Nagylevelű hárs
Látom a fát, amely látta
Kazinczy Ferencet Tatán,
több mint kétszáz éves példány
a Cseke-tó nádas partján,
az angolkert félkörívén.
Ferenc egy héten át minden
reggel a műromok felől
sétált, a római kori
sírkövektől meghatottan,
a tó távoli sarkához,
a fűzfáknál merengeni.
Különösen lelkesedett
a vízpart szentimentális
részleteiért, ahogy azt
naplójában feljegyezte.
Megérintem a göcsörtös,
moha lepte kérget, melyet
Kazinczy Ferenc érintett
egy sétája során, este.
Látom és fogom a tanút,
az eleven közvetítőt,
a kézfejem Kazinczyval
összekapcsoló láncszemet.
Menü
Vacsorázni Petőfi néha az Arany Sasba ment,
de leggyakrabban a Sperl kocsmába,
vagy nevezzük elegánsabban vendéglőnek.
Vele tartott Jókai, ha együtt voltak színházban.
Ott a Sperlben, pláne télen, Sándor mindig
ugyanazt az összeállítást kérte:
tojással sült kerti csigát ecettel, tormával,
és hozzá karlócai ürmöst ivott, két deciliternyit –
ahogy akkoriban mondták, egy pisztollyal.
A szerencsétlen éti csigákat lobogó vízben főzték,
tetemüket házukból kihúzták, majd vöröshagymás
disznózsírban sütötték, tojással tálalták…
Ecettel locsolt csigás rántotta, mellé reszelt torma.
Jókai ott ült Sándor mellett, és iszonyodva nézte.
