Összes erőidet elherdáltad a Nap-kutatásra –
mondják hogy születetlen lények várnak a köztes
térben a jó anyaméhre füstös odúk szele hívja
lelkeiket majd álomi kúszással lehanyatlasz
mint ők újra felejtesz isteni lesz a világ
Mondják három ígéretes üstökös érkezik akkor –
látja a róna barátja a fellegeket a viharban
réved a múlt teraszán és másodat is megidézi
álmod a műtőasztalon elszáll sziklaszerű zord
tájakon ébredsz majd ha az arcát újra felöltöd
(Számértékeiken már nulla felé gravitálsz –
távoli rokonod a vágóhídon ügyködik akkor
másik a boncnok egy lepedőbe csavart tetemet
iktat ki az első lesz aztán az új krema-listán)
Felhőkunyhók közt cirkáló üstökösök és
isteni bölcs szivatások várnak emberi démon
állati szív szólít a remény köztes idejében
hetvenöt évet bérelt itt ez a szimpla teremtés
része a vágynak az isteni tervnek és a ködös tér
nyomtávjában elkígyóznak a szürke vigyázók
életed árnyai színük már haragos ragyogású
házfalaikra a kőér tompa penészei gyűlnek
szálldos a tájban a harmat hull az özönvíz újra –
*
Mert valahogy már tényleg el kellett menekülnöd
(álom a városról hol többé senki se szólít)
ő az utolsó most ez a lófarkas tavitündér
nem tudod ember-e
vagy három párkáid egyike isteni nővér
