a gyulai strandon
két tölgyfa árnyékában fekve – hol hangyák jönnek, hol szúnyogok.
csapkodni volna ok, hogy az élet túl kegyetlen, de átszenderegni
jöttem ezt a pár napot. a tölgyek ágbogát néztem hanyatt fekve,
görcsöket, néhány régi odút, törzsön a daganatot, amiről
az öcsémé jutott eszembe. miért nőnek, ha nem kérte senki,
a bajok?
pedig nem akartunk az élettől félni, csak röhögni emlékeit
a gyerekkornak, ahogy apánk vitt bennünket a huszonnyolcas
biciklin, terpeszben tartottuk lábunkat. kinyílt a világ, gurult velünk az élet,
viccesebb volt, mint amit három fiú spontán remélhet.
nagyinál széthasadt tollpárnák, hóesés fénytelen vályogszobában.
s amiket együtt éltünk, mégis külön utakon, ránk maradtak
a reménytelen hétköznapok.
aztán a lombokra figyelek megint, ahogy a szél föltámad, és mint
nyirokerek, az ágak összeérnek, széjjel válnak.
villogó levelek, halrajai égi óceánnak. néhány napsugár beszűrődik
a mellkasomra. te pedig holnap apró tetkókkal készülsz a célzott
gammasugarakra.
fázni kezdek, pedig meleg nyári délután van, zajongnak a strandon.
a nők naptejtől ragyognak, és szépek, míg jönnek, és jönnek,
utamból kitérnek.
engem takarnak még a tölgyek lombjai, téged a kékgolyó utcai
műszerek árnya.
tesó, itt ne hagyj, baszki, fénytelenné vált, keserű sóbálványnak!
bálna a semmiből
partra vetett bálna testébe másznak a halászok,
miután felvágták gyomrát, mellűrét. zseblámpával,
akár a gyerekek sátorba, és ott eszik meg
a mama készítette répapürét. lágy lepedőfalak,
tekergő csúszós belek közt
kordul gyomor, pedig már jóllaktak
mindannyian. tapintat, málladozó rostok,
fehér hártya a bordán, de fémes szagú
a bálna, akár egy kiszuperált villamos.
asszonyok várnak, mint megállókban, a szirteken.
halászok imbolyogva járnak a nyersen forduló zsigereken.
bálnaszív lerobbant villanymotor, kóboráramok
zúgnak kívül a tenger egy-egy nagyobb hullámakor.
sercen a kés, mint csavargók bicskái a villamos
üléseken. úgy bújnak elő, csurom fényesen,
akár egy gyónás utáni szent, mint akit épp most szült
világra egy bálna, csak úgy, a semmiből.
Borítókép: Sickla Strand. fotó: Arild Vågen
