Az aszteroida hatalmas robajjal csapódott a Földnek. Izabella nehezen ébredt. Lassan eszmélt, persze este Kriszta barátnőjével beszélt, és ő mondta, hogy ez lehetséges. Hogy az aszteroida közeledik. De most az ajtón újra dörömböltek s kiabáltak, hogy Rémusznak, az elefántnak baja van. Rohant, hogy lássa. Igen, begyulladt a sérült agyara, éppen megérkezett az állatorvos is, csóválta a fejét. Idegkezelés, az talán segíthet. Mi jöhet még?!
Izabella artista volt, és évek óta vezette a Karaván Cirkuszt. Kis létszámú vándortársulat volt, napról napra éltek, de a nap minden reggel felkelt. Már édesapja életében is ő irányított. Bevétel és kiadás között egyensúlyozott. Megtartotta azt, aki része volt a társulatnak, elküldte, aki nem illett a programba, és figyelt, hogy kinek lenne még helye náluk… Egyszerű szabályok mentén haladt.
Néhány hete egy reggelen látták, hogy Rémusznak, az elefántnak éjszaka valaki levágta az egyik agyarát. Azt, amelyikre egy művész képet festett egy haldokló kislány számára. Izabella nehezen szedte össze magát. Az elefánt a társulat fő attrakciója volt. Mi lesz vele? Mi lesz nélküle? Kinek adja el? Mit fizet a biztosító? Hogyan pótolják? Ezek a kérdések zakatoltak benne. Emberei tanácstalanok voltak, dühösek. Nehezen vették föl a napi ritmust. Gyakorlás, gyakorlás, próbák. Rémusz kimaradt a műsorból. Az állatorvos szakvéleménye hagyott valami reményt. És küldött egy szakembert, aki hajlandó megnézni az elefánt agyarát.
Pusztai Bernát fogtechnikus fogász megjelent. És immár két hete járt Rémuszhoz, szinte naponta. Ismerkedett, barátkozott vele. Határozottan állította, hogy a fog rehabilitálható. Nem kell megválni az állattól, az agyarpár fizikailag nem terhelhető ugyan, de más produkcióra képes lehet. A férfi mindent intézett. Ott állt az egész társulat, mikor Bernát mindkét agyarról mintát vett. Izabella véleményét sok dologban kikérte. Amihez kellett, magyarázatot adott, hogy könnyebben döntsön… Izabella elég nehezen tudta megfogalmazni Bernát számára, hogy a társulat anyagi helyzete nem annyira biztonságos, hogy megengedné a nagy ívű terveket. Mert igen sokba került volna a sérült fog gyógyítása, helyreállítása, s hozzá a másik agyar ezüstözése is. De Bernát szerint ez szükségszerű, egyben értéknövelő. És anyagilag megoldható. Izabella tegnap este már másodszor vacsorázott Pusztai Bernát fogtechnikussal. A fogász elmondta, hogy miket javasol, de a gyakorlati megoldásokat illetően pár nap gondolkodási időt kért.
– Egyébként hallotta, hogy egy aszteroida száguld a Földünk felé? És ha becsapódik, el is pusztulhatunk – folytatta a férfi, jóízűen kanalazva a pudingot. – De van esély arra is, hogy nem kanyarodik felénk, hanem elszáguld.…
Izabella jólesően beleborzongott, hogy a férfi mosolya neki szólt.
Vacsora után este mozdulatlanul ült az ágya szélén. Nem is próbált aludni. Szíve fehér izzásig hevült. Életének szabályokkal megerősített rendszere ma este fűrészporrá vált. Először érezte magát fontosnak. Azt, hogy az egész világ csak fűrészpor a manézsban. Az egész társulat csak körítés. Ő a fontos, Izabella, és ezt Bernát szeméből látta. A szabadság soha nem tapasztalt érzése töltötte be. Biztosan tudta, hogy holnap nem ugyanaz a Nap fog felkelni, amelyik ma leáldozott. Az ő élete – a mai napig –, gondolta, produkciótól produkcióig tartott, kiszámítható menetrendje volt… És most ez a férfi, akinek vékony, szégyenlős bajusza, kék szeme, és önfeledt nevetése van, fölrázta. Ezt az embert minden érdekli, és semmi nem kötözi meg. És kérdez, és mosolyog. Nem ismer lehetetlent, tele van élményekkel, történetekkel, tervekkel, és nem titkolta: adóssággal. De az adósság nem valami félelmetes fogalom volt a férfi szótárában, hanem ugyanolyan, mint a kenyér, az ágy vagy az autóverseny. Ízlelgette a szó új ízét. Izabellát lenyűgözte, hogy a férfi, egészen egyszerűen: éli az életet. És önfeledten éli. Izabellában vágy ébredt, hogy így éljen ő is.
És most váratlanul begyullad Rémusz foga! Bernát jött és megnyugtatta. De hogyan tudja ilyen egyszerűnek látni a világot? Délután Izabella kávét főzött, s ültek a pénzügyi kalkulációk felett. Egyszerre a férfi felállt, kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, s kezét kinyújtva lelökte a polcon álló vázát. Izabella sikkantott, de a férfi reflexmozdulattal kapta el a tárgyat, mielőtt az földet ért volna. A Zsolnay porcelán! Bernátnak is ez tűnt fel, mikor szemügyre vette a kezében tartott darabot.
– Van egy barátom, nagy Zsolnay-gyűjtő – tette helyére a porcelánt.
– Igen?
– Szívesen megmutatnám neki.
– Ó, vannak még pénzzé tehető ékszerek, emlékek. Nem éppen a baglyos vázára gondolok.
De másnap nem tudott nemet mondani a férfinak. Bernát elvitte a vázát és a többi műtárgyat a gyűjtőhöz. Izabella pirulva, és csak a biztonság kedvéért készített róluk listát. Bernát néhány nap múlva lelkendezve érkezett. A vázát már nem is hozta.
– A többi itt van, ezek nem érdekesek, de a baglyos váza ilyen eozinos színezéssel, az egyedi darab! Ezért annyit kaptunk, hogy megvan az ezüst az agyarakhoz. Még maradt is. Most rohanok, megveszem, amit még kell. Gyönyörű munka lesz, Izabella! – ujjongott a férfi, majd elébe állt és elkomolyodott. Nagy levegőt vett, megragadta Izabella két könyökét, majd átölelte, szenvedélyesen magához szorította, megcsókolta az arcát, és elviharzott. Izabellát elöntötte a láz. Tudta, érezte eddig is. Ez a férfi az övé! Na, de hogyan? Idejön majd? Ő is utazik? Alkalmazni fogja? Mert ő innen… Ő csak itt létezik… És bizonytalanság ébredt benne. A vázát ugyanis Biankának, az unokahúgának ígérte. A család még József főhercegtől kapta. Izabella nagyot nyelt, de mire tiltakozhatott volna, Bernát már el is tűnt.
Az elefánt agyara, hála az idegkezelésnek, rendbe jött. Izabella, gombóccal a torkában, sodródott az eseményekkel. Valóban szemet gyönyörködtető lett az eredmény. Az agyarak ezüstösen ragyogtak, és Izabella finom kezei nagyon jól mutattak rajtuk. És együtt táncolhattak a manézsban, akár a Rabszolgakórus, akár a Carmen zenéjére.
Honoráriumot Bernát alig akart elfogadni, csak azt kérte, hogy mindenkinek mondják el, hogy ennek az agyarnak ő, Pusztai Bernát végezte a rehabilitációját. Sok üzletet hoz még ez nekem, büszkélkedett a fogász. Izabella viszont ragaszkodott hozzá, hogy a foggyárra felvett hitelt kiegyenlíthesse a biztosítótól és a gyűjtésből kapott összegből.
A búcsúvacsorán Izabella elmesélte a baglyos váza történetét Bernátnak. Finoman tudakolta, hogy ki lenne az a gyűjtő, aki megvette az eozinos színezésű vázát. Bernát megértően, szomorúan bólogatott, és megígérte, hogy be fogja adni a címet a cirkuszba.
– Csak ezért kéri? Izabella… – nézett rá.
– Kizárólag ezért. Hátha valahogyan vissza tudnám szerezni…
– Hát az nem lesz egyszerű.
Este, az előadás végén a fénypont Izabella tánca volt. Gyengéden fogta az ezüstözött agyarakat, s érezte, hogy Rémusz szívesen táncol. Elsöprő siker volt, az elefánt ismét közönségkedvenc lett. Előadás után Pusztai Bernát várta. Egy dobozt hozott. Benne az eozin mintás baglyos váza.
– De, hát hogyan? – szédült meg Izabella – Hogyan tudta elintézni?
– Odaadtam érte a foggyárat, de ne aggódjon, visszabérlem. Meg még van egy kis adósságom – mosolygott szégyenlős vállrándítással Pusztai Bernát.
Különös pillanat volt. Álltak, aztán átölelték egymást. És Izabella megértette, hogy az aszteroida most száguld el a bolygó mellett, anélkül, hogy érintené. S ezen nincsen mit siratni. Így, mikor este Kriszta felhívta a jó hírrel, hogy megmenekült a Föld, ő a könnyeivel küzdve csak ennyit szólt:
– Nekem mondod?! Pedig már annyira közel volt…