A könyvet három esszé zárja Márkus Béla, Pécsi Györgyi és a kiváló irodalomtörténész Bertha Zoltán tollából. Ők olyan, a kötetből terjedelmi és egyéb okokból kimaradt jeles élő és már elhunyt szerzőkről értekeznek, mint például Gion Nándor, Makkai Sándor vagy Pósa Zoltán.
„A Mégis élünk című antológia szerzői köre több nemzedék alkotóiból tevődik össze” – írja a kötet utószavában a szerkesztő, Mezey Katalin, aki több írásával is szerepel a könyvben.
A cím pedig – amint ez a könyvbemutatón elhangzott – valamiféle reményt, pozitív üzenetet igyekszik sugallni az utókornak. Hiszen Trianon fájdalma minden magyart érint, s az idegen hatalmak rombolásából felállva, a legtöbb, amit eddig fel tudtunk mutatni, hogy mégis élünk. Élünk Erdélyben, a Felvidéken, Kárpátalján, a Vajdaságban, Burgenlandban, Muraközben, a Szerémségben, Bánátban és a Kishazában. „…s jelöljék májfoltok bár testem: / – lélegzünk!, élünk! – ím / Csodák Csodáját /újra és újra megjelentem!” – írja a nemrégiben elhunyt Farkas Árpád A szivárgásban című versében. „Kiirthatatlanul megmaradunk” – teszi hozzá Döbrentei Kornél A rendíthetetlen lovagban. És akkor csupán két alkotót említettünk a sokból, akiknek írásait olvasásra ajánljuk. És nem csupán az emlékezésre, hanem erőgyűjtésre, építkezésre is.
