Csak arra emlékszem, hogy a feleségem valahová elutazott – egy nagy svájci gyógyszergyár magyarországi képviseleténél dolgozott akkoriban –, ezért két kislányommal anyósomhoz jártam ebédelni, s egyik alkalommal szokás szerint megszokásból parkoltam le az Attila úton, nem figyeltem a sebtében felszerelt megállni tilos táblára, s mire megebédeltünk, már vitték is az autómat azzal a sáskára emlékeztető emelős teherautóval (trailer), hiába könyörögtem nekik, hogy itt maradtam egy karon ülő meg egy futkosó kisgyerekkel kocsi nélkül. Jobb híján visszamentünk anyósom lakására, ahol aztán a karon ülő kisebbik ki is fejtette, hogy „a pápa elvitte a papa autóját!”
Ezen aztán jókat derültünk, családi anekdota, szállóige lett a dologból. Akkor még nem voltam hívő, nem értettem, miért nézi feleségem édesanyja folyamatosan a tévében a pápalátogatás eseményeit, nem követtem igazán a korábbi lengyelországi történéseket sem. Persze tudtam, hogy van Szolidaritás, és szurkoltam is nekik, de a nagy lengyel pápa munkásságáról vajmi keveset tudtam. Csak hosszú évek után tudatosult bennem, hogy nélküle nem lett volna Szolidaritás, és talán még rendszerváltás sem. Szent II. János Pál pápa, mindenki Wojtyłája nélkül talán tovább tartott volna az Öbölháború, és a mai neomarxisták, a ma csak liberálisnak nevezett ateisták is hamarabb erőre kaptak volna.
Így aztán nem tudom, jó cím-e a Krisztus hadvezére egy olyan pápáról szóló könyvnek, melyben a Szentatya folyamatosan kiáll, mit kiáll, szervez, utazik és levelezik a béke és a szeretet érdekében. Mindenesetre roppant nagy vállalkozás mind a szerzőtől, mind a magyar kiadótól a pápa életrajza, amelyet természetesen egy lengyel nő, Jolanta Sosnowska írt meg, s mely „sorozatnak” ezúttal a harmadik kötete látott napvilágot. Nekünk, magyaroknak különösen érdekes ez a része a missziónak, hiszen ez a könyv tartalmazza a Szentatya 1991-es, első magyarországi látogatását is, amelyről a fentebb említett személyes emlékeim maradtak.
De talán még ennél is érdekesebb az a szakasz, amikor a magyarországi út előtt hazautazott, Lengyelországba. Mást vártak tőle, az első lengyel pápától, mást a kommunizmus alól éppen csak felszabadult lengyelek, akik sok más kelet-közép-európai néphez hasonlóan belepottyantak a fogyasztói társadalomba, és az aranyborjú bűvöletében éltek. Nem, azt senki nem gondolta, hogy II. János Pál a burzsoázia diszkrét bájáról fog emelkedetten társalogni, ám, hogy különböző lengyel városokban járva mindennap a tízparancsolat egy-egy igéjét olvassa majd a fejükre: erre senki sem számított!
Június elsején kezdődött az út 1991-ben, de nem a fővárosban, Varsóban vagy Krakkóban, hanem Koszalinban, melynek közelében alapították meg majd ezer évvel korábban az egyik első lengyel püspökséget. „Uradat, istenedet imádd, és csak neki szolgálj!” – idézte a pápa, és elmagyarázta, mit jelent az első parancsolat, vagyis, hogy a kommunizmus megdöntése után: „Isten nélkül az emberi erkölcsnek csak romjai maradnak… Innen, a Balti-tenger mellől kérlek benneteket… hogy ne hagyjátok széttörni az edényt, amely Isten igazságát és Isten törvényét tárolja. Kérlek benneteket, hogy ne hagyjátok szétrombolni. Ragasszátok össze, újra, ha eltörött.”
Aztán napról napra más városban másik parancsolat. Beszél a család fontosságáról – Atyádat és anyádat tiszteld! –, a tervszerű emberi kegyetlenségekről – Ne ölj! –, a szabad szerelem szabadságillúziójáról – Ne paráználkodj! –; elmagyarázza a Ne lopj! parancsolatnak az emberi létezés nagyon bonyolult dimenzióiról szóló intését, hiszen a kommunizmusban azt sulykolták, hogy a magántulajdon lopás, és egyedül a párt által irányított kollektív tulajdonlás a helyes. Ám mivel az államtulajdon senkié, vagyis mindenkié volt, ezért a lopás mindennapossá vált. Ma viszont – fejtegette a Szentatya –, a Ne lopj! a tulajdon fölötti hatalommal való visszaélésre vonatkozik, az emberek sokaságának szegénységbe taszításával.
Nem lehet minden beszédet és cselekedetet itt felsorolni. De az bizonyos, hogy a kommunizmus bukása után talán a korábbinál még fontosabbá váltak a Szentatya látogatásai. Mint ahogy ezt Prágában Václav Havel, az újonnan megválasztott köztársasági elnök elmondta: „Nem tudom, tudom-e, mi a csoda, ám ki merem jelenteni, hogy e pillanatban csoda részese lettem: olyan ember, aki hat hónappal ezelőtt saját hazájának ellenségeként börtönben ült, ma pedig államelnökként üdvözölheti” azt a pápát, aki most mint „a szeretet hírnöke érkezik”.
E sorok írója számára is valóságos csoda, hogy egykori hitetlenként, mára már reménykedő, kétségek közt élő hívőként most kezében tarthatja ezt a könyvet. Szent II. János Pál életrajzát.

Jolanta Sosnowska: Krisztus hadvezére – Szent II. János Pál életrajza, 3. kötet. Napkút Kiadó, Budapest, 2022, 432 oldal