sem. Mert az árurendezés valóban megfejthetetlen. Módszere, most kiderült, a szabad asszociáció. És, már bocsánat, hogy kinek miről mi jut eszébe éppen, honnan a búsból tudhatná azt bármelyik embertársa? Soha, de soha nem fogunk rájönni, nem fogjuk kilogikázni: esélytelen. Legfeljebb újra és újra megtanulhatjuk, miközben csatangolunk.

 

Nyitókép: Rónai Balázs Zoltán by Copilot