Hőség
A nők akár a kínnal ért barackok
a torony mint a láng az égre lobban
az olvadt perc ragadva vánszorog.
A Napból édes dinnyelé csorog.
Koromfehér
Az országút kövén ülök,
A dolgok rosszul állnak.
Hányingerem van, szédülök.
Eladtak a halálnak.
Koromfehér ködök mögött
Dühöng a messzi város
Kikergetett, elüldözött,
Az ítélet halálos.
Elindulok. Botom kopog.
Szembe a forgalommal,
Felöklel, átdöf, eltapos,
Leönt vérrel, korommal.
Szétszórva szállok szerteszét
Hörögve és pörögve
Lakatlan csillagok felé,
Koromfehér ködökbe.
Kecskemét (1957)
Megjött a tél a Hosszú-utcán
Fehér, hócsizmás lábakon.
Csöndesek az utcasarkok.
Csöndes városon lakom.
Megjött a hír a rádióból,
És recsegett a délután:
Ma négy halott volt, négy akasztás,
Három férfi és egy leány.
*
Piros meg zöld neonfény párolog,
Mint részeg borpincékből alkoholszag.
Cementkemény szökőkutak dobolnak,
A parkban egy-két árnyék ácsorog.
A parkettán elázott pár forog,
Lehangolódott zongorán kísérem.
Az ablakon hólé és sár csorog.
A billentyűkre rászáradt a vérem.
*
Apám börtönben.
Les rám a banda.
Boxerral, bottal vár reám.
Az Öreg-Templom Nagyharangja
Rekedten kondul hét után.
*
A Donkanyarban ugyanazok a tankok!
A patikánál Jézus üldögél.
A kaszárnyából a Katyúsa harsog,
A Hosszú-utca csöndes, hófehér,
És átölel és már az égig ér.
A Luna szonettje (1954)
Titokzatos jövés-menés az égen.
Felhők között a holdfény átoson.
Sugára végigfolyt a városon.
Nem láttam ilyen szépnek réges-régen
a holdfényt. Átcsorgott a házakon
az Ér vizét is megfestette szépen,
olyan volt minden, mint egy régi képen
vagy mint vetített fény filmvászonon.
A hársak lombja tiszta színezüst volt,
és minden olyan födöntúli és holt
és szellemarcú rejtett képzelet,
de nem Velence volt, gitár se pengett,
csak Luna fonta szép haját, a csendet
és gondolázta át az éjeket.
