Hó végén mindenki húszassal jön, zajlik a nagybevásár. Lusta arccal kirakja elém a szalagra a Ramát, a parisalit, a Maggi-kockát, akciós hagymát, nincs rajta vonalkód, semmi, nekem meg fejből tudni kéne, mi? Elvárja tőlem, hogy az egész hipermarket hétszázezer termékét raktározzam fejben, és ha kell, csak enter, és köpöm is ki a háttértárból. Aztán nem lemérve hozza ide a gyümölcsét, és húzza a száját, ha visszazavarom. Azt nyavalyogja, „de gonosz teccik lenni a néni, hogy szemenkint nem megy az árja”… Hát, bazmeg, nem jön árszalag a seggemből, hogy mindenre nyomjak egyet! Csak egy pénztárosnő vagyok, napi tízben, tíz éve. Elég nagy a jövés-menés ebben az üzleti életben, sőt, inkább a menés, mint a jövés... kevesen mennek innen nyugdíjba, csak ha született kasszások, akkor. Az újaknak háromnapos betanulási idejük van, ami arra elég, hogy képes legyen lehúzni a cikkeket, és kicsit beleverje a gyorskódokat a fejébe. Ma sem tudok félelem nélkül rovancsolni – a rovancs az, amikor munkakezdéskor és a munkaidőd lejártával átszámolod a kasszát. Ilyenkor is csinálhatsz hiányt. Közben, ha segítséget kérsz, magadra vagy utalva, valahogy meg kell oldanod. A túlórát nem fizetik ki. Múlt hónap végére elég szép kis összegem gyűlt össze túlórából, de egy forintot nem láttam belőle. Nem baj, leírtam selejtbe pár tucat angolnát a halosztályról és néhány vödör frankfurti virslit a virsliosztályról, már egálban voltunk. Szevasz. Kurvanyátok. Ezt kapom a napi idegrohamért?

Észrevették már, hogy a multiknál mindig ideges a vezetőség? De nem a felelősség miatt, haj, de nem. Mert az amúgy magyarosan le van..., a felelősség. Hanem más miatt. Megnevezni nem kívánhatom.

Meg az utalványosok, kártyások. Lapozgatja az étkezésit, de nincs aláírva, hát adok tollat is a kinyalt úrnak, aki aztán a szememre hányja, hogy nem türelmes a néni. Meg hatszor csesszük el a pint, mi? De szórakozom ám itt, nem győzök mulatni rajta, mennyi hülyeséget vesznek egyesek. Egyszer egy fiatalember egy szál szappanért jött be, türelmesen végigállta a húsz méter sort, végül platinakártyával fizetett. Egy rendkívül alacsony nő meg hat uborkát vett csak és harminc tekercs vécépapírt hozzá. Semmi mást – na, anyukám, gondoltam magamban, nagy buli lesz este, ahogy elnézem.

És a munkavédelmi felügyelet? Jön az ellenőr, a boltvezető levesz neki a polcról egy whiskyt, meg ad mellé egy borítékot, és azonnal ki van pipálva az üzlet, minden okés. Pedig van baj… Ebédszünet valamikor, de az nem csak evésre való. A pelenkabotrány óta ugyan ki lehet menni a vásárlótérből, de nem sűrűn. És abban még én is benne voltam, a pelenkaügyben, abban a másik áruházláncban, ottan pisiszünet soha, üljél ott a pelenkádban, aztán annyi.

Napról napra érzem, hogy halványodom. Egyszer csak majd nyomom vész. Mint a legendás Kiss Erzsikének, aki egy szép nap a sorok között sétált mélabúsan, üveges szemekkel, csak ment a tejféleségek hűtői közt a nulla százalékos kefírek felé, aztán a sarkon elkanyarodott, és sose láttuk többet. Felszívódott. Állítólag az üvegosztályon még ma is hallani vélik árazópisztolyának percegését… Végül is pörgős, érdekes munka ez, és egyben egy marha nagy pszichológiai tanulmány is: egyszerre legyél pénztáros, pszichológus, szociológus és pisavisszatartó. De engem a kollégák csak szélről tisztelnek, tegnap az Ilonka nyugisan bejelenti nekem, hogy ő megy enni... Ebédszünetre. Mert éhes... Én itt, nyakig kasszában, te meg csak úgy… úgy, mert úgy gondolod, elmehetsz elsőségben bármikor? A királynője!

Látni itten sok érdekeset, gondolhatod. Itt van például a fordított áruátvétel. A raktárban olykor hatalmas dobozok állnak, ott, ahol nem kéne… nyitott szájjal, aztán a Fő Lacika belepakol valamiket, ezeket-azokat, én nem is nézek oda, csak amikor már a ragasztószalaggal tekeri körbe vastagon, nehogy kinyíljon, véletlenül se. Sehol a szállítólevél vagy kálóigazolás… Ez a csomag aztán nem sokkal később magától eltűnik, hirtelen, mint a Kiss Erzsike. Egyszer, amikor Lacika megállt a kasszám mellett, és látszólag könnyedén nézett maga elé, azt hittem, bratyizni kíván, s lazán rákérdeztem ezekre a vándordobozokra, erre a Lacikának hirtelen lezuhant a napszemüvege a homlokáról az orrára, és azt mondta, hogy „Marika, ne kérdezősködjél, te ne kérdezősködjél itten, mert nyakon csaplak, jaj lesz neked!” – hát azóta nem kérdek én semmit.

Csapongok megint. Aztán olyan is van, hogy véletlenül lop valaki. A sorban unatkozó kislány leemeli a pezcukrot, itt a kasszáknál, játszik vele, aztán ottfelejti a kezében, és véletlenül eltáplálkozza, az anyjának meg ég a feje, hogy lopás, úristen, az ő lánya aztán soha, ... de én megnyugtatom, beütöm neki, és el van boronálva az ügy, még mosolygok is. Olyan is van, hogy a fizetett árut mégse mágnesezi le a kolléga, akkor aztán szirénázik a kapu, de ettől már nem riadok, mert hozzászoktam. Általában nem valódi lopás ez, de néha az. A Józsi meg a Pisti, amikor ők vannak beosztva biztonsági szolgálatra, na, ők rendesek, mert előfordul, hogy egy, teszem azt, néni elbújik a sorok között, kibontja a párizsit, és hamm egy kiflivel – ha látják, nem macerálják. De ha jön a tehetős punetti, és útközben zabálja a sportszeletet, mert neki lehet, hát azt kíméletlenül végigvonszolják, és tortúrára viszik. Be a megfigyelőbe, odapörgetik neki a kamerát, jegyzőkönyv, és épphogy csak zsaruk nem. Legfeljebb, ha a kedves vásárló elkezd kivagyiskodni, hogy ő márpedig az X. Y.  polgármester rokona, na, akkor hívják a hatóságokat, és általában nagyon hamar kiderül, hogy ők nem rokona senkinek sem. Csak a szánk volt nagy, he?

Néha nem ki-, hanem belopnak valamit. Nagy vasládákat hoznak olykor, le vannak plombálva, szigorú arcú legények húzzák be hátul, az áruátvételen, nem mondanak semmit, nem kérdeznek semmit, tudják a dolgukat, és tudják azt is, hogy senki nem állítja meg őket. Az öltözőben meg a sajtpultos Öregeknél két elmélet terjeng erről: az első szerint állítólag fogyasztói magatartást figyelő izék azok.

A második már sokkal baljósabb, ugyanis – egyes vélemények szerint – vegyületek vannak benne, amelyekkel az élelmiszereket kezelik, hogy az őket elfogyasztó fogyasztó zabolázva legyen élettanilag. Így védekeznek a kormányok az emberi túlszaporulat ellen. Ez egy titkos projekt, hogy a világnépességet szabályozzák, így... hogy mondjam...? Na, olyan anyagokat raknak az élelmiszerbe, amelyek lerövidítik a vásárlók futamidejét. De van olyan vegyület is, amely csak az idősekre megy rá, és hamar elintézi őket, hogy ne dézsmálják tovább a nyugdíjrendszert. Kimutathatatlan anyagokkal oltják be a brióst, és porozzák a karalábét. De ez az egész szerintem mese, nincs ilyen. Megvan! Összeesküvési elmélet, így mondják! Ami azokban a vasládákban lehet, hát az bármi lehet, de szerintem légkondialkatrész, mert néha fehér port fújnak be a propellerek a vásárlótérbe… Na, mindegy, nem pofázok. Szóval, akár zöldség, akár gyümölcs, legközelebb soha ne tessék merészelni leméretlenül idehozni nekem!

/Grafika: Eszteró Anett/