A könyv foglalat, akár a pohár, akár a fazék vagy doboz. Így hát az értéke főként attól függ, hogy mit teszünk bele. Mint minden hasznos emberi találmánynak, a könyvnek is használhatósága adja az önértékét, tényleges értékét viszont a benne foglalt szellemi tartalomtól kapja. Ennek alapján mondjuk egy könyvről, hogy jó könyv vagy rossz könyv. Persze a jó könyv is sokféle lehet: az ember szellemi kincseinek és mindennapi tevékenységének minden területét, minden tudományágat, minden művészeti ágat és az ezerféle hasznos és aktuális gyakorlati tudnivalót is könyvek sokasága hordozza. Ha a jó könyvek jellemzőit meg akarjuk határozni, az általánosságok szintjén annyit biztosan megállapíthatunk, hogy a jó könyv igaz ismeretet, az élet megértését és megtartását segítő szellemi útravalót foglal magában. Legyen szó a szellem bármely területéről, akár például a szépirodalomról is. Ezekért, az életet segítő és gazdagító szellemi tartalmakért szeretjük, becsüljük, ünnepeljük a jó könyveket, ezért szoktuk azt mondani egy-egy könyvről, hogy ott kellene lennie minden ember könyvespolcán (vagy e-book tárában).

A Könyvhét amellett, hogy kiadók és könyvek seregszemléje, találkozási pont is a szakmabélieknek: a képen Bene Zoltán és Berka Attila írók hallgatják éppen a megnyitóbeszédet.
Fotó: Rónai Balázs Zoltán

 

De az emberi történelmet, gyakorlatot ismerve mindebből következik az is, hogy vannak rossz, sőt nagyon rossz könyvek is. Azok, amelyek az életet csonkítani, károsítani, kioltani képes ismereteket, érzelmeket, gyakorlatokat, művészi produktumokat foglalnak magukban, amelyeknek tulajdonképpen már a megírása, a kiadása és a terjesztése is káros cselekedet. Igaz, nagyon ritkán van társadalmi, még ritkábban jogi következménye az ilyen cselekedeteknek, de azért egy-egy példát mindannyian tudnánk mondani.

Most azonban beszéljünk inkább a jó könyvekről,

hiszen témánk időszerűségét épp a Magyarországon évente megrendezett Ünnepi Könyvhét adja, a sorban idén immár a 95. Ez az ünnep kezdettől a magyar könyvet a magyar műveltség foglalataként kívánta fókuszba helyezni. 1927-ben nevezetes javaslatában Supka Géza író, újságíró, történész, a Literatura című irodalmi folyóirat alapító főszerkesztője az írók és az olvasók közvetlen találkozásának lehetőségét látta benne, amely segít felkelteni a szellemi értékeink iránti érdeklődést. Kezdeményezése sikeresnek bizonyult: az 1928-as „próbakönyvhetet” 1929-ben már a Magyar Könyv Hét követte, Klebelsberg Kunó miniszteri megnyitóbeszédével és a legjelentősebb kortárs magyar írók, például Kosztolányi Dezső, Babits Mihály, Móricz Zsigmond, Surányi Miklós részvételével. Az országos ünnepségsorozat akkor valóban egy hétig tartott, és rádióközvetítéseket, társművészeti eseményeket, színházi és pódiumesteket foglalt magában.

Könyvünnepünk csaknem százéves története, mint az egész 20. és 21. század, számos kedvezőtlen fordulatot is megélt, de tény, és erre büszkék lehetünk, hogy

bár vesztett eredeti lendületéből és célkitűzéseiből, mégis túlélte a legnagyobb megrázkódtatásokat is,

amelyek során világok dőltek romba, politikai rendszerek buktak meg és keletkeztek, kulturális világdivatok követték egymást, egyre erőszakosabban és egyre több médium segítségével igyekezve meghódítani a történeti gyökerű nemzeti kultúrák – így a magyar művelődés és művészet – hagyományos színtereit és „fogyasztóit”. Mindennek ott vannak a nyomai az Ünnepi Könyvhét mai eseményein, rendezvényein is, hiszen mára törvényszerűen a három-négy nagy könyvkereskedő hálózat foglalja el az Ünnepi Könyvhét centrumait, író és olvasó pedig főként az ő közvetítésükkel találkozik egymással, hiszen nekik van pénzük médiaszerte reklámozni a szerzőiket és a könyveiket.

De a mellékutcákban és a hátsóbb pavilonsorokban megtalálják a prospektusokból gondosan tájékozódó, lelkes olvasók a kortárs magyar irodalom nagyszámú képviselőjét:

néhány órára szinte mindenki jelen van a könyvheti sátrak közötti forgatagban. Mindenki, aki alkotója, mindenki, aki olvasója a magyar könyvnek és benne a magyar irodalomnak.