Holtan majd feküszöl

Holtan majd feküszöl, senkise fog
visszatekinteni
emlékedre, ki sem vágyakozik
rád, ki a múzsai
rózsákat sose bírtad, de amott
lent, Aidész lakán
holt árnyak raja közt kósza kis árny,
erre meg arra szállsz.

                           (Szappho)

Ha ráérsz, a jövő héten pénteken meg kéne halnod. Nem, most nem meztelenül, sőt: ruhában lesz a legjobb. A fütyköst ellőttük már, nem akkora poén, és amúgy sem látszana, a hasadon kell majd feküdnöd. Hideg is lesz, ott most tél van. Ne aggódj, azért megfázni nem fogsz, figyelünk arra, hogy ne legyél vizes. Amúgy nincs onnan messze Hippokratész fája, annyi orvos jár oda, valaki majdcsak meggyógyít, ha mégis úgy alakulna. Bár, tök jó poén egy pucér pasi Leszboszon: van valami szomorúan szép a hiábavalóság gyűrött látványában, az érdektelenség ernyedtségében, jól mutatja, hogy valójában milyen nehéz is felállni, ha így padlóra küldi az embert a közömbösség. Majd gondolunk a nőkre máskor, nem minden a test. Hagyjuk! Ez másmilyen fotózás lesz.

Leszbosz király hely. Az európaiak azt hiszik, hogy az egynemű szerelemnek van származási helye, mintha lenne egy szőlőtő, ahonnan az összes ered. Úgy képzelik, hogy ahol a fiatal nők zenével, tánccal, költészettel foglalkoznak, ott csak egymást szerethetik, és az erotikától forrnak fel a források, miközben éjszakára tisztul bennük a test. Mintha tetszene nekik, hogy kimaradtak, ez nagyon izgatja a fantáziájukat, ha mást nem is. Dehogy lesznek veled nők, elhagyatottnak kell lenned. Pláne nem eshetnek egymásnak, itt nem a melleknek, az orroknak kell lógniuk, s végképp nem egymás ölébe. Ne aggódj, attól, hogy te még ruhában is jól láthatóan kínai vagy, nem leszel témaidegen. Épp az a lényeg, hogy idegen legyél, tájidegen, mint egy atomerőmű a falu mellett, és annak is látszódj. Nem lesznek rajtad sebek, egyenesen nyugodtnak fogsz tűnni. Fekszel a hasadon, mint álom fölött a villanyoltás. Mi, emberek szeretjük a nyugalmat, a halállal együtt ez elég disszonáns ahhoz, hogy érdeklődést váltson ki. Neked pedig ez az egész azért lesz fasza, mert ismét aktuális leszel. Tudod, ismerlek, neked fontos ez, könnyen megoldod a feladatot. Ha együttérző vagy, akkor szeretni fognak. Senki sem kíváncsi az okokra, a magyarázatra, arra, hogy ki kapcsolgatja a világban a villanyt, ha érezni is lehet. Az valahogy megnyugtatja az embereket: ők ellenzik, ami csúnya, rossz, gonosz, így ők nem is azok. A jóság hangulat kérdése. A felmentésig folynak a könnyek, s onnan nincs visszaút. Ahogy az ősi váza sem lett ép attól, hogy véget ért a performanszod. Csak a valóságban van fent a forrás és lent a tó, itt minden a visszájára fordul.

Pólóban kéne lenned, pirosban, az valósághű, ráadásul jól látszik, és még a vért is eszünkbe juttatja, ami fontos, mert vér nélkül nehezebb megérteni a halált. De igazad lehet, nem kell teljesen azonosulni a valósággal, úgy erőltetettnek fogják tartani, mint a piros kabátos kislányt abban a hosszú Spielberg-filmben. Amúgy is Kósz szigeténél történt eredetileg minden, csak oda most nehezebb bejutni, állítólag sok a konfliktus. Üzenj csak hazafelé, légy átlagos kínai cuccban. Nem kell rövidnadrág sem, ez nem dokumentum-, ez művészfotó. Érintse meg őket, ahogy minket is. Ezért is lesz fekete-fehér a kép, az őszintébb, borúsabb. Hiába rugózol, gőzöm sincs, mi legyen a címe. Majd ott kitaláljuk. Nincs idő tökölni, már lefoglaltam a helyet a gépen. Odarepülünk, nem kell gumicsónakon szédelegned, mint ennek a családnak. A művészet varázslat, s mi varázsolni fogunk. Ai Wei Wei és Chawla. Látni fogják, hogy létezünk, minden kolléga. A kis Aylan nem halt meg hiába, piciny lelke ott szálldogál majd a kiállítóteremben.