•Milyen viszonyban van az Írók Alapítványa a Széphalom Könyvműhellyel, és mivel foglalkoznak?
Az Írók Alapítványa és a Széphalom Könyvműhely is 1989-ben jött létre, az Írók Szakszervezetének elnöksége jóvoltából. A szerzők alapítványa akart és akar lenni, ami irodalomszervező tevékenységet is jelent, könyvbemutatók, irodalmi pályázatok, nyári akadémiák szervezését stb., másrészt természetesen könyvkiadói tevékenységet. A Széphalom Könyvműhely nevében nyilvánvaló az utalás Széphalomra, Kazinczyra, arra, hogy ez önszerveződő lehetőség az írók, a szerzők számára, ahol otthon érezhetik magukat.
•A tevékenységük igen szerteágazó – még szabadegyetemek is köthetők hozzájuk. Mik voltak azok a hiányosságok, mondjuk 1989-ben, amelyek miatt úgy gondolták, létre kell hozni ezt a szervezetet és ezt a kiadót?
Hangsúlyosan az irodalom, az irodalmi szerzők autonómiájának a szolgálatára hoztuk létre ezt az intézményt, alapítványt.
A könyvkiadás is azért volt nagyon fontos, mert a kommunista időkben összesen két szépirodalmi könyvkiadó működött, illetve mondjuk, hogy két és fél, mert a Móra Kiadónak is volt „elsőkötetes” programja, amelynek szerkesztője előbb Kormos István, majd Rózsa Endre, később Nagy Gáspár volt, akik számos fiatal költőt indítottak el a pályán.
Ez a két és fél szépirodalmi könyvkiadó nagyon szűk keresztmetszet volt,
ami nagyon megnehezítette a pályakezdők helyzetét, mert ha egy fiatal író, költő nem volt az úgymond szocialista ideológia elkötelezett híve, csak késve juthatott megjelenéshez. Még ha elfogadott is egy kéziratot valamelyik könyvkiadó, a megtűrt kategóriában lévőknek évekig kellett várniuk a megjelenésre.
A tiltottaknak nyilván még sokkal többet. Mi azt szerettük volna, ha nem az ideológiai elkötelezettség és a társadalmi kapcsolatok, hanem az irodalmi érték határozza meg a kiadónak és a szerzőnek
a viszonyát.
•Most, tehát a jelenben, lát-e olyan hiányt, amelyet konkrétan Önök pótolnak?
Manapság a könyvkereskedelem a szűk keresztmetszet, ugyanis olyan struktúra jött létre, amelyben az a két-három nagy könyvkereskedő vállalat, amelyeknek országos könyvesbolt-hálózatuk van, felvásároltak fejenként öt-tíz, különböző profillal rendelkező könyvkiadót, és a globális sikerkönyvek, bestsellerek mellett elsősorban egymás könyveit terjesztik könyvesboltjaikban. Az összes többi hazai könyvkiadó kiadványait gyakorlatilag csak az interneten árusítják. Hogyan alakult ez ki? Ha egy kereskedő cég egyben könyvkiadással is foglalkozik, nyilván az a legfőbb érdeke, hogy a saját maga által kiadott könyveket eladja. Ezt pedig
a többi kereskedő céggel összefogva, a kölcsönösség alapján tehetik meg
a leghatékonyabban. Előfordul persze, főként a világhálónak köszönhetően, hogy egy-egy írónak-költőnek kialakult olvasóközönsége van, így illendőnek és lukratívnak tűnik a kereskedelmi forgalmazása, ez esetben a kereskedők nem nézik, hogy ki adja ki, és beveszik a könyveit a könyvesboltokba, ám ez ritka jelenség. Így a könyvesbolttal nem rendelkező kis kiadók, amelyek nem tudják a könyvkereskedő cégek szolgálatait viszonozni, egyszerűen kimaradnak a könyvkereskedelemből. Valamelyest enyhíti ezt a hátrányt az internetes forgalmazás lehetősége, amire a legkisebbeknek is módjuk van, de ez, sajnos, nem teremt versenyhelyzetet a könyvesboltokban forgalmazott, profi marketinggel megtámogatott kiadványok helyzetével.
•Hol látja a maguk szerepét ezzel a hegemóniával szemben? Hogyan próbálnak ellene küzdeni?
Korábban tervezetekkel bombáztuk a kormányzatot, hogy hozzanak létre értékközpontú „nemzeti könyvesbolthálózatot”, de sajnos nem volt meg rá a fogadókészség. Az sem jelentett fordulatot, hogy a Mathias Corvinus Collegium a Libri könyvterjesztő cég többségi tulajdonosa lett. Ennek köszönhetően persze az MCC Press könyvei megjelennek a Libri könyvesbolthálózatában, de a többi független kiadó helyzete semmit sem változott. Az interneten módunk van bemutatni magunkat, ami nem helyettesíti a könyvforgalmazást. Biztos, hogy a világháló korában nem olyan mértékű a nyilvánosságtól való elzártságunk, mint a szocializmus idején volt. De mivel
az új magyar irodalom hetven százaléka ma is az önálló, minőségi, kis könyvkiadóknál jelenik meg,
abban a nyomorúságos anyagi helyzetben, amelyben éppen vagyunk, ez az írók és könyvkiadók számára egyaránt nagy gondot jelent. Ezért van óriási szerepe a Nemzeti Kulturális Alapnak. Mivel az önálló könyvkiadóknak alig van árbevételük, működésük lehetősége a Nemzeti Kulturális Alap döntéseitől, vagy az esetleges egyéb, például magántámogatók kegyeitől függ. Ezért olyan fontos az NKA szakmai alapú, értékközpontú, elfogulatlan könyvkiadási támogatása – és ez ugyanígy igaz az irodalmi folyóiratok esetében is. Az is fontos, hogy rendszeresen kiírják a támogatási pályázatokat, és az összegük tartson lépést az inflációval, hogy minden érték számára, amely a magyar szépirodalomban megszületik, hozzáférhető legyen. Mert – hála istennek – az írók még írnak, miközben a könyvkiadók már kénytelenek voltak csökkenteni megjelenő könyveik számát a pénzhiány és az NKA-támogatások elmaradása miatt.
•Azt olvastam, hogy több mint hatszáz címet jelentettek meg, ami mögött hatalmas munka áll, még ha az eltelt időt tekintetbe vesszük, akkor is. Belepillantottam a szerzők névsorába, és feltűnt számomra, hogy egyfajta szellemiség az, ami jellemző ezekre az alkotókra. Mi az a szellemiség, amit képviselnek, illetve mi alapján döntik el, hogy egy alkotó helyet kaphat a portfóliójukban?
Kezdettől a magyar szépirodalom folytonosságát akarjuk megőrizni, azokat az értékeket, amelyek a magyar szépirodalom általános jellemzői Balassitól, Csokonaitól Vörösmartyn, Petőfin, Aranyon, Jókain át – az összes klasszikust felsorolhatom, beleértve a XX. század hatalmas irodalmi termését Adytól, Babitstól József Attiláig, Kosztolányitól Dsida Jenőig, Bánffy Miklósig, Kassáktól Máraiig, Kodolányi Jánosig és tovább. Külön fontos feladat annak a szakadéknak a felszámolása, amelyet a szocialista-kommunista kultúrpolitika hagyott ránk. Az 1940-es évek végétől negyvenöt-ötven éven át kultúraváltást erőltetett ránk is a szovjet típusú politika.
A marxizmus-ateizmus elkötelezettjei az internacionalizmus felsőbbrendűségére hivatkozva kiszorították a nemzeti kultúra jelentős részét szellemi életünkből.
Mindent elvetettek, amelyet úgymond áthatott a „reakciós szemlélet”, például az istenhittel, a nemzeti, történelmi sorskérdésekkel kapcsolatot tartó irodalmi, művészeti, tudományos értékeket. Kukába küldték a fél magyar műveltséget, az oktatásból, s még a könyvtárakból is kiselejtezték az úgynevezett „ellenséges” szerzőket, persze nem csak a magyarokat, Henryk Sienkiewicztől Karl Gustav Jungig és tovább. Az egyetemistákkal talicskáztatták ki és dobták a szemétbe a magyar és az európai műveltség javát. Akiknek nem lehetett teljesen kitörölni az emlékezetét, mint Gárdonyi Gézáét vagy Jókai Mórét, azoknak a műveit cenzúrázták. Jó példa erre az Egri csillagok, amelyről Gárdonyi dédunokája egy informatikus segítségével megállapította, hogy több ezer helyen cenzúrázták. Kiadónk szellemi kötelességének tekintettük, hogy újra kiadjuk a kitiltott értékeket. Így publikáltuk újra például Karácsony Sándor életműsorozatát, amely 1944 óta nem volt elérhető. És kiadtunk asztalfiókban maradt életműveket is.
•Mondana példát erre?
A kiiktatott szellemóriások közül például Várkonyi Nándort említeném, akinek hétezer oldalnyi kézirata maradt asztalfiókban. Bár a Magvető Könyvkiadónál 1972-ben megjelent ikonikus műve, a Sziriat oszlopai – de
a kézirat jelentős hányadát kicenzúrázták, a kötetet megcsonkították.
Az ő tizenöt kötetnyi szellemi hagyatékának publikálása az elmúlt harminc évünk eredménye. Megjelentettük az Erdélyből származó Gellért Sándornak A magyarok háborúja című, hiánypótló elbeszélő költeményét is, amely második világháborús katonasorsokról ad számot. Persze más, független kiadók is jelentős részt vállaltak ebből a munkából, így jelentek meg Hamvas Béla vagy Kodolányi János munkái is, és még nagyon sok más értékes alkotás, amely az elmúlt fél évszázadban kiszorult a magyar szellemi életből.
•Ezek szerint a múltunk, félmúltunk, mondjuk úgy, méltatlanul fiókban maradt dolgait tárják az olvasók elé. Viszont a jelenen és a múlton kívül a jövővel is foglalkoznak, gondolok itt a nagy hírű és sikeres, középiskolások számára kiírt pályázatotokra.
Ez is több évtizedes történet: az 1970-es évektől az országos diáknapok keretében irodalmi pályázatot hirdettek a magyar középiskolák diákjai számára. 1989-ben, sok egyébbel együtt ez a pályázat is kimaradt a költségvetésből, gyakorlatilag megszűnt. Eredetileg a sárvári Tinódi Gimnáziumból indult el ez az országossá nőtt pályázat, amelynek a zsűrijében én is részt vettem korábban. Ezért keresett meg 1989-ben a sárvári gimnázium igazgatója, hogy ne hagyjuk elveszni ezt a rendezvényt, amelynek köszönhetően sok tehetséges fiatal író-költő kapott lehetőséget. Ebben egyetértettünk, de ezekben az években nem volt honnan támogatást kérni a megrendezéséhez. Végül a sárvári önkormányzat adott a diákoknak meg a zsűrinek szállást és étkezést, mi meg – az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete – a magunk erejéből megoldottuk a szervezést. Könnyebbedett a helyzet 1992-ben, amikor felállt a Magyar Könyv Alapítvány, majd a Nemzeti Kulturális Alap, és sikerült támogatást szereznünk.
Minden esztendőben találunk kiemelkedő pályázatokat, megismerünk új tehetségeket.
A szocialista időkben ezer körüli volt a pályázók száma, de mióta más intézmények is hirdetnek irodalmi pályázatokat, csökkent ez a szám: évente átlagosan kétszáz pályázat érkezik. Persze nem mind a kétszáz kiváló, de mindig vannak köztük jól sikerült írások, és a formálódó írónemzedékek számára fontos találkozóhely lett a sárvári irodalmi tábor, amelybe a legjobb ötven pályázat beküldője kap meghívást. A kilencvenes évektől a határon túli középiskolák diákjai is elküldik írásaikat a pályázatunkra, és a legjobbak onnan is részt vesznek a háromnapos programban. Vers, próza és tanulmány kategóriában folyik a műhelymunka, és a fiatalok írásaik elemzése során sok fontos ismeretre tehetnek szert. Jelentős alkotókat kérünk föl a zsűri tagjai sorába, így Ber-tha Zoltán irodalomtörténészt, Vörös Istvánt és Kemény Istvánt, mindketten kitűnő költők, prózaírók, Gere Zsoltot, a jeles Vörösmarty-kutatót, vagy Kontra Ferencet, Jámborné Balog Tündét, elismert prózaírókat.
•Korábbi nyertesek is bekerülnek a zsűribe?
Igen. Évek óta részt vesznek a zsűri munkájában olyan, mára már elismert írók, költők, akik évtizedekkel ezelőtt pályázóként, sőt díjazottként szerepeltek Sárváron, és hála istennek, van bennük annyi elkötelezettség, hogy nem riadnak vissza a zsűrizés nem könnyű feladatától. Nagyon hálás vagyok a kitartásukért, mert ez biztosítja a színvonalas értékelő munkát. Ugyanakkor mindig nagy öröm megtapasztalni, hogy a fiatalok ma is érdeklődnek a vers, a próza, egyáltalán a magyar irodalom iránt, és hogy mindig felbukkannak köztük ígéretes tehetségek.
A nyitókép a szerző fotója.
