Lelki sebek, lélektani feszültségek, a feloldás lehetőségei, családi válságok, szeretet, empátia – e fogalmak köré csoportosulnak az írások. Gyorsan szögezzük le: mindezt tehetséggel és érzékenységgel teszi, az építészből lett író precizitásával. A kötetnyitó Piros fazékban máris nagy erővel. Az Amerikából hazalátogató nő és a hazai viszonyok hű bemutatásával. Az itthon élő apa úgy érzi, már nem számíthat a lányára… különösebb fordulat nélkül zajlik a történet, visszafogott elbeszélő módban, a személyiség hitelességével. Itt és másutt is „kettős történetben” mesél az író, s ezzel a „dualizmussal” is hozzájárul a mind teljesebb ábrázoláshoz. A Vodkaszóda jól példázza ezt, ahogyan a gazdag, álmatlansággal küzdő férfi és az őt kezelő pszichológusnő élete is megváltozik találkozásuk következményeként. Kölcsönhatások szolgálják mindkettejük válságának megoldását. Van, ahol mélyebb ez a válság, ahol reménytelenebbek a helyzetek. Ezt igazolja a Kristály, amelyben egy romatelepen felnőtt lány orvosfeleséggé lesz, s a gyermekeik, főként a kallódó, kábítószeres fiú kerül elképesztő körülmények közé. A pokoli világot szociografikus elemekben gazdagon tárja elénk az író. A szöveg feszes ritmusa is a lélektani dráma pontos leírását szolgálja. A tragikus vég: „A fejem fölé emelem a vázát. Megfeszítem az izmaimat. És mindent beleadok az ütésbe.”

Általában izgalmas cselekményszövés, a drámai pillanat ereje (Cukrosvíz), a tömör sorsábrázolás jellemzi a novellákat. Gyakoriak a lelki sérülések, amelyek itt-ott gyógyíthatók. Humanista próza ez, s van, ahol a hit ereje nyújt segítséget a nehéz élethelyzetben. Idesorolhatjuk azt a pillanatot is, amelyből a kötetcím származik. A kerekesszékes lányt az apa emeli fel egy hajókázás előtt: „Felvesz, átlép velem a víz fölött…” (Piros csík) Más kérdés, hogy ebből sem hiányzik a tragikus mozzanat, bár az meg éppen a testvért sújtja. Megjelenik a képzelet játéka is, lírai elemekkel, mintha ezzel oldódna fel a tragikum. Az ilyen momentumokat is jó arányérzékkel, ízlésesen rögzíti Jánoki-Kis Viktória.

Ez jellemzi legtömörebb művét, az Álmacskacápát is. Ez az írás akkor született, amikor a szerző 2019-ben Petőcz András szépírói kurzusán vett részt, s a „mester” kiváló írásnak tartotta. Egy nyolcéves fiú különös története arról, mivé torzulhat egy születésnapi repülőgépes ajándék. Olyannyira, hogy
a végső pillanat a döbbeneté. Néhány oldalon megírt, valóban kiváló alkotás!

S a nagyobb lélegzetű művek egyik legjobbika a Tartozás, melynek nagymama főhőse a fiát és az unokáit várja. A falusi környezet és az öregedés miliőjében. Finom részletességgel kidolgozott novella, végzetes kutyaharapással, az ünnepi ebéd előkészületeivel, a húsz esztendeje tartó özvegység terheivel, a múlt tárgyi emlékeivel. S amikor ezek az emlékek porrá lesznek, a pusztulás megrázó pillanataival. Itt is szerepet játszanak a látomások, s persze a reális mozzanatok is. Például abban a jelenetben, amelyben a fiú „kilopja” a féltve őrzött tárgyakat, hogy értékesítse azokat. A drámai szellemi leépülés, a magány és az egyedüllét bemutatásának remeke ez az írás. Tragikus vég, feloldás nélkül. A veszettség és az elveszettség drámája.
Ilyen fölemelő részletekben gazdag ez a sokat ígérő első kötet.