A versek – természetesen – nem az évek sorrendjében csoportosulnak, nem is tematikusan gyűjti őket össze az emlékező költő – általában. A versek legtöbbje már a korábbi köteteknek is vezérdarabja volt. Így, együtt az életmű sokszínűségét, az alkotói tevékenység gazdagságát érezhetjük, de – legalább annyira – az értékkeresés és értékőrzés, a töprengés, az önmegvalósítás nehézségét és felelősségét is. A tudatot, hogy a költő nem magányosan áll a világban.
Kaiser László naponta megküzd a világgal, környezetével, véleményét alkalmanként a naplójával osztja meg. Helyét a világban gyakran meg- és újrafogalmazza. Ezekben a hitvallásokban jobbára az optimizmus szavát halljuk, némelykor viszont az ellenfelek (erkölcs alatti nézetek) elutasítását. Egyik sem könnyű. de meggyőződésből teszi a költő, és ha érveket keres – az olvasónak és saját magának teszi. A félelem, a depresszió azért gyakran ólálkodik a tudata mélyén, sőt akár a mindennapjaiban is.
A költő alkotói szemléletében különösen erős hangsúlyt kap a legszűkebb környezet: a család, mindhárom nemzedék más-más szemlélettel, de a lelki élet legfőbb és leggazdagabb elemeként. Feleségéhez írott (ódai hangvételű) egyik verse ekképp zárul: „maradjunk meg egymásnak / gyönyörű bilincsben!” (Mondd! Helgának) Leányának külön kötetet is szentelt, de az életmű egészét színezik a gyermekversből felnőtt verssé érlelődő költemények: „játsszunk együtt csillaghullásig / hullásomig legyél velem!” (Gyermekszoba I. Lányomnak, kis Helgának)
Talán a véletlen, talán a tudatos szerkesztés eredményeként került a kötet két középső lapjára a szülei emlékére írott egy-egy vers, a felnőtt visszatekintése élete kezdetére és útnak indulására, a szülők élethosszan tartó emléke és üzenete.
Különös kapcsolat, amely Kaiser Lászlót Istenhez, a hithez fűzi. Nem imák ezek a versek (vagy verssorok, vagy néha csak birtokos szerkezetek), hanem a bizalom szavai a mennyei segítséghez, a fellebbezés (felkiáltás) Istenhez, néha akár a mennyei világot képviselő angyalhoz. Mindez „következetes nyomatékként” végigvonul a hetvenéves életművön.
Mindamellett Kaiser László nem az elefántcsonttornyot választotta működési területének vagy akár jelképének. Az irodalom, a könyvkiadás, a színművészet területeit is bejárta, ám ez a gazdag szétágazás csak visszafogottan kap helyet az életműkötetben. Viszont számtalan verset találunk a korábbi és a későbbi időkből, amit legpontosabban a „világszemlélet” szó hordoz (ha ugyan valamennyire is pontosítható ez a szó!). Reflexiók ezek a versek, a bennük megfogalmazott ítéletek. Némelykor olyan érzése van az olvasónak, hogy keserű, személyes reflexiókat olvas, amelyek mintha inkább elhallgatásra valók volnának, vagy keserű véleménymondásra: a világ dolgáról, a múltról, a jelenről és a mindkettőt széttaposni készülő jövőről. Az emberi kapcsolatok katasztrofális eltorzulásáról, az értékek tönkretételéről.
Napjainkról írott, afféle „ellenódáját” ekképp kezdi: „Szeretni kéne, / nem undorodni, / szépen szólni kéne, / nem káromkodni”. (XXI.) De nem biztatóbb a következő sem, legfeljebb kozmikusabb: „Lebegve ég és föld között, / belénk az ördög költözött” (Belénk az ördög költözött). A Néma monológ nem is az olvasónak szól, önmaga helyzetét vizsgálja a megváltozott (elaljasult) világban, a vers minden sorában szerepel a nem vagy a sem szó, a végső megállapítás: „Nullponton a Galaxis, / benne vagyok magam is”.
Végül mintha a gyermekekhez (a jövő nemzedékéhez) fellebbezne: „üvöltsék ki végre, nincsen nekünk álmunk / nem ezt akartuk és nem erre vágytunk” (De sírnak a gyerekek!).
Van a verseknek egy olyan csoportja is, amely azokhoz az alkotókhoz fellebbez, akik erőt, reményt, tiszteletet (s talán akár vidámságot) adhatnak az olvasónak, amiként Kaiser Lászlónak is adtak. A versek tiszteletódák hajdan volt vagy akár csak egy nemzedékkel korábban élt alkotóknak, akik példaképek, alkotótársak, s bizony még akár barátok is lehettek. A nevek (valamelyes válogatással): Ady Endre, Kőrösi Csoma Sándor, Szabó Lőrinc, Nagy Gáspár, Baranyi Ferenc, Dinnyés József.
Hetven év számtalan érzésével és indulatával köteteket tölthetnénk meg, Kaiser László azonban csupán hetven verset válogatott ki közülük. Olvasói tehát joggal várják, hogy a művészi számvetés újabb eredményeként a gazdag életmű következő hetven költeménye is polcukra kerülhessen.
Kaiser László: Az én térfelem. Hungarovox, Budapest, 2023, 88 oldal
