Ez a sok dib-dáb dolgoknak tővel-heggyel s éllel- fokkal, ággal-boggal összehánt szemétdombja is arra való, hogy bölcsebbé légy!
Légy is, barátom, Olvasó!
Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus (1759-1762)
Ez a történet megjelent már egy régi füzetben – olyan régiben, (állítólag) olyan perifériális kérdést tárgyalóban s olyannyira jelentéktelennek minősített történelmi figura kapcsán, hogy aligha fogja kézbe venni már valaki.
Huszár Károly néptanító, országgyűlési képviselő, a magyar keresztényszocializmus egyik vezéralakja, aki később, 1919–1920-ban miniszterelnöke volt az első általános és titkos parlamenti választásokat levezénylő koncentrációs kormánynak, 1918 elején, a breszt-litovszki paktum után fölkereste a belügyminisztert. Arra akarta figyelmeztetni, hogy a Szovjet-Oroszországgal megkötött béke folyományaképpen szabadon engedett és Magyarországra hazaözönlő fo glyok között tömegével vannak kommunista agitátorok, s ebből komoly belpolitikai feszültség származhat a közeljövőben.
A miniszter legyintett:
– Az egész csak keresztényszocialista rémlátás.
Egy év múlva mindketten a proletárdiktatúra túszai lettek. A miniszter egy körséta alkalmából megpillantotta Huszárt a Gyűjtőfogház udvarán. Meglepődve szólította meg, talán némi örömmel is, hogy régi, kedves ismerőst lát:
– Hát te is itt vagy?
Huszár végigmérte.
– Nem, én nem vagyok itt. Ez az egész csak keresztényszocialista rémlátás!
