A rendezvény során három kiadó adta át Az év legsikeresebb szerzője díjat, valamint kihirdették az Oláh János szerkesztői ösztöndíj idei nyerteseit.

Az est nyitányaként Jánosi Zoltán József Attila-díjas irodalomtörténész, a kiadó szakmai vezetője idézte meg Oláh János munkásságát.

Az év legsikeresebb szerzője díjat még Oláh János indította el, amelyet az esten a Széphalom Könyvműhely (Mezey Katalin), az Orpheusz Kiadó (Erős Kinga) és a Magyar Napló Kiadó (Zsiga Kristóf) vezetői adtak át. A díjat azok a szerzők kapják, akiknek a könyveit a legnagyobb példányszámban vásárolták meg az elmúlt év során, és akik maguk is sokat tettek könyvük népszerűsítéséért. A korábbi években a díjat elnyerte már többek között Csender Levente, Farkas Wellmann Endre, Jókai Anna, Nagy Zsuka, Szakály Sándor, Szakolczay Lajos, Szalay Károly, Ughy Szabina, Mirtse Zsuzsa, Lányi Gusztáv, Döme Barbara. 2022-ben az alábbi szerzők és műveik részesültek az elismerésben:

Oláh János Ösztöndíjasok 2022
Fotó: Czimbal Gyula
 

Magyar Napló Kiadó:

Jánoki-Kis Viktória Átlépsz velem a víz fölött.

(Bővebben: https://magyarnaplo.hu/konyvek/janoki-kis-viktoria/atlepsz-velem-viz-folott /

Orpheusz Kiadó:

Halmai Tamás Jáde és kavics Tao-tö-king-átira

(Bővebben: https://bookline.hu/product/home.action?_v=Halmai_Tamas_Jade_es_kavics_Tao_to_king&type=250&id=54991)

Széphalom Könyvműhely:

Czilli Aranka A varázslatos szekrény

(Bővebben: http://www.szephalom-konyvmuhely.hu/konyvek/varazslatos-szekreny /

Magyarországon tudományos-ismeretterjesztő irodalmi lapként unikum a 2013 óta megjelenő Irodalmi Magazin. A színes-képes periodika évente négy tematikus lapszámmal jelentkezik. Ez alkalommal a magazint útjára indító Oláh János munkásságát mutatja be, amelyről az összeállítás kapcsán Kondor Péter János főszerkesztő, Jánosi Zoltán irodalomtörténész és Szentmártoni János költő beszélgetett.

Az Irpdalmi Magazon Oláh János-számának bemutatóján Jánosi Zoltán, Kondor Péter János és Szentmártoni János
Fotó: Czimbal Gyula
 

Az Oláh János nevét viselő szerkesztői ösztöndíjról Radics Péter az ösztöndíjat kezelő Digitális irodalmi Akadémia vezetője beszélt, majd ismertette az idei díjazottak névsorát.  A harmadik alkalommal odaítélt Oláh János állami szerkesztői ösztöndíj havi bruttó 200 000 Ft támogatást nyújt az ösztöndíjasoknak.

2022-ban az Oláh János szerkesztői ösztöndíjra összesen 24 érvényes pályázat érkezett be. A Kuratórium megállapította, hogy minőségi pályázatok érkeztek, így nehéz döntés előtt állt, ezért élt a megosztott ösztöndíjazás lehetőségével is.

 A Kuratórium egyhangú döntése alapján Oláh János szerkesztői ösztöndíjat kapnak két évre:

Aczél Gábor (Írott Szó Alapítvány)

Fenyő Dániel (Jelenkor Alapítvány – Jelenkor online)

Dr. Gerencsér Anna (Kárpát-medencei Tehetséggondozó Nonprofit Kft. – Előretolt Helyőrség Íróakadémia Kiadó)

Major Ágnes (Ráció Kiadó)

Modor Bálint (Litera.hu – Litera irodalmi portál)

Dr. Pataki Viktor (Írók Alapítványa – Széphalom Könyvműhely)

Soltész Márton (Orpheusz Kiadó)

Tóth Ramóna Mirtill (Pesti Kalligram Kiadó)

Viola Szandra (Művészeti és Irodalmi Jelen Kiadó)

Megosztott ösztöndíjat kap egy-egy évre (a zárójelben feltüntetett tervezett időszakokra):

Szabó Máté (Magyar Napló Kiadó, 2022. szeptember 1-től 2023. augusztus 31-ig)

Szűcs Anna Emília (Napkút Kiadó, 2023. szeptember 1-től 2024. augusztus 31-ig)

Az est során Lázár Balázs költő, színművész olvasott fel Oláh János műveiből. Az est moderátora Völgyi Tóth Zsuzsa műsorvezető, szerkesztő volt.

 

Nyitókép: Zsiga Kristóf gratulál az ösztöndíjasoknak