Papírdobozok a Suvickos közben

Ő és Simon korai negyvenesek, Bartha tömzsi alakján szürkésbarna bőrdzseki feszül, alatta kockás ing, a nyurgább Simon térdig érő fekete szövetkabátot visel.

– Hol az anyátok valagába kódorogtok?! – üvölti egy hang a telefonból.

– Itt vagyunk már – feleli Simon. – A GPS szerint a Süveg utca…

– Ne azt nézd, te ökör! A Suvickos köznél van a bejárat, hányszor mondjam?! Gyertek vissza egy sarokkal! GPS nélkül még a klotyót sem találjátok meg!

– Ez egy sikátor tele szeméttel – jegyzi meg Bartha, amikor a Suvickos közbe érkeznek. – Turulnak az ilyen helyek a perverziói?

Az eldobált papírdobozok halma fölött cikornyás betűk világítanak: „Szecskavágó”.

– Késdobálónak néz ki – mondja Simon hűvös nyugalommal, és belép az ajtón. Bartha követi.

Pincehelyiségbe vezető lépcsősoron mennek végig, tágas terembe jutnak, amely tipikus retrokocsmabelső. A pult közelében csocsó- és biliárdasztal, ahol éppen huszonéves fiatalok játszanak, fiúk-lányok vegyesen. Az egyik sarokban wurlitzer, a falak kitapétázva képregényrészletekkel, elsősorban Korcsmáros Pál műveiből, valamint a nyolcvanas évekből származó filmplakátokkal.

Egy másik sarokban kanapék, babzsákok, kerek kis asztallal, amolyan könyves kuckó, a faliszekrények polcain puhafedeles kötetek és társasjátékok sorakoznak.

– Na végre, itt a csipetcsapat! – harsogja egy tagbaszakadt, tarra borotvált férfi, felegyenesedve a kis asztal mellől. Fekete, székely rovásírással teli póló feszül enyhén dudorodó pocakján, nadrágja terepszínű. Bakos Géza, alias Turul medveöleléssel fogadja egykori osztálytársait. Egy vörösesbarna hajú, dekoratív nő csatlakozik társaságukhoz.

– Lebovitsné! – kurjantja Bartha.

– Már újból Szirmay – feleli a nő.

– Mióta?

– Februártól. Lebovits úgy döntött, lelép. Közölte, hogy szórakozni, élni akar.

– Miért, nem volt élete melletted és a két gyerek mellett? – hüledezik Bartha.

– Őt kérdezd! Menni akart, hát nem tartóztattam.

– Leszünk többen? – kérdezi Simon.

– Úgy néz ki, csak ennyien – húzza el a száját Turul. – „Osztályidegen” találkozó… szokás szerint! Hiába tettem ki a Face-re eseményként, a legtöbben csak „érdeklődtek” iránta! Lusta bagázs!

– Harmincból húszan külföldön élnek – szól közbe Szirmay Adél.

– Jó, hogy emlékeztetsz rá! Mit isztok? Van kóser szilva is! – kacsint rá Turul Simonra.

– Kösz, de maradok a pilzeninél!

Bartha Unicumot és sört rendel, akárcsak Turul, Adél pedig rozé fröccsöt.

– Az ofőt hívtad? – kérdezi Adél Turult.

– Zsákainé már évek óta megüzente, hogy nem áll szóba fasisztákkal.

– Nekem is lerontotta a jegyem, mert Turullal haverkodtam! – veszi át a szót Bartha. – Zsákainé már a mi időnkben is élő kövületnek számított a kék köpenyével meg azokkal az ormótlan, ortopéd bakancsaival!

– Mindig leste, melyikőtök festi a körmét! – fordul Adél felé Simon.

– És kössük lófarokba a hajunkat! – folytatja Adél. – A szülőin állandóan előadta, milyen feslett erkölcsű perszónák vagyunk! Az őseim csak röhögtek az egészen!

– Na és a Lévai tanár úr, a fedett pályás kulcscsomóhajítás örökös bajnoka? – röhögi el magát Bartha.

– Isten nyugosztalja! Csak fel ne ébredjen! – nevet Turul is.

– Emlékeztek, amikor Holczer igazgatónő be akarta tiltani az iskolarádiót? – folytatja a nosztalgiázást Simon. – Tüntetéseket szerveztünk, petíciót nyújtottunk be!

– Ja, a B-ből a Szuromi Patrícia anyja még az önkormányzathoz is elment, a polgármesternél panaszolta be Holczernét – vágja rá Adél. – És befenyítette a tanári kart, hogy a minisztériumot is megkeresi, ha ugrálnak.

– Nekik valami államtitkár volt a rokonuk, nem? – kérdezi Bartha.

– Úgy, valahogy – hagyja helyben Turul, egy korsó habzó világos legurítása közben. Hirtelen felcsillan a szeme.

– Nini, a Murányi doktornő személyesen!

– Na, helló skacok, jókor érkeztem? – alacsony, hosszú, fekete hajú, farmerdzsekis nő lép oda a kis társasághoz. Eközben a biliárdasztalnál álló fiatalok időnként gyanakvó pillantásokat vetnek a lármás negyvenesek felé.

– Szevasz, Dorka! Ezer éve… – üdvözli a jövevényt Adél egy hosszú öleléssel.

– Ennyien vagyunk? – érdeklődik Murányi Dóra, miközben sorra puszit ad a többieknek. Mintha kissé elpirulna, amikor Simonra kerül a sor.

– Ennyien. A kemény mag! – feleli végül Turul.

– A Somorjait nem hívtad meg? Lehet, hogy titokban még mindig Adélra hajt? – neveti el magát Bartha.

– Ha azt te udvarlásnak nevezed, hogy másodikban kétszer hazáig követett suli után, egyszer meg beállított hozzánk hívatlanul. Apám udvariasan kitessékelte, Somorjai pedig egyáltalán nem vette a lapot. Másnap a Lebovitscsal elkaptuk őt a parkban, tudtára adtuk, hogy tilosban jár. Leordítottuk a fejét, majdnem meg is gyepáltuk. Somorjai csak bambult ki a fejéből, mint aki nem ebben a világban él, és nem szólt egy szót sem. Azóta nem is beszéltünk – meséli Adél.

– A Facebook-profilja szerint Somorjai is elvált, nem sokkal azután, hogy te – üti a vasat tovább Bartha.

– Váljék egészségére! – vonja meg a vállát Adél.

– És ennek az idiótának van két gyereke! – kontrázza Turul.

– A Somorjai két hete felhívott videóchaten. Segítségemet kérte egy munkaügyi perben, merthogy szerinte igazságtalanul rúgták ki attól az alapítványtól, amelyik menekültekkel foglalkozik – veszi át a szót Dóra. – Kábé negyedóra alatt sikerült elmagyaráznom neki, nem vagyok védőügyvéd, hanem jogtanácsos egy banknál, és a munkajog nem is a szakterületem. Nagy nehezen megértette.

– Ha kirúgták a Somorjait, akkor biztos szexuális zaklatás miatt! – böffenti Turul félrészegen.

– Ez azért elég meredek feltételezés – mondja Dóra komoran.

– Én másfél éve futottam össze vele a Nyugatinál – szól közbe Simon. – Már akkor annak az alapítványnak melózott, mondta, hogy a déli határra készül. Már éppen meg akartam dicsérni, amikor Somorjai faarccal beközölte, azért vállalta ezt, mert a menekült csajok jól furulyáznak. Persze ő durvábban fogalmazott. Csak álltam ott, mint kisközség a rendszerváltás után… tanácstalanul!

– Elvágom a torkát, ha idetolja a rücskös képét! – fogadkozik Turul.

– A Somorjain kívül lesz más témánk is? – bosszankodik Adél.

– Lesz! Igyunk! – harsogja Turul. – Ezt a kört én állom!

A kopasz óriás állja a szavát, kisvártatva teli korsókkal, poharakkal tér vissza a pulttól. A beszélgetés más irányba terelődik. A családi körülményekről, munkáról zajlik a diskurzus.

– Murányi doktornő még mindig epekedik Simonért – mondja később Turul Barthának a piszoár előtt görnyedezve.

– Talán most fogja fel, miről maradt le. De ez a hajó elment. Simon már boldog apuka – válaszol Bartha az egyik vécéfülkéből. – Emlékszem, mekkora lamúr volt köztük, az utolsó előtti évben jöttek össze. A többség arra fogadott, egy év múlva úgyis szétmennek… aztán az első ötéves találkozón is úgy turbékoltak, öröm volt nézni! El sem tudtam utána képzelni őket egymás nélkül. Aztán mégis megtörtént. Ki érti ezt?

– Nekem Simi elmondta – feleli Turul. – Dórika libsi beállítottságát zavarta, hogy Simiék istenhívők és megtartják a pészahot.

– De téged bezzeg nem zavar? – a fülkéből víz zubogásának zaja hallatszik.

– Simi jó srác, hagyománytisztelő! – replikázik Turul. – Különben is mondtam már, ne keverj össze azzal az őrült osztrák mázolóval!

– Idén is mész arra a kagánválasztóra? – tereli el a témát Bartha.

– A kunoknál főkapitányt választanak! Történelem, baszki!

– Engem inkább a jövő izgat – hagyja annyiban Bartha, miközben kezet mos.

Turul jó alaposan bedörzsöli az arcát hideg vízzel. Hosszasan támaszkodik a mosdókagylóra.

– Még egy kört esetleg? Bírni fogod? – kérdezi Bartha inkább évődve, mint aggódva.

– Mi az, hogy!

Mire visszamennek, a fiatalabb társaság már lelépett, a csocsóasztal felszabadult.

– Mit szóltok egy meccshez? Vagyunk elegen! – biztatja a többieket Turul.

Simon és Adél nagy nehezen beadja a derekát, ők az egyik csapat, Bartha Turul oldalára áll.

Rövidesen a golyó bekerül a pályára, a fémrudakra függesztett bábuk őrült sebességgel kezdenek forogni. Időnként Simon kiált fel, máskor Turul bődül egyet, vagy Adél sikongó kacagását hallani, ahogy elkapja őket a játék heve.

Egészen záróráig játszanak.

– Ennyi! A vesztes fizet! – integet dülöngélve Turul.

– Ugyan már! Így is vikingre ittad magad! – ellenkezik Simon.

– Fájront van, öregem, ideje hazamenni! – karol bele Bartha Turulba.

– Ne már! Most öt évig nem látjuk egymást? – nyöszörgi az óriás. Simon halkan nyugtatni kezdi. Turult nagy nehezen feltámogatják a lépcsőn, odakint hosszasan búcsúzkodnak. Bartha vállalja, hogy hazakíséri Turult.

– Támaszkodj az OTP-re, cimbora! – nyögi Turul, miközben teljes súlyával Bartha vállára nehezedik. Nyolcasokat leírva kacsáznak, mint a botladozó táncosok.

– Rákosi elvtárs! Lopják a cukornádat! – ordítja bele hirtelen Turul az éjszakába.

– Jól van, jól van… csak tiplizzünk haza! – csitítja barátját Bartha.

– Ennek mikor nő be a feje lágya? – kérdezi Adél a távozók után nézve, közben cigarettára gyújt.

– Sohanapján – szól Simon. – Ti merre mentek?

– Basszus, a Somorjai most írt rám, hogy tart-e még a buli, mert úton van! – kiált fel Dóra, miközben a retiküljéből előrántja telefonját. – Na jó, én hívok egy taxit.

– Megyek a Blaha felé – mondja Adél Simonra pillantva. – Jössz?

A kis társaság pillanatok alatt szétszéled. A Suvickos köz elnéptelenedik, a Szecskavágóban is kihunynak a fények. A közeli főútvonal felől a forgalom zúgása, időnként dudálás hallatszik. A hirtelen feltámadó szél magával ragadja és elsodorja a kocsma körül összegyűlt papírdobozokat.