Király Farkas 1971-ben született Kolozsvárott, 2002 óta Budapesten él. Többhangú szerző: egyaránt otthonosan mozog a költészet és a széppróza világában, tevékenykedik műfordítóként, de elismert zsurnaliszta is. Szerkesztette a Napút, az Ambroozia és az Irodalmi Jelen folyóiratokat, másfél évtizedig tevékenykedett a Szabad Föld munkatársaként, jelenleg pedig lapunk, az Országút főszerkesztő-helyettese.

Volt egyebek mellett tetőfedő, dolgozott mint ipari alpinista, gyártott bizsukat „nagyban”… Aki ismeri, az tudja: általában elmondható, hogy nem ijed meg a nehézségektől.

Tanult a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen, kémia–fizika szakon, majd átnyergelt a reklám- és gazdaságpszichológiára az Avram Iancu Tudományegyetemen. Közben fotózott és barlangászkodott. Nem utolsósorban pedig írt – sokáig a fióknak csupán. Míg édesapja ki nem csempészte onnan pár költeményét, és el nem juttatta az 1989-es romániai forradalom után alapított Jelenlét folyóiratnak. Ott felfigyeltek rájuk, és megjelentették őket.

Bár élénken részt vett a kolozsvári irodalmi életben (tagja és elnöke volt a Better György-körnek, olyan, akkoriban még ifjú alkotókkal együtt, mint Orbán János Dénes vagy László Noémi), nem vált „főállású költővé”, az irodalom mellett dolgozott, mikor mi adódott, akár tetőket készített, hagyományos eszközökkel. Eddigre már egyéb irodalmi lapokban is publikált, ám prózával nem foglalkozott.

Erre csak azután került sor, hogy alkalmazást nyert a Szabad Földnél, és „rákapatták volna” a zsurnaliszta műfajokra. De nem azonnal sikerült, mint maga mondja a Kultura.hun: „Míg a nyári könyvvásáron a kezembe nem akadt az akkor rendkívül divatos Coelho Alkimistája. Megvettem, elolvastam, és azt mondtam: »Te Farkas, ennél jobbat akármikor tudsz írni.«”

Immáron számos kötete gazdagítja irodalmunkat: az első a Kriterionnál, Kolozsváron 2002-ben megjelent Higanymadár című verseskötetet követte (bár ekkor már Budapesten élt), a Hosszú árnyékok földje (Napkút Kiadó–Fiatal Írók Szövetsége, 2004), majd az f. versek a Napkútnál, 2005-ben, a Szósav 2007-ben, ugyanott, A boldog utca hava és más történetek című prózakötet a Kriterionnál, 2010-ben. Ezt követte a nagy visszhangot kiváltó Sortűz című kisregény (Magyar Napló, 2018), amely az 1989-es romániai eseményeket egyedülálló módon a kiskatona szemszögéből ábrázolja. Rá egy évre került a boltokba a Ha elfogy a fény (Irodalmi Jelen Könyvek, 2019). Legutóbbi kötete pedig, A végtelen meghosszabbítása ismét lírakötet, méghozzá szerelmes versekkel.

Közben műfordítóként sem pihent, példázza ezt Ioan Buteanu két kötetének magyarra ültetése (Álmoktól összezavarva és Nyávogás a bokorból), illetve Walter Ghidibaca magyarul Minden jó, ha a vége rossz című könyve.

Legjobban jellemzik talán írótársának és -barátjának, Döme Barbarának a Helyőrségben megjelent szavai: „Olyan mély tudása, komplex műveltsége, széles látóköre van, hogy érdemes őt olvasni. Erdélyiként másként lát elég sok mindent, egy csomó dolog, ami nekem evidens, neki nem, és ez fordítva is így van.” Ambiciózus voltát pedig jól jelzi, hogy amióta átvette az Országút online vezetését, bőven több mint a duplájára nőtt annak látogatottsága.

Mindezek mellett lázas buzgalommal fejleszti és működteti Döme Barbara írónővel közösen a Tegnap.ma weboldalt, ami nem más, mint egy filmes portál, és ahol Irodalomról vágatlanul címszó alatt olyan kisfilmek jelennek meg, amelyekben kortárs alkotók olvassák fel műveiket, vagy beszélnek művészetükről. Mert határozott véleménye – és ezt tudom ajánlani minden írónak, akiben épp inog vagy ingani kezd a szakma jövőjébe vetett hit –, hogy az olvasás már-már közhelyes „temetése” mellett (helyett?) „élő írókkal, élő irodalommal, izgalmas, eleven tartalmakkal” meg lehet szólítani azokat, akik „a bárgyú médiafolyamon túl szeretnének valami igényes dologgal is találkozni”.