Pedagógus akart lenni, de erre nem nyílt lehetősége. 1941-ben félárvaságra jutott, és mert akkor már nyilvános iskolába nem mehetett, magánúton folytatta tanulmányait. Fiatalon munkába kellett állnia, adminisztratív munkakörben dolgozott, közben pedig közgazdasági érettségit szerzett. Férje bányamérnök volt Sajószentpéteren, ott született mindhárom gyermekük. 1970-ben költöztek Budapestre. A Gellért Szállodában nyugdíjba vonulásáig a számlázáson, a főportán dolgozott. Mindig rövidlátó volt. 1981-ben szürkehályoggal operálták, utána azonban rohamosan romlott a látása, most már évek óta teljesen vak. Családja gondoskodó szeretettel veszi körül, van hét unokája és öt dédunokája, de saját otthonában ma is egyedül él.
Immár századik életévét tapossa, mégis vannak tervei. Most éppen Petőfi 200. születésnapja adta az ötletet, illetve az ihletet. A száz évvel később, szintén 23-ban született Vilma asszony fejébe vette, hogy megtanul 23 Petőfi-verset. Hogy ez a terve milyen jól sikerült, arra bizonyíték itt látható kedves, szép produkciója.
Vilma asszonynál jó vendégeskedni. Szép otthonába, konyhájába betérni, stílusosan szólva befordulni életkedvet növelő, hitet erősítő élmény. Meggyőződésem, hogy erre mindazok ráéreznek, akik megtekintik százesztendős beszélgetőtársam előadását.
