A Frankfurti Könyvvásár tavaly a koronavírus-járvány miatt az online térbe költözött, idén viszont már hibrid formában és szigorú fertőzésvédelmi szabályok betartásával zajlik. Milyen a hangulat a könyvvásáron?
A Frankfurti Nemzetközi Könyvvásár a világ egyik legnagyobb és legjelentősebb könyves seregszemléje, egy normális világban itt van szinte mindenki, aki ebben a szakmában számít vagy számítani szeretne. Könyvkiadók, irodalmi ügynökök, szerkesztők, a nemzeti kulturális intézetek és kultuszminisztériumok munkatársai, újságírók, rengeteg szerző – kiemelten azok, akiknek nemrégiben német nyelvű könyvük jelent meg –, és persze az olvasók tíz- és százezrei.
A vásárban idén két hangulat keveredik. Egyrészt az örömé: újra lehet valamit csinálni, másfél-két év után ismét lehet találkozni a kiadói partnerekkel, a könyves és irodalmár kollégákkal, újra meg tudunk inni egy kávét, vagy el tudunk menni este borozni.
Meg lehet tapintani a pandémia hosszú ideje alatt elkészült könyveket,
beleszagolni a lapokba. A fizikai közelség élménye – soha nem gondoltuk volna korábban – nagyon is számít, nagyon is alapélményünk. Megszoktuk, hogy nem hiányzik, de hogy mégis hiányzott, ez ilyenkor válik igazán nyilvánvalóvá.
A másik érzés a kihaltságé. Ez a vásár nemhiába a világ egyik legnagyobb könyves seregszemléje, két éve vagy azelőtt mozdulni sem lehetett a hömpölygő tömegtől, arról az alapzajról nem is beszélve, ami betöltötte a hodálynyi csarnokokat: körülötted sok ezer ember beszélgetett, sok ezer üzlet köttetett, sok tucatnyi szerző olvasott fel, sok száz vagy ezer ember tapsolt vagy fütyült a beláthatatlan tér különböző pontjain.
Idén a lézengés a jellemző. Sokan vannak, mégis nagyon kevesen. Az amerikai nagy kiadók, például a Penguin Random House, a HarperCollins, a Simon & Schuster, a Hachette Book Group, a Macmillan nem vesznek részt a vásáron. Ahogy az angolok sem. Pezsgésük-nyüzsgésük hiánya különösen érezhető. Arról nem is szólva, hogy a bemutatók és beszélgetések nagy része úgy zajlik, hogy pár ember ül egy nagyképernyős tévé előtt, és egy beszélő fejet figyel. Ez amennyire már megszokott, épp annyira nélkülözi a vágyott élményt – hiszen
egy videóért inkább ki se megy az ember egy vásárra,
még akkor sem, ha például Margaret Atwood jelentkezik be élőben. Ehhez szorosan kapcsolódik az is, hogyha nincs szerző, akkor dedikáltatni sem lehet, nincsenek hosszú, tömött sorok, vagy a világsztár szerzők körül dongó újságírók és tévétársaságok.
A szigorú szabályok furcsa, steril légkört teremtenek mindehhez. A vásár első napjai a szakmáról és a szakmának szólnak, a nagyközönség előtt csak hétvégére nyitják ki a kapukat. Ekkor a különböző nemzeti pavilonok rendszerint megnyitókat, fogadásokat és találkozókat tartottak; egymást érték a különböző svédasztalos rendezvények és a kis nemzeti programok. Ez sincs idén: minden étel vagy ital, még egy kis pogácsa vagy kávé is szigorúan tiltott a standokon.
Az irodalom is érzékenyen reagál a politikai és szociális változásokra, aminek szomorú példája az afgán stand, ahol könyvek helyett csupán egy kézzel írt molinó látható, miszerint idén nincsenek könyvek. Milyen fogadtatása van ennek a látogatók és a könyvszakma körében?
A könyvvásár legszomorúbb standja az afgán Aazem kiadóé. A kis teret fekete gyászszövettel borították be, a közepén festékszóróval felfújt, fehér transzparensen a szöveg:
„NO BOOKS THIS YEAR!!!”,
azaz idén nincsenek könyvek.
Az afgán Aazem Kiadó standja önmagáért beszél. Fotó: Pál Dániel Levente
A kiadót – melynek fő profilja a medikusok tankönyveinek megjelentetése volt – egy afgán orvos alapította. A közelmúltban az Aazem egyre több politikai nonfictiont adott ki, amelyek kritikusan ítélték meg a tálibokat. Az amerikai kivonulás és a tálib hatalomátvétel után a kiadót azonnal bezárták, a könyveiket betiltották, a munkatársak egy része el tudott menekülni, a többiek azóta is bujkálnak, bosszútól és megtorlástól rettegve.
Yalda Abassi, a kiadó munkatársa elmondta, fogalmuk sincs, mi fog történni, a korábbi könyveiket nem akarták újra kiállítani, idén nincs semmijük, ezért döntöttek a figyelmet erősen rájuk irányító üres kiállítási stand mellett. Rettenetes hallani, hogy jelenleg azon gondolkoznak, hogyan ne haljanak éhen, vagy hogyan ne öljék meg őket és Afganisztánban rekedt kollégáikat és barátaikat.
Erős állítás ez a stand. Erős üzenetet fogalmaz meg. Főleg abban a világban, amelyben a békében élő országok a világjárvánnyal küzdenek, rengetegen csődbe mentek, elveszítették a munkahelyüket, barátaikat vagy családtagjaikat kellett eltemetniük.
Megváltozott az érzékelésünk és az empátiánk mások tragédiája iránt.
Megváltozott ezeknek az erős és éles segélykiáltásoknak a „piaci árfolyama”. A személyes részvéten és közösségi médiás megosztásokon túl nagy kérdés, hogy a nemzetközi szervezetek – mint amilyen például a nemzetközi PEN Club –, amelyek máskor azonnal teljes erőbedobással, hangosan és minden lehetséges nyilvános fórumon kiállnak a jogsértések orvoslása és az egyenjogúság mellett, miként reagálnak egy dél-ázsiai ország kis kiadójának segélykiáltására. Vagy csak személyesen és emberileg mi fog történni: segítenek-e a kiadó munkatársainak szakmájukban állást találni, vagy jövőre a könyvvásár büféjében fognak virslit felszolgálni?
Milyen műfajú könyvek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés a Frankfurti Könyvvásáron?
Idén a díszvendég Kanada, rájuk irányul a fókusz. A hegyekre épülő, vizuálisan és akusztikailag megtervezett meditatív térinstallációjuk magával ragadó, s noha az irodalmukat állítják az érdeklődő nézők elé, ugyanakkor hangsúlyozzák az országimázst is. Kicsit talán inkább turisztikai kedvcsináló a jelenlétük, noha izgalmas megszólalások és fellépők követik egymást a színpadon. Írók, költők, videón szlemmerek és rapperek, de például olyan figurák is, mint a kicsit őrült zenész, DJ, hoopdancer és storyteller Dallas Arcand.
Az idei díszvendég, Kanada installációja. Fotó: Pál Dániel Levente
Idén nyolcvan ország több mint ezerötszáz kiállítója képviselteti magát. Milyen programokkal, szerzőkkel és kötetekkel várja a látogatókat a magyar stand?
Két irányba indultak el idén a nemzeti standok szervezői. A minimalizmus az egyik, például a hollandoké, akik nem akartak erre most sok pénzt költeni, sok energiát belefektetni, hiszen
azt sem tudták biztosan, lesz-e egyáltalán könyvvásár,
s hányan lesznek. A másik a kreativitásé, a közép-kelet-európai és a muszlim országok pavilonjai szemet gyönyörködtetőek, ötletesek, játékosak, tele vannak egészséges önbizalommal és mondanivalóval.
Ez utóbbiak közé tartozik a magyar nemzeti pavilon is. Másfél évvel ezelőtt terveztük a Térhálózat cég kiváló munkatársaival együtt, azóta raktárban állt, most végre meg tudtuk mutatni, be tudjuk tölteni és lakni. Az elképzelés egy intim tér volt, egy csendes és bensőséges könyves kávézó, kis oázis a nagy pörgés és nyüzsgés közepette, ahol jó leülni és beszélgetni.
Működik – a higiénés szabályok miatt tiltott kávék és pogácsák nélkül is –,
sokan jönnek be, négy-ötször annyian, mint a korábbi években,
és dicsérik, hogy milyen szép. A látogatók is egészen változatosak, tegnap délelőtt a babzsákjainkon egy édesanya telepedett le két pöttöm kislányával, és egy magyar mesekönyvből olvasott fel nekik. Egy német iskoláscsoportot vezető tanár pedig azt kérdezte meg, hogy hol csináltattuk a polcokat, mert ő is ilyeneket szeretne náluk az iskolai könyvtárban. Nem sokkal később a könyvvásár igazgatónője jelent meg egy fotóssal, hogy gratuláljon és körbefotózzák a pavilonunkat – nekik is büszkeség és öröm, hogy az általuk rendezett vásáron, a kiállítók számára felkínált terekben szép és önmagukon túlmutató megoldások valósulnak meg.
Mokbel-Nyeste Lilla oboajátéka festette alá a verseket. Fotó: Pál Dániel Levente
Idén a vásár területén és a standunkon nem tudtunk programokat vagy közönségtalálkozókat szervezni, szombat este viszont
rangos és legendás helyszínen, a Steigenberger Frankfurter Hofban volt irodalmi estünk,
a stuttgarti Liszt Intézettel közös szervezésben, Terék Anna és a Svájcban élő Anne-Marie Kenessey tavaly megjelent könyveivel a főszerepben, Mokbel-Nyeste Lilla oboaművész koncertjével kísérve. Minden kedvet szegő korlátozás ellenére majdnem félszázan eljöttek, teltház volt.
