Kutatóként nevezhetik Petőfi Sándort és Szendrey Júliát álompárnak?
Gyimesi Emese: Ha az álompárszerepre úgy gondolunk, mint médiatörténeti jelenségre, akkor éppen az az érdekes, hogy lényegében ők voltak az elsők a magyar sajtóban, akik ezt a szerepet tudatosan megformálták. Ez leginkább Szendrey Júlia naplóinak 1847-es kiadása révén érhető tetten, amelyet Petőfi és Jókai szenzációs szerelmi történetként tárt a nyilvánosság elé. A korabeli olvasóközönség is így értelmezte, sőt ez a „marketing” a későbbiekben sem halványult el. Az ilyen típusú „reklám”, a házaspár intenzív „médiajelenléte” már csak azért is újdonságnak számított, mert a sajtó ekkor, a reformkor második felében kezdett el igazán jelentős véleményformáló erővel bíró tényezővé válni. Megjegyzem: Szendrey Júlia eredeti leánykori naplója sokkal inkább a saját benső világát boncolgató önelemző szöveg, mintsem életének külső eseményeit konkrétan felsorakoztató bejegyzések sora. Ezért is feltűnő az a szerkesztői művelet Jókai és Petőfi részéről, amely a szerelmi történetre, ha úgy tetszik, az álompárszerepre irányította az olvasók figyelmét.
Owaimer Oliver: Ha már ezzel a kissé bulváros felütéssel kezdtünk, érdemes megemlíteni, hogy a korban többen is kritikusan nézték Petőfi Sándor és Szendrey Júlia párkapcsolatának ilyen típusú megjelenítését. Többek között a később rettegett kritikussá (és Szendrey Júlia sógorává váló) Gyulai Pálnak sem tetszett; de Szendrey Júlia szűkebb környezetében is akadtak bírálók, talán mert a kor viszonyai között kissé közönségesnek találták a magánélet ilyesfajta „kiteregetését”.
Gy. E.: Valóban fontos megemlíteni a kritikákat. Nemcsak Gyulai Pál fogalmazta meg fenntartásait az egyik magánlevelében, hanem Szendrey Júlia nagykárolyi barátnője, Térey Mária is meghökkenve fogadta a korszakban illetlennek tűnő nyíltságot. Azt én is szeretném tudni, mit gondolt erről Szendrey Júlia, de egyetlen írásában sem reflektált a témára. Más dolog átélni valamit és más dolog kutatóként elemezni. Én már a következményeivel együtt vizsgálhatom ezt a jelenséget, így felfigyelhetek olyan aspektusokra is, amelyek az adott pillanatban a résztvevők számára nem feltétlenül voltak jelentőségteljesek – a jelenből visszanézve azonban már szépen kirajzolódik, miért váltak fontossá például Szendrey Júlia nyilvános megítélése kapcsán. Ő maga tizenkilenc évesen nem feltétlenül gondolt bele abba, milyen következményekkel járhat az, hogy betekintést enged a legmélyebb érzelmeibe, miközben – Jókai profi „marketingjének” keretei között – egy szerelmi történet leírásává egyszerűsítik önelemző naplórészleteit. A tömegmédia korában már tudjuk: attól kezdve, hogy valaki bepillantást enged a magánéletébe, mindenki jogot formál a vele kapcsolatos véleményalkotásra.
Petőfi Sándor esete más, hiszen ő a verseiben nyilvánította ki az érzelmeit. Elnézőbb megítélés alá tartozik, esetleg örök érvényűvé válik, ha egy költeményben olvasunk lángoló-tépelődő szerelmi vallomást?
O. O.: Természetesen. A már említett Gyulai Pál például éppen úgy kanonizálta Petőfit, hogy a költeményei életrajziságát hangsúlyozta: „Költeményeiből csaknem megírhatni életrajzát.” Ez a fajta hétköznapi személyesség, naiv őszinteség, lírai hitelesség – legalábbis ezek költői illúziója – kellett ahhoz, hogy Petőfi újat mutasson a szerelmi líra területén is.
Gy. E.: Figyelemre méltó, hogy Gyulai Pál Szendrey Júlia naplóit nem irodalmi alkotásnak, hanem magándokumentumnak tekintette, amelyet csak a szerző halála után illett volna kiadni. Szendrey Júlia naplói abban különböznek Petőfi verseitől, hogy a műfaji sajátosságok miatt látványosabban lépik át a privát és a nyilvános szféra közötti határvonalat. Versekkel tele voltak a korabeli lapok, de egy privát naplórészlet publikálása szokatlannak számított – még úgy is, hogy egyébként a fiktív naplóregények virágkorukat élték. Az eltérő megítélésben a nemi különbség is szerepet játszhatott: míg a férj nyíltságát őszinte vallomásosságnak tartották, a feleségét érzelgős magamutogatásnak.
O. O.: Petőfi Sándor életében és költészetében számos női név feltűnik: Amália, Emília, Róza, Zsuzsika, Berta, Etelka, Kornélia… és néhány nevet biztosan kihagytam. Ők mind múzsái lehettek a költőnek. A hozzájuk írt költemények azonban inkább csak a szerelem iránti vágyakozás és egy fiatalember önkeresésének költői lenyomatai, nem annyira a beteljesült és megtapasztalt szerelemé, amit majd Szendrey Júliával él meg Petőfi, s ami majd egy új korszakot jelent a (szerelmi) költészetében.
Szerelem volt első látásra?
Gy. E.: Petőfi részéről biztosan. A nagykárolyi megyebál után szinte azonnal megírta a Júliához című versét: „Piros orca, piros ajkak, / Barna fürtök, barna szem, / És ez arcon és e szemben / Mennyi lélek, istenem!” Szendrey Júliára is nagy hatást gyakorolt a költő, de ő nem adta át olyan hamar magát az érzéseinek. Részben azért, mert ismerte a versekben szereplő lányok nevét, akikről nem tudhatta, hogy többnyire nem valós élmények alapján lettek megörökítve. Megijedt a hirtelen fellángolástól, ennek vissza-visszatérően hangot is adott a naplójában, kifejezve azt, hogy ő mély szerelemre és nem röpke szenvedélyre vágyik. Kétségei voltak afelől, bízhat-e abban, hogy Petőfi érzelmei tartósak lesznek. Erre a megszólított reagált is a Költői ábránd volt, mit eddig érzék… című versében, jelezvén, hogy ez az érzés, ez a szerelem más, mint a korábbiak.
O. O.: Ennek a bizonytalanságnak kissé komikus epizódja a Prielle Kornéliával esett kaland. 1846 végén Petőfihez eljutottak bizonyos pletykák, miszerint Szendrey Júliának egy osztrák (!) katonatiszt udvarol. Erre a költő bosszúból azonnal megkérte Prielle Kornélia, a verseit éneklő debreceni színésznő kezét, aki hamar felismerte, hogy a siettetett házassági ajánlat nem éppen róla szól. Így a frigy meghiúsult, Petőfi és Szendrey Júlia pedig rövidesen tisztázták a félreértést. De van még valaki, akiről említést lehet tenni, méghozzá egy Pila (Varga) Anikó nevű cselédlányról, akivel a költő gróf Teleki Sándor koltói kastélyában kerülhetett intim kapcsolatba. Az eset Jókai Mórtól maradt ránk, aki valószínűleg kiszínezte a poéta és a cigánylány történetét; azonban Kerényi Ferenc – a költő és a korszak legavatottabb szakértője – is elfogadta a történet hitelességét. Úgy vélte, egy ilyen affér belefért a kor nemi erkölcseibe, és nem tekinthető szokatlannak a költő szobájába bejáró, „extra szolgáltatást” nyújtó lány esete. Ugyanakkor azt is tudni lehet, hogy amikor Szendrey Júliával ugyanott töltötték a mézesheteiket, Petőfi azért gondoskodott róla, hogy a lány semmiképpen ne legyen ott.
Petőfi Sándor és Szendrey Júlia házasságának java része a magyar forradalom és szabadságharc időszakára esik. Mintha így lett volna rendeltetve: egymás mellett két erős egyéniségű, forradalmi hevületű, különc személyiség.
Gy. E.: Csak házasságuk első pár hónapja zajlott viszonylag nyugodt, polgári idillben: a koltói nászút és az azt követő kolozsvári és nagyszalontai látogatások után 1847 novemberében érkeztek meg Pestre, ahol Jókaival hármasban vettek ki albérletet a Dohány utcában. Jókai úgy emlékezik vissza, hogy igen csendesen teltek a napjaik, Szendrey Júlia leveleiből pedig az derül ki, hogy számára ez szokatlan volt a mozgalmas szatmári társasági élet után. Nem sokat mozdultak ki szépen berendezett, biedermeier polgári otthonukból. Lényegében a színházba járás volt az egyetlen szórakozásuk. Jókai Mór és Bulyovszky Gyula 1848. március 15-én reggel szintén ebben a lakásban fogalmazták meg a 12 pont végleges formáját. Szendrey Júlia ekkoriban nem írt naplót (vagy nem maradt fenn), így részéről nincsenek dokumentálva a forradalmi események.
Ezzel szemben Petőfi Sándor lépése nyomon követhető a kortársi feljegyzésekből, sőt még az is bekerült a köztudatba, ami meg sem történt, az ugyanis csak legenda, hogy elszavalta volna a Nemzeti dalt a Nemzeti Múzeum lépcsőjén.
O. O.: Nos, igen, Petőfi ekkor alapozta meg azt a státusát, amelyet a mindenkori kollektív emlékezetben betölt, s amelynek köszönhetően számos tévhit, legenda kötődik a nevéhez. Ekkor hajtotta végre azokat a tetteit, melyektől a szemünkben nemzeti hőssé vált. Miközben a fiatal házaspárnak egyébként nem ezek voltak a legegyszerűbb napjai, hiszen éppen csak elkezdték megteremteni az egzisztenciájukat, máris szembe kellett nézniük a szabadságharc okozta anyagi nehézségekkel, s fel kellett adniuk a Dohány utcai lakásukat, mert Petőfi szülei hozzájuk költöztek. Petőfi forradalmi örökségével egyébként sokáig nem igazán tudott mit kezdeni az utókor. A Monarchia fennállása alatt ugyan gyakran dicsőítették a csatában elesett mártírt, de a teoretikusok nem tartották túl sokra forradalmiságát és politikai költészetét: betegesnek, túlzottan szélsőségesnek, a magyar lélektől idegennek érzékelték. Egyébként még napjainkban is felmerül olykor a kérdés, hogy Petőfi forradalmi és politikai versei mennyiben tekinthetők a későbbi szocialista vagy nacionalista demagógia, a XX. századi propaganda előfutárának. Érdekes felvetés. Kissé leegyszerűsítve, én úgy gondolom, hogy Petőfi nem rántotta le a költészetet a napi politika szintjére; ellenkezőleg, a politikát és a forradalmat emelte költészetté.
Van abban némi mítoszteremtés, hogy Petőfi és Júlia fia, Zoltán 1848. március 15-én fogant meg és pontban kilenc hónapra, 1848. december 15-én született?
Gy. E.: Ez is a nemzeti emlékezet részévé vált: simogatja a magyar emberek lelkét, hogy lám, a szabadság és szerelem ilyen gyönyörűen összekapcsolódik.
O. O.: Petőfi Zoltán nehéz terhet cipelt rövid élete alatt. Noha a korban sokan próbáltak hasznot húzni Petőfi emlékezetéből, s az is tudható, hogy a fiúnak is sok mindent elnéztek az édesapja miatt, úgy látom, összességében a Petőfi-emlékezet kárvallottjának tekinthető.
Mintha csak kódolva lett volna, hogy eljön az idő, amikor minden összeomlik. Petőfi eltűnésével és Júlia második házasságával drámai fordulat következett. Példa nélküli az irodalomtörténetben?
Gy. E.: A szabadságharc nemcsak egyéni, hanem kollektív trauma is volt, sok ember életét kettétörte. Szendrey Júlia helyzete különösen nehéz volt, és ezt még az is súlyosbította, hogy nem volt egyértelmű az özvegységének ténye. Annyira sérülékeny helyzetbe került, hogy abból csak egy második házasság vezethette ki. Mély kétségbeesését és döntésének okait még a hozzá közel állók – köztük Petőfi barátai, Jókai Mór, Arany János – sem értették meg. Horvát Árpáddal kötött második házasságának érvényességét illetően a bécsi hatóságok is nyomoztak, mert azt gondolták, Petőfi életben lehet és az új házasság csak a figyelem elterelését szolgáló manőver. Elég sokáig elhúzódott a bonyolult és váratlan fordulatokkal tűzdelt ügy, de végül érvényesnek tekintették az 1850. július 21-én megkötött házasságot.
O. O.: Szendrey Júlia megítélésének az volt a kulcsa, hogy a költő haláláról először csak az évtized végén, a Vasárnapi Újság hasábjain lehetett hitelt érdemlő adatokat olvasni. A diktatórikus sajtószabályozás miatt korábban nem volt lehetőség a költő sorsát nyilvánosan megvitatni. (Az osztrák rendőrség 1854-ig nyomozott utána.) Ugyan Szendrey Júlia második házasságkötése után nyilatkozott férje haláláról a sajtóban is, a társadalom jelentős része abban reménykedett, hogy a költő visszatérhet, így a „feleségek feleségének” új házassága sokakban felháborodást keltett.
Ha Petőfi túlélte a segesvári csatát és orosz hadifogságba került, az ő élete is drámai fordulatot vett…
O. O.: A tudománynak az a feladata, hogy különbséget tegyen az igazolható és a nem igazolható teóriák között; meg kell különböztetnie a mitológiát a tudományos tények világától. Petőfiről egyelőre annyi tudható biztosan, hogy 1849. július 31-én Fehéregyháza környékén eltűnt, s azóta nem látta senki. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy – tetszik, nem tetszik – a szibériai fogság legendája már a kollektív emlékezet részévé vált, beivódott a köztudatba, hiszen a költő eltűnése óta előkerül újra és újra valamilyen formában. A tudomány persze nem tudja elfogadni életrajzi tényként, ugyanakkor – azt hiszem – nem szerencsés stratégia nevetségesnek vagy károsnak beállítani az ilyesféle történeteket. A Petőfi-emlékezet részeként a legendák, a bizonyíthatatlan teóriák is gazdagíthatják a Petőfihez való viszonyulásunkat – nem a tudomány, de az identitásunk, az érzéseink és a népi fantázia terrénumához tartozva. Amikor a sarki Négy lépcsős kocsma törzsvendégeivel, a vízvezeték-szerelővel vagy a szűkebb környezetemmel beszélgetve szóba kerül ez a téma, akkor nem érzem, hogy az úgynevezett „szellemi alvilággal” hadakoznék. Olyan emberekkel diskurálok, akiket érdekel a legismertebb magyar költőnk sorsa. Ezt most konkrét személyi kérdésektől és a szibériai expedíció megítélésétől függetlenül mondom. Szerintem a tudomány és a legendák világa között ki lehet alakítani egyfajta modus vivendit, lehet is törekedni rá, emiatt nem érdemes felesleges indulatokat korbácsolni, sértegetni, lenézni egymást.
Beszélgetésünkből is kiderül, mennyi mindent lehet tudni a magyar irodalom egyik leghíresebb házaspárjáról. Milyen irányban végeznek még kutatásokat?
O. O.: Engem a legjobban Petőfi Sándor emlékezete foglalkoztat: a kutatási munkám ott kezdődik, ahol az életrajza véget ér. Egyébként éppen a szibériai legenda az egyik ékes lenyomata Petőfi napjainkban is élénk emlékezetének. Azt a folyamatot próbálom leírni, ahogy a szabadságharc után politikai üldözöttből népi-nemzeti hőssé vált az emlékezetben. Tudvalevő, hogy 1854-ig körözés volt érvényben ellene, azonban bő tíz évvel a szabadságharc után már szobrot állítottak neki Kiskőrösön.
Gy. E.: Szendrey Júliát illetően talán még több a feladat. Számos írása vár még kiadásra, és épp csak elkezdődött az a folyamat, hogy őt önálló alkotóként értelmezzük, és ne csak Petőfi feleségeként legyen érdekes. Kettejük kapcsolatát a rendi társadalomból éppen polgárivá formálódó társadalom kontextusában szeretném vizsgálni, konkrét források szoros olvasásával minél többet megtudni a hétköznapi életükről, illetve arról a társadalmi közegről, amelyben értelmezhetőek a döntéseik, amelyek hihetetlen bátorságra vallanak. Az új források feltárása és sajtó alá rendezése mellett fontosnak tartom a régebben publikáltak újraértelmezését is. Szendrey Júlia imázsát illetően pedig annak rögzítését, hogy bár a második házassága során nagyon sokat szenvedett és boldogtalan volt, nem egyszerűen mártírként érdemes rá gondolni, hanem egy erős, érzékeny, komplex személyiségként. Petőfire vonatkozóan annak tudatosítása is rendkívül fontos, hogy a köztudatban élő kép számos ponton sematikus, éppen ezért érdemes nyomon követni a friss kutatási eredményeket, amelyek új szempontból vizsgálják és jelentősen árnyalják alakját.
O. O.: Petőfi születésének kétszázadik évfordulója szerencsére rengeteg lehetőséget kínál most erre, de talán az a legfontosabb, hogy fellapozzuk a köteteiket, és olvassuk a műveket.
