Késés
Késve érünk déli misére, mint min-
dig, harangozásra nem. Így találko-
zik velünk az Úr az időben, és a
téli imádság.
Zúgva zeng az orgona hangja már bent.
Szürke ég alatt megyek és megyünk el.
Nincs szökőkút. Hull a padokra harmat
isteni kegyként.
Virág
Összecsukja szirmait egy virág most,
nyitja majd ki reggeli fényben újra.
Nincs felejtés, égi eső van éppen,
hullik a múltból.
Hull az égből is. Letekint az Isten.
Szürkeség sötét denevér-magánya.
Buszra szállnak fel valakik sietve,
késik az élet.
Haza
Hóbogyókat itt taposott a lábunk,
hóbogyók mellett apa-lánya ment el,
s téli árvaság települt a szívbe
halk dobogással.
Még sokáig távolodott a léptünk,
mert elindultunk haza, vitt a lábunk,
vittük évek felragyogó magányát,
míg hazaértünk.
Gyóntatófülke
Gyóntatófülkében a múlt. A sárba
régi fácánlábnyomok írnak ódát.
Hull a szenteltvíz a fejünkre úgy is,
ázik a város.
Messze van Hollandia. Lányom ott él.
Lányaim nagyobbika. Húga alszik
itthon, nálunk, bent a szobában, este.
Hull az eső kint.
Erdő
Pattogott a labda s a ködbe tűnt el.
Futkosott Johanna az út sarában.
Szarka szállt és hangosodott az erdő
szívdobogása.
Tölgyfa makkja mit kopogott az őszbe
hangja egzisztencializmusával?
Lányom ült nyakamba fel este: félt a
szürke ködöktől.
