Nyelvünk izgalmas és eltöprengésre alkalmas kivetüléseit láthatjuk ezúttal is Vass Tibor nemrég megjelent Két sem közt című kötetének szövegkorpuszaiban. A szerző játszi könnyedséggel konstruál sajátos hermeneutikai szituációkat, miközben egy kisgyerek önfeledtségével, egy nyelvész elemzőképességével, egy művész alkotásvágyával játszik a nyelvvel. Jóllehet nem a hagyomány ellenében játszik. Nem a tradicionálissal való szembefordulás, nem a klasszikus líra blaszfémiája manifesztálódik versnyelvében, inkább az új jelentésrétegek felfejtésének vágya.

Kísérletei, szó(újra)teremtő kompetenciája szimpatikus alázattal társulva fordul a vizsgálandó elemhez – a nyelvhez –, mintha csak szókészletünk flexibilitásának leírására vállalkozna. Mintha űrhajót építene legóból, és bár nem dobná a kukába a mellékelt használati utasítást, aligha tekintene evidenciaként arra. Morfémákként használja a műanyag elemeket, egymásba illeszti azokat, majd szétszedi, hogy egy másik – látszólag oda nem illő – elemet kapcsoljon hozzá. Ennek a költészeti, grammatikai legózásnak a végén még az is kiderülhet – és rendre ki is derül –, hogy a gyártók hiába űrhajót ábrázoltak a csomagoláson, kellő kreativitással akár ütvefúrót is építhetünk a műanyag elemekből. A szerző, miképp A Nagy Bibin, a Nagy Bibin és a műlovarnő, valamint az El, Kondor, Pláza című kiadványok esetében, ezúttal is kétféle csatornán keresztül közvetíti üzeneteit: leírva és ábrázolva. Két sem közt – a korábbiakhoz hasonlóan – definiálható egyfajta képzőművészeti albumként is, miáltal a versek és esszék elektrográfiákkal bővítettek. Az elsősorban önálló alkotásként, mintsem illusztrációként feltűnő képek harmonikusan reflektálnak a szövegtestre, analógiájuk szokatlanságukban rejlik, mind az eljárás, mind pedig a felhasznált eszközök tekintetében. Vass műhelyének eszközparkja attól izgalmas, hogy végtelenül evidens. Látszólag válogatás nélkül használja fel az alkotási folyamathoz a keze ügyébe kerülő leghétköznapibb dolgokat: alkot indigóval, szivaccsal, hibajavítóval, drótkefével, üveggyapottal, kültéri falazúrral, gyümölcscefrével, vagy akár egy gurulós irodai szék görgőivel. Két sem közt kétszázötvennégy oldalnyi tartalmat találunk, benne a verseken, esszéken és képzőművészeti alkotásokon kívül utalásokat a kortársak impresszióira. Nyomhagyó, nyomot hagyó kötet ez, a szó minden aspektusában. Ennek a nyomot hagyó kötetnek a címválasztása is figyelemre érdemes: a fókuszba állított sem kifejezés egyrészt korábbi kötetekre reflektál – Nem sok sem, Semmi szín alant, Mennyi semenni –, folytonosságot adva írásművészetének, másrészt magát a folytonosságot, az úton levést emeli céllá, alighanem minden eddiginél nyomatékosabban. Az úton levésnek legfőbb paramétere pedig a lezáratlanság, talán erre hivatkozva nem vállalhat felelősséget a szerző a versért, mint befejezett, elkészült műért. „A harmadikért anyám vállaljon felelősséget / a negyedikért mindegy, ki / csak ugyanaz legyen, aki ezért, az ötödikért is.” (Fej vagy írás)

Amennyiben a nyelv rejtélyét – a gadameri elgondoláshoz hasonlóan – a beszélgetés felől próbáljuk megközelíteni, mi magunk, mint a beszélgetés résztvevői egyúttal a beszélgetés tárgyai is vagyunk. Talán ennek az alapfeltevésnek mentén tudunk legközelebb kerülni Vass költészetéhez, s azokhoz az üzenetekhez, amelyeket a Két sem közt versbeszéde közvetíteni kíván. A folyamatosan mozgásban levő, soha le nem záruló írásművek így képesek fenntartani a jelenidejűséget. Ezzel a habitussal és elgondolással nem pusztán a versnek – mint születő műnek – követel figyelmet a szerző, de egyszersmind lehetőséget ajánlj az olvasónak a mű elkészülte utáni beavatkozásra. „A dolgok színét szedi ki a nap, / a nap itt tán nagy ennel kéne.” (Dél van) Ilyenformán a feladó és befogadó közötti távolságot a nullára csökkenti, voltaképpen kiiktatja, másrészt az alkalmazott grammatikai metodikával teszi hitelessé önmagát, s érvényessé szerzeményét, amire azért mutatkozik fokozott igény, mert önvallomása szerint „A Hibátlan vers nem íródik meg soha, / vagy a Hibátlan vers hibátlanul nem íródik meg soha.”