1970 egyik szerencsésebb napján frissen megjelent kötet került a kolozsvári félszuterénben álló könyvszekrény egyik polcára. A könyv szerzője Tóth Samu, címe pedig A nyomtatott betű.
Tíz évvel később egy harmadik elemista kissrác az iskola szervezésében üzemi látogatáson vett részt a helyi nyomdában. Lenyűgözték a Linotype, azaz a sorszedő gépeken szánkázó ólombetűk, a szedőszekrényekbe rendezett különböző fokozatú címbetűk, a szitanyomással és savas marással ólomlemezre készített sakkfeladvány-matrica. Még aznap otthon, akkor már egy tízszintes tömbház negyedik emeletén állomásozó szekrényből kivette az előbb említett könyvet, és legszívesebben soha többé nem tette volna le a kezéből. Talpas és talpatlan, antikva és fraktúr, latin és görög és kandzsi és katakana és megannyi más betű mutogatta magát a könyv lapjain, leírással és használati javaslattal támogatva mindegyik. A kisfiú ekkor eldöntötte, hogy ki fogja tanulni a nyomdászat minden csínját-bínját, hiszen a könyvnél nagyobb varázslat nincs, aki pedig könyvet képes létrehozni, az, ha nem is teljesen varázsló, de varázserővel bír.
Az évek, évtizedek teltek, a felnőtté cseperedett kisfiú és az emlegetett könyv között egyre nőtt a távolság, folyók, hegyek, végül országhatárok választották el könyvet és rajongóját, mígnem egy napon e táv elérhetetlenséggé nőtt.
Majd ötödfél évtizeddel később – a múlt héten – az ekkor már képzett tipográfus egykori kisfiú egy dunaszerdahelyi panzióban pihen az ágyon, és erősen töpreng valamin. Hirtelen ötlettől vezérelve magához ragadja laptopját, és a böngészőben megnyitja valamelyik internetes piactér felületét. Beírja: Tóth Samu A nyomtatott betű. Van találat. Ráadásul emberi, azaz megfizethető áron. Nyomban meg is rendeli.
Kedves könyvbarátok, íme az említett könyv. E nélkül, az e könyvvel történt találkozás nélkül teljesen másvalaki lennék, megkockáztatom: teljesen máshol. Pedig „csak” egy könyv, negyvenhat dekányi papír és festék. Mégis.
Tóth Samu: A nyomtatott betű című könyve
Fotó: Király Farkas
Mert sok minden lehet egy könyv. Vághatja előtted a bozótot, vagy nógathat a hátad mögül. Lehet fény a sötétségben, ahogy lehet hűs árnyék is sivatagosodó napjainkban. Megtanít más emberek nyelvére és gondolkodására, talán némely állatéra is, és nem zárnám ki a kövek nyelve megismerésének lehetőségét sem egy (vagy több) erre hivatott könyv segítségével. Sok jót adhatnak nekünk a könyvek – pontosabban sok jó és hasznos dolgot lelhetünk mi, olvasók a lapokon, néha a lapok között. Nem gondolom, hogy önmagukban a könyvek megmenthetik a világot a pusztulástól, az emberiséget önmaga (el)pusztításától, de azt tudom, hogy általuk megismerhetjük a különbséget a jó és a rossz, a háború és a béke között, és ezek ismeretében választhatunk: melyik is jobb nekünk?
Közben mi is segíthetünk a könyveken – amíg olvassuk, addig nem pusztulnak el. Szimbiózisban élünk, még ha változtak is bizonyos dolgok az utóbbi évtizedek (hogy ne mondjam évszázadok) alatt. Linotype szedőgépeket ma már leginkább múzeumban találni, ólomötvözet betűket szintúgy, s az ólomtartalmú nyomdafesték is egyre ritkább. Más lett mára a könyvek illata és más a nyomdászok mosolya (az ólom bizony kikezdte a vele dolgozók ínyét, fogazatát…). A könyvek szebbek, mint valaha, több címből válogathatunk, mint korábban bármikor, és könnyebben meg gyorsabban hozzájuk juthatunk, mint akár csak néhány évvel ezelőtt álmodtuk volna. Sok szempontból hátrafelé megy a világ, de ami az olvasás lehetőségét illeti, sosem volt jobb dolgunk.
