Hamarosan átadják a Tihanyi Alkotók Házát. Milyen közösségi terek létrehozásának igénye hívta életre az intézményt?
A Tihany falu központjától és az apátságtól öt percre, az Árpád utca 2. szám alatt megnyíló Tihanyi Alkotók Háza változatos funkciójú intézmény lesz: előadóterem, kiállítótér, múzeumi foglalkozások tartására alkalmas helyiségek és irodalmi kávézó is működik majd benne. Az épületben A belső emigráció évei címmel állandó kiállítás várja a látogatókat, bemutatva a XX. század közepének Tihanyhoz kötődő alkotói körét. Olyan európai színvonalú magyar művészeket jelenít meg a tárlat, akik Tihanyban nyaraltak, éltek, alkottak az 1940-es évektől nagyjából az 1970-es évek végéig.
A Tihanyi Alkotók Házának létrejötte Illyés Gyulának köszönhető. Ő már az 1940-es évektől sokat tartózkodott Tihanyban, felesége családjának nyaralójában, sokszor – a leghidegebb téli hónapok kivételével – az egész évet itt töltötte. Számtalan fontos művét írta itt, ezen a festői szépségű településen. Valamikor az ötvenes években kis falusi házat vásárolt a Petőfi utcában, az volt a vágya, hogy a család nyári nyüzsgésétől távol, legyen egy számára elvonulásra és alkotásra alkalmas szerény hajlék. Ez a terve azonban nem valósult meg, a házat pedig az akkori tihanyi tanácsnak kulturális célra ajánlotta fel. A család elképzelése is az volt, hogy abban az épületben kis múzeumot hozzanak létre az akkori tihanyi világ megörökítésére. Ugyanakkor felmerült az az igény is, hogy Tihany történetének ezt a kulturálisan egyedülálló néhány évtizedét és annak sajátos világát, amely szinte egyáltalán nem kap méltó megjelenítést a településen, itt mutassuk be. Így végül EU-s támogatással, a Tihany Félsziget Fejlesztési Programiroda NKft. működtetésével, az eredetileg adományozott ház helyett az Árpád utcában jön létre a Tihanyi Alkotók Háza, amely otthont ad a XX. századi tihanyi alkotók emlékezetének. Remélem azonban, hogy a mai és a jövőbeni Tihanyban dolgozó vagy a településhez kötődő alkotók is a magukénak érzik majd.
Milyen módon mutatja be az alkotók körét a tárlat?
Többrétegű kiállítással minél szélesebb közönséget szeretnénk megszólítani: azokat a látogatókat, akik csak egy kávéra jönnek be, és azokat is, akik kifejezetten a kulturális tartalmakat, irodalmi, képzőművészeti érdekességeket keresik. Az udvaron és a tornácon lehet majd megpihenni, miközben a tornácon elhelyezett táblákon a tihanyi alkotókról, a hozzájuk kötődő művészbarátokról, itt töltött mindennapjaikról lehet olvasni.
A földszinti kiállítótérbe lépve rövid bemutatófilm segít ráhangolódni a kiállítás világára, valamint műtárgyak, az alkotóktól származó szövegek és rengeteg archív fotó idézi meg a régi Tihanyt és alkotóink életét.
A belső emigráció évei című kiállítás a Tihanyban töltött évtizedek atmoszféráját mutatja be négy tematikus szakaszban. A tárlat elsősorban azt a hat alkotót állítja előtérbe, akik Tihanyban éltek, vagy hosszabb ideig alkottak ott. Vass Elemér festőművész a második világháború után érkezett, és a Limnológiai Intézet épületében lakott feleségével, aki a kutatóintézet munkatársa volt. Borsos Miklós szobrász- és éremművész feleségével az 1940-es évek második felében kezdte el építeni gyönyörű házát és megtervezni az azt körülvevő pompás kertet, amely azóta is a vidék legendás parkja. Illyés Gyula először az 1940-es évek elején járt Tihanyban, majd a fordulat éve, 1948 után vált a tihanyi ház szinte állandó lakhelyévé. Az író Németh László 1957-től töltött sok időt sajkodi dolgozó „kisházában”. Passuth László író-műfordító nyaralója 1958-ban épült fel, ő nyaranta alkotott a félszigeten, míg Bartha László festőművész 1956-tól 1968-ig több mint egy évtizedet töltött az akkori Tihanyi Múzeum (a Tihanyi Apátság) épületében. Ezeknek az alkotóknak természetesen nem teljes életművét mutatja be a kiállítás, hanem tihanyi kötődésüket, egymáshoz fűződő viszonyukat, az egymástól, a környezettől, s Tihany múltjából nyert inspirációikat.
Nem véletlen, hogy a felsorolt művészek baráti kört is alkottak, s az alkotómunka mellett hétköznapi, társasági életet is éltek. Sok más hosszabb-rövidebb időre a Balatonhoz látogató művészről vagy művészetkedvelő társukról sem feledkezhetünk meg, róluk azonban nincs mód részletesen megemlékezni, alakjukat csak felvillantani lehet.
A kiállítás egyes szakaszai a magány ihlető erejét, az egymáshoz fűződő barátságok és a társasági élet fontosságát, az anyag természetéből nyert inspiráció működését állítják középpontba, végül a közéleti és társadalmi körülmények hatására létrejött belső emigráció, elvonulás művészi megnyilvánulásaiból villantanak fel néhány fontos elemet. A kiállítás arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a világszínvonalú alkotók mit tettek hozzá a tihanyi kultúrához és a település múltjához, és hogy az ő életművükben mit jelentett Tihany.
Milyen különlegességeket emelne ki a tárlat anyagából?
Arra törekedtünk a kiállítás megalkotásakor, hogy bemutassuk azt az atmoszférát, amely az 1940-es évek végétől az 1970-es évek végéig a tihanyi életet jellemezte. Különleges időszak ez a Balaton vidékének történetében, mely nagyjából a század első évtizedeiben vált népszerű nyaralóhellyé. A hagyományos paraszti kultúra mellett egy egészen más jellegű, nyaraló-
helyi kultúra is megjelent, és e kettő érdekes szintézist alkotott. Ugyanakkor a XX. század második felének nyomasztó politikai és közéleti hangulata is éreztette hatását ezekben az évtizedekben, különösen a kiállításban bemutatott művészek esetében, akik éppen ez elől a nyomasztó hangulat elől, az elhallgattatás vagy egyetértés választása elől húzódtak vissza az akkor még nagyon is elhagyatott és félreeső félszigetre. Mindez a táj múltjával és szépségével együtt igen izgalmas világot jelentett számukra.
A belső emigráció éveinek egyik központi témája tehát az, hogy ezek az alkotók miért jöttek el a városból, miért vonultak ki a közéletből, miért akartak eltávolodni az akkori politikai hatalomtól és kulturális elvárásoktól.
Ebből a szempontból tartom fontosnak Illyés Gyula Levél című versét, amely a kiállításban is olvasható lesz. A Balaton sokak számára egyértelműen a nyárhoz kapcsolódik, ám ennek a versnek a háttere a téli tihanyi világ. A hó körülveszi a házat, a versbeli beszélő pedig nem mer kilépni ebből az elzártságból, a magányból, mert léptei nyomot hagynának. Beszédes, hogy egy költő, akinek lételeme a megszólalás, a közlésvágy, nem akar, vagy nem mer szólni, nyomot hagyni maga körül. A vers szerkezete a közepén erősen megtörik. A második rész erős felszólítással már az írói felelősségről szól, melyet saját magához intéz a költő: „Vár a világ – de rég nem szavakat! / Tettet adj, író, élő magadat!” A már említett rövid bemutatófilm is, amely a médiateremben lesz látható, egy Illyés-idézettel kezdődik, amely szintén a szabadság és a felelősség fogalmának rokon voltáról, össze-
kapcsolódásáról szól.
A kiállítás különlegességei között meg kell említenem Borsos Miklós Balatoni szél című szobrát is, amelynek kicsinyített másolata került be a tárlatba. Ez az alkotás erősen közvetíti a balatoni élet és a kultúra légies, könnyed, szép természetközelségét. Láthatók lesznek még Borsos Miklós grafikái és plasztikáinak másolatai is, valamint Vass Elemér és Bartha László néhány ritkán bemutatott műve. A tárlatban megjelenő szövegek válogatásának fő szempontja az volt, hogy az alkotók magukról és egymásról is valljanak ezekben a részletekben, felvillantva az alkotás folyamatának mélységeit és az egymáshoz fűződő barátságok sokszínűségét.
A kiállítás egyik jelképes darabja a malomkőasztal, a tihanyi és a Balaton-felvidéki világ jellegzetes, „másodlagos felhasználású” tárgytípusa. Ugyanis azt a malomkövet, amelyet már nem használtak, új funkcióban, asztalként alkalmazták: a kert szép, hangulatos darabja lehetett, amely az írás, az alkotás, a természetben való magányos elmélkedés terét teremtette meg. A malomkőasztalok ugyanakkor a művészek közötti barátságok, beszélgetések, együttlétek kísérői voltak, köréjük telepedett le a társaság. Íróink, költőink, művészeink tulajdonában több ilyen malomkőasztal is volt, s ez a motívum a grafikákon és az irodalmi művekben is megjelenik.
Jól tudom, hogy egy igazán különleges tihanyi lelet is helyet kapott a tárlatban?
Igen, Illyés Gyula egy 1956-os szövege, amely szorosan kapcsolódik Tihanyhoz. A világ íróihoz intézett kiáltványt, segélykiáltást valamikor 1956 novemberében írhatta, és bizonyára be akarta olvasni a rádióban, de valószínűleg erre nem volt lehetősége. A világ íróihoz, értelmiségéhez fordulva arra kéri őket, ne hagyják Magyarországot, a magyar írókat, a magyar kultúrát szó nélkül eltiporni. Illyés ezt a szöveget végül elrejtette, mégpedig tihanyi malomkőasztalának lábazatába, egy kicsiny orvosságosüvegcsébe, amelyet 1989-ben teljesen véletlenül találtunk meg. Ez a lelet tehát a története és a tartalma miatt is izgalmas, egyben egy megrázó szöveg is, mely a kiállítás egyik kiemelt tárgya lesz.
