Piros lámpa
A félelem elemi részem.
Valahogyan a kint elvillanó
villamosok is azok.
Emberek ülnek benne,
látom az elmosódott
kontúrjaikat,
ahogyan
az a lány
rágja a körmét,
papírokat lapozgat,
majd az órájára néz,
felsóhajt.
A villamos elindul,
az ez ideáig álldogáló
piros lámpa előtt.
Bennem marad a lány körömrágása,
A félelme elemi része.
A villamos áll.
Úgy meg minek?
(Tandori Dezső: Egyre)
Egyre kevesebbet.
S egyre többet.
Megrémülök.
Ettől.
Hogy mondataim
befejezetlenek,
s magamról
sem tudtam meg többet.
Pedig a befejezetlen
végtelen,
s a végtelen örök.
Jó-e az, ami örök?
Megtudhatnék-e többet,
ha örök.
Vagy egyre többet,
s egyre kevesebbet.
Mindent
soha.
Úgy meg minek
legyek örök.
